A gödöllői rendőrök három férfit állítottak elő egy pénteken este Versegen történt, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság ügyében.

Baseball ütővel, bozótvágó késsel szét akarták verni a Mercedest, majd a sofőrt kezdték ütni Versegen

A Gödöllői Rendőrkapitányságon indult eljárás csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három versegi férfi ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 20 éves, 21 éves, valamint 24 éves versegi férfiak 2019. január 18-án este Verseg, Dózsa György úton baseball ütővel és bozótvágó késsel felfegyverkezve megrongálták a sértett által használt személygépkocsit. Ezt követően a gyanú szerint a sértettet autójából kiszedték, majd bántalmazták, elsődleges adatok szerint súlyos sérülést okozva számára.

A gödöllői rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőit a helyszínen azonosították, majd előállították a rendőrkapitányságra ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A további eljárást a gyanúsítottakkal szemben a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.

(police.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

furfmányos
Finoman cizellált lelkű "cheyenne"-k, enyhe felháborodással próbálták meggyőzni a barbár autóst...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
furfmányos
Finoman cizellált lelkű "cheyenne"-k, enyhe felháborodással próbálták meggyőzni a barbár autóst...
papa.49
Lehet, hogy nem akarta eladni nekik az ,,otót ,,???
Borsodi
Akkor ezek migránsok esetleg Soros emberei,vagy csak Magyar cigányok voltak?
furfmányos
Soros magyar cigányai...ez olyan mint ultiban a durchmarsch...
mackoka46
Biztos fideszes a sértett, hogy nyomoztak.
papa.49
Ezek a csutipatkány ,,rejtett erőforrásai,, voltak ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.