Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban – tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t.

Mintegy négyezren sztrájkoltak a győri Audiban – termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés

Audi Hungária Független Szakszervezet Sztrájkbizottságának felhívására dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a sikertelen bértárgyalások miatt a győri Audi Hungaria Zrt. gyárudvarán 2019. január 18-án. Az érdekképviselet követelési tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbért kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Szimacsek Tibor elmondta, hogy

a dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor.

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy

termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással.

A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről.

Az AHFSZ csütörtökön azért hirdette meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről.

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán pedig új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amely azt nem fogadta el.

Az érdekképviselet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A Platy.sk adatai szerint egy autószerelő átlagban 866 eurós bruttó bért kap Szlovákiában. Ezzel szemben a magyarországi Pénzcentrum felméréséből az derül ki, hogy Németországban 2000 euró feletti fizetést kaphatnak, és ha valaki csak Ausztriáig hajlandó elmenni, ott 1300 eurót is zsebre lehet vágni. Túlórákkal ez a fizetés további 400-600 euróval megfejelhető.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
A Platy.sk adatai szerint egy autószerelő átlagban 866 eurós bruttó bért kap Szlovákiában. Ezzel szemben a magyarországi Pénzcentrum felméréséből az derül ki, hogy Németországban 2000 euró feletti fizetést kaphatnak, és ha valaki csak Ausztriáig hajlandó elmenni, ott 1300 eurót is zsebre lehet vágni. Túlórákkal ez a fizetés további 400-600 euróval megfejelhető.
papa.49
Az Audi itt fizeti a legkevesebbet a melósoknak Csehországban 23 % , Szlovákiában 27 %, Lengyelországban 34 % többet fizet ugyanezért a munkáért !!!
Nem látom, hogy a kontár kurmány nyüzsögne, hogy a ,,MULTI,, ugyanannyit fizessen mint a szomszédban !!!
justhpeter
@papa.49: Ettől a kormánytól ilyen dolgot várni ? Tudtad, hogy a 2019-es év még nem a dolgozók éve ?
justhpeter
@papa.49: Ettől a kormánytól ilyen dolgot várni ? Tudtad, hogy a 2019-es év még nem a dolgozók éve ?
Desischado
Németben 2000 euró, itt mennyit fizetnek?! A Munkástanács, németben már rég a nyakukon lenne, ha megpróbálnák a dolgozókkal ezt tenni!
Eladott Ország
@papa.49: tegnap 18:37; Belgiumban az Audi háromszorosát fizeti a győri munkabérhez viszonyítva.
papa.49
@Eladott Ország: Igen egész pontosan 3.6 szeresét a magyar bérnek !!!
Eladott Ország
@papa.49: Hogy ilyen gyalázatos bérek vannak eben az országban, ennek a szemét rohadt bűnöző fidesznek köszönhetjük, hiszen az ő oligarchájuk is jól jár. Ha ez a tolvaj banda marad a büdös életben nem fogunk felzárkózni, de még a környező volt szocialista tömbtől is leszakadunk. illetve már ez meg is történt.
papa.49
@Eladott Ország: Itt változás csak azután lesz ha ezek már a börtönben töltik a jól megérdemelt ezer évüket !!!
Frejianna
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon >>> tinyurl.com/kp95cw8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.