Arnold Schwarzenegger is megemlékeztetett Andy Vajnáról. Twitter oldalán búcsúzott a producertől, ahol azt írta, jó barátja volt, aki Hollywoodban bebizonyította, hogy nincs szükség óriási stúdiókra ahhoz, hogy valaki sikeresen filmet készítsen.

A posztra az Index lett figyelmes.

Andy nagyon jó barátom volt és egyben Hollywood egyik forradalmasítója. Ő bebizonyította, hogy nincs szükség hatalmas stúdiókra ahhoz, hogy olyan hatalmas filmeket hozzon össze, mint például a Terminátor 2 vagy a Total Recall. Andynek hatalmas szíve volt, ő volt az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Hiányozni fog. Mélyen együttérzek a családjával

- írta Schwarzenegger közösségi oldalán.

Andy Vajna Antonio Banderas mellett Arnold Schwarzenegger karrierjét is egyengette. Több Terminátor filmen is együtt dolgoztak, a későbbiekben pedig baráti kapcsolatot ápoltak egymással.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

S_U_L_O™ (@sulopest) által megosztott bejegyzés,

Andy Vajna 74 éves korában hunyt el budapesti otthonában.

Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

Forrás: Index, Blikk, MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Van aki a producerre és van aki Orbán pénzemberére fog emlékezni.
anima
Rátolta az erőszakot az egyszeri emberre.
Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmit írok: Schwarzenegger, bánati foglak.
Ez azt jelenti, hogy véresre vermem az arcod, meg a tested.
Te geci náci Schwarci, bántani foglak - csúnyán.

TÉNYLEG MEGVERLEK CSÚNYÁN, TE GECI NÁCI!
Megverem Arnopld Schwarzeneggert, mert csak.
A kurva anyád, aki a világlraszart, te hulladék!

Megverlek Anold Svácinéger, mert te egy vénember vagy, én meg nem.
anima
Menj a picsába, te geci!
Tererminátor?
Sosem voltál az, és sosem leszel az.
Egy büdös geci gazember vagy - csak!
Szereted a fegyvereket?
Én is.
Megtalállak és levadászlak.
Texas?!
Legyen Texas; te geci!
anima
Mindenkit kinyírok végül!
Csak utána tudtok menni a dolgoknak béna TEK-es banda!
Mindenkit kinyírok végül, vágod béna TEK-es banda?
Ismerem a mozgásotokat.
Majd lesz valahogy valamiért.
Gyertek, játsszuk le.
Annyira primitív, ahogy ezeket fel lehet bőszíteni.

Oké, harcolni is tudok, ha karok. Nincs lófegyver, csak kés.
Mit szeretnetek gecik? Élve vagy halva elkapni?
Élve biztos nem kaptok el!
Legyen késpárbaj végül.
Ugye tudod, hogy ebben jó vagyok?
rokker33
@anima: Te büdös csicska te idióta se Andynak se Arnoldnak még a közelébe se fogsz érni ha 1.000.000 évig élnél akkor sem! Nem tudom hány éves takony vagy de egy generáció nőtt fel ezeken a filmeken és Arnold az egyik legjobb és nem hiszem hogy egy 12 éves b.zi gyerek akár csak hozzá tudna érni a legendához Arnoldhoz!!!
rokker33
@anima: "Csak kés. Ebben jó vagyok. " hahaha te gipsy a késsel csak a kisebbség tud harcolni, de nem bánom kiállok ellened te késsel Én puszta kézzel szerintem szilánkosra törném a kezed lábad te 10 éves taknyos!
rokker33
@durbincs: nem idegeskedem sőt viccesnek tartom az ilyen genetikai hulladékokat!Már jelentettem a moderátorok felé nem ide való a hozzászólása remélem az övével együtt az én hozzászólásaimat is törlik mert ez tényleg nem szép amit ír csak nem bírtam ki hogy ne írjak!
rokker33
@Pegero: HAHAHA elolvastad egyáltalán hogy ez a szerencsétlen miket ír? Ha egy kicsit kulturáltabban viselkedne lesem sz-rnám, de ilyen megnyilvánulásokat tartsa meg magának! És nem vagyok és sose voltam spicli ennek semmi köze a spicliséghez csak egy olyan embert ócsárol aki tett le valamit az asztalra és ezt nem szabad annyiba hagyni !
laci71
@anima: Engem már lökött fel a banda mikor valaki kergettek még elnézést sem kértek, le sem volt zárva semmi simán ott sétáltam az úton így támogatlak :) csak vedd fel és oszd meg :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.