A Szent Korona kalandos útjáról jelent meg kötet a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjának munkája nyomán – mondta Pálffy Géza történész, a kutatócsoport tagja az M1 aktuális csatornán szombaton.

Ismertette: a több mint 600 oldalas, mintegy 200 illusztrációval és színes térképpel ellátott mű a nemzeti ereklye viszontagságait meséli el, kiderül belőle, hogy hányszor és hova, illetve, hogy milyen okokból és körülmények között szállították a Szent Koronát külföldre, majd miként tért haza.

Elképesztő dolgokat lehet megtudni a Szent Koronáról

Elmondta: a magyar koronát tizenegyszer szállították külföldre, többségében Nyugatra, ez is jól jelzi, hogy a magyarok múltja elsősorban a keresztény Közép-Európa történetével függ össze. A koronát először 1205-ben vitték ki az országból, 1978-ban pedig véglegesen visszakerült a fővárosba, ezen 770 év alatt 135 évet volt külföldön – fűzte hozzá.

Kiemelte: a kutatások során, eddig ismeretlen részletekre is fény derült, mint például arra, hogy az 1663-64-es török elleni háborút lezáró vasvári béke idején a koronát nem Magyarországon, hanem Bécsben őrizték.

(MTI)

(Fotó: wikipedia)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Frejianna
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon >>> tinyurl.com/kp95cw8
csak úgy....
@durbincs: ezt mondta a bába magyarúl , anyudnak a szülöszobán ? tolmácsa volt a szülédnek ?
papa.49
Na igen azt jó lenne biztos megbízható helyről tudni !!!
csak úgy....
@papa.49: Nem szorult bele ,...köll ennél több bizonyíték? ;)
papa.49
@csak úgy...: Kár mert akkor le se tudná tagadni !!!
csak úgy....
@papa.49: "Fogós" szülés volt ! ;) ...pechünkre, nyomtak egy nagyot a kopoltyúján és ettü van a szerencsétlen, szellemileg megcsökve .
papa.49
@csak úgy...: Nem hogy kidobták volna )))))))))
csak úgy....
@papa.49: Tudod, a keresztényi meg emberbaráti szeretet! Mink nem hagyunk senkit az út szélén... "Lenin" ? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.