Kevés statisztikai adat jelenik meg a jövő héten, közülük a legfontosabbak a tavaly novemberi kereseti statisztika és az államháztartás tavalyi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesznek.

Fontos adatokat hoznak nyilvánosságra a jövő héten

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek tavaly novemberi alakulásáról szóló statisztikát. A legutóbbi jelentés szerint 2018 január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Szintén kedden jelenik meg az államháztartás 2018-as helyzetéről szóló részletes tájékoztató. Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca előzetes adatait ismertetve egy hete azt közölte: tavaly decemberben az államháztartás központi alrendszere 397,3 milliárd forint többlettel zárt. Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára közölte: a tavalyi egész éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forintra rúghatott az előzetes adatok alapján, a tavalyi év végére 71 százalékra mérséklődhetett a GDP-hez mért államadósság, amely 2017 végén 73,3 százalék volt. Az Eximbank nélkül a GDP-arányos államadósság mértéke 69,2 százalékot mutat – jelezte. Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészében a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak.

Csütörtökön a tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom második becslését közli a KSH. Az előzetes adatok szerint tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve. Az előző hónapban valamivel magasabb, 6,4 százalékos kiigazítatlan, illetve 5,5 százalékos naptárhatástól megtisztított növekedést mért a KSH. Az első tizenegy hónapban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 6,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Szarba vannak mert az IGAZSÁGOT KELL ELTÜNTETNI !!!
Sámannus
Az átkosban is így volt a bennfentesek két nappal előbb tudták meg mit emelnek hétfőn.
Most a tőzsdén üzekednek a pénteki adatokkal a komcsik..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.