Gyurcsány Ferenc polgári peres eljárást indított a Facebook-posztom miatt, és 100 ezer forintot követel tőlem a jó hírneve megsértéséért, rágalmazás miatt. Még októberben történt, hogy Gyurcsány Ferenc a borzalmas, hajléktalanokat kriminalizáló törvény ellen tiltakozva egy éjszakát virrasztott a parlament lépcsőjén ülve. Aznap én voltam ügyeletben, ahogy kellett, írtam is róla egy hírcikket, mindenféle elfogultság nélkül, majd saját, személyes, a Mércéhez nem kötődő Facebook profilomra kiraktam egy posztot az esetről, mert zavart az, ahogy a volt miniszterelnök a hajléktalan emberekről beszél. „Förtelmes volt, amikor a hajléktalanok elárasztották a budapesti aluljárókat.” Kitől származik az idézet? A, Németh Szilárd B, Gyurcsány Ferenc C, Horváth Csaba D, Sneider Tamás A posztomra egy ideig nem érkezett nagyon reakció, pár ismerősöm odaírta, hogy miért kell Gyurcsány Ferenccel egyáltalán foglalkozni, erről ment a vita. Majd másnap a DK-közeli Nyugati Fény szemlézte a...

Forrás: merce.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ibn Said
Mit is mondott Gyurcsány!?

„Olyanok is, akik elmondták, hogy valami egészen drámai és förtelmes látvány és tapasztalat volt, amikor aluljárókban nem lehetett közlekedni, és gondot, bajt, konfliktust láttak, mert elárasztották Budapest aluljáróját a hajléktalanok. Meghallgattuk őket és érteni akartuk őket. De nekik is azt mondtuk: a hajléktalanoknak utat nyitni, életet teremteni nem rendőrökkel, hanem több odafigyeléssel, értéssel, szociális támogatással kell.”

Tehát hogy valaki azt mondta Gyurcsánynak, hogy förtelmesek a hajléktalanok, amire ő meg pont azt válaszolta, hogy több odafigyelésre és megértésre van szükség. A többi meg ugye magától érthető!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ibn Said
Mit is mondott Gyurcsány!?

„Olyanok is, akik elmondták, hogy valami egészen drámai és förtelmes látvány és tapasztalat volt, amikor aluljárókban nem lehetett közlekedni, és gondot, bajt, konfliktust láttak, mert elárasztották Budapest aluljáróját a hajléktalanok. Meghallgattuk őket és érteni akartuk őket. De nekik is azt mondtuk: a hajléktalanoknak utat nyitni, életet teremteni nem rendőrökkel, hanem több odafigyeléssel, értéssel, szociális támogatással kell.”

Tehát hogy valaki azt mondta Gyurcsánynak, hogy förtelmesek a hajléktalanok, amire ő meg pont azt válaszolta, hogy több odafigyelésre és megértésre van szükség. A többi meg ugye magától érthető!
tulipan
Értelme, persze semmi, hiszen, mi nekil, az a a pár rongyos ezres ? Másrészt viszont mostanában leszálló ágban van az egykor szárnyaló közösségi eszköz, ezért a pereskedéssel pont, a REKLÁM kell nekik! :)
division
@tulipan: Attól még hogy valaki nem magyar nem biztos hogy buta ember, sok orvostanhallgató is tanul az országban például:-)
horseman
@durbincs: Vajon éhen fog halni ha nem kapja meg a 100 ezrét? Összedobjuk szegénynek? :-))
namihami
Szoptál skribler. Legközelebb nemcsak írsz egy cikket, hanem előtte értelmezed is az előtted leírtakat. Most erre qrsz rá.
@horseman: Nem hiszem, hogy ez a 100.000 kellene neki. A miniszterelnöki fizetését se vette fel. Pedig az egy picivel több volt. Ez csak egy papírpusztítónak a helyretevéséhez kell. És megy valamelyik jótékonysági alaphoz. Úgy mint eddig. Ha összedobjátok, akkor az alap duplán fog jóljárni.
Mert a mostani nem arról híres, hogy egy forintot bárkinek is felajánlana, persze a családon kivül.
tudode
Valahol igazsága van Gyurcsány Ferenc karaktergyilkolt miniszterelnöknek, mivel ellentétben ÖRÖK RIVÁLISÁVAL, vagy mivel, kivel, vette a fáradtságot, elment a határra, sőt otthonába is fogadott menekülteket a részükre szükséges segítség megadásával:
.
------ Gyurcsány Ferenc menekülteknek segített Röszkénél
www.youtube.com/watch?v=P7wCcdL1tO4
.
Sőt
.
---Gyurcsány négy szobába fogadott be migránsokat - 2015.09.07. - tv2.hu/mokka
www.youtube.com/watch?v=F3C2kmKFRQQ
.
Más:
.
------ Így szelfiztek a menekültek Angela Merkellel - fotók!
www.blikk.hu/aktualis/politika/igy-szelfiztek-a-menekultek-angela-merkellel-fotok/ttktc53
.
A kerítésépítő csak mikor már elkészült a CSÚTI KERÍTÉS, akkor
.
---- Fatoronyra mászva mondja azt Orbán Viktor, hogy komoly építmény, a világ bármely országa megirigyelhetné
.
24.hu/kultura/2018/03/17/fatoronyra-maszva-mondja-azt-orban-viktor-hogy-komoly-epitmeny-a-vilag-barmely-orszaga-megirigyelhetne/
.
Sokkal több NŐI POLITIKUS KELLENE az ELSŐ SORBA, mivel a TEREMTÉS KORONÁI nem viselkednek másként az ORSZÁG almácsKÁJÁVALm, tisztanyalóként, mint családFŐKÉNT (tisztelet a kevés kivételnek)!!!
.
Ezek után GONDOLJA ÁT a mércés újságíró, hogy AKINEK NEM INGE, nem veheti magára azt a társaságot, akik között "tesztelni" szándékozott!!!
relatív
Hiába, ebben IS megmutatkozik a volt miniszterelnök úr szerénysége. Én legalább 100 milliót kértem volna amilyen vehemenciával - alapos ok nélkül, útszéli rágalmakat tulajdonítva személyének - támadod minden alkalommal !
Rockxy
Márpedig a fletó azt mond amit akar, slussz!
És igyon nyugodtan vizet!
tulipan
Még az a szerence, hogy hogy Te hülye narancsosok hiába vinnyogtok, mert Ő mondja is!! :)
tulipan
@division: Há' persze, de ez a vak bányaló uzrebincs, nem az "fajta! Hidd el!!
kereső
"A helyzet az, hogy ezt nem teljesen alaptalanul tették, ahogy ott is elnézést kértem azért, mivel tényleg nem hivatkoztam jól az idézett mondatot, nem írtam oda, hogy Gyurcsány Ferenc valaki mást idézett, aki a hajléktalanokat kriminalizáló törvény elleni tiltakozáson látogatta meg őt. A teljes mondat másképp hangzott, ezért most is elnézést kell kérnem."
A helyzet az,hogy a Mérce tudatosan hazudott a Gyurcsány által mondottakról. Jó pont orbánnál-és a lakájoknál.És aki ezt tudatosan teszi-számoljon a következményekkel, hiszen a Mérce véleményformáló portál.
kereső
@durbincs: csak azért, mert most valamivel kultúráltabban szóltál, válaszolok. Ott Pesten lehet, de mert nem ott élek, egész jól kijövök abból amit keresek.
tulipan
@durbincs: Te szaros pofájú, narancsos seggnyaló, félfaroknyi Sügér! Mondjuk inkább, hogy te vagy ergy valódi ördögpatás kretén, abban a ploesti bányakecódban!!!
tulipan
@kereső: Látod ezzel a Sügrérrel, kár értelmesen szóba álli!
kereső
@durbincs: a "patákat" orbánnál keresd! Hatalmas van neki.Te meg ezzel az eltorzult személyiségű kis diktárral szimpatizálsz. Igaz a mondás, a hasonló a hasonlónak örül.
kereső
@durbincs: csak igy sorban, egymás után.Főleg meg miegymás.
kereső
@durbincs: ne durvulj, halfarok! A szüleim TABU!!!érted! Vagy megint jön, hogy hanyagolj!
Eriksson
Hát a szólásszabadsággal mi lesz Feri?
Eriksson
Nem azt szoktátok hangoztatni, hogy közszereplőnek az ilyesmit tűrnie kell?
kereső
@Eriksson: 13:04 a szólás szabadsága nem foglalja magában a hazugságot! Vagy szerinted igen? A szólás szabadsága , és a vélemény nyilvánitás nevében tudatosan hazudni is szabad? Szerintem nem erről szól!
Eriksson
@kereső: Jobb, ha erről nem nyitunk vitát. Vége, hossza nem lenne.
koszpeko
Eddig az volt a baj, hogy mindent ràhagyott a narancshuszàrokra.Most az a baj, hogy elégtételt követel.Igaza van Gyurcsànynak.A sok mocskos hazugsàg amit àllítottak róla s elengedte sokban befolyàsolja a róla alkotott képet.Arról hogy sorba nyeri a pereket kussol a geci propaganda média.
Hajrà ellenzék!!!
Hajrà összefogàs!!!
tulipan
@durbincs: Te szaros pofájú narancssegnyaló, Ploesti bányakecós, bányalóvizeletpáleszt vedeló undormány!
tulipan
@durbincs: Te szaros pofájú, narancsos seggnyaló, félfaroknyi Sügér! Mondjuk inkább, hogy te vagy egy valódi ördögpatás kretén, abban a ploesti bányakecódban!!!
A hazád? Ahol baniért tusz bányalóvizeletpáleszt venni??? Mondjukahatjuk nyugival, Te ott egy jó kretén vagy román pojáca vagy? Azt sem tudod, mi is az, hogy fürdés, te bűzlő szaros pofájú!
desiro
@tulipan: @koszpeko: Ne foglalkozzatok ezzel a kreténnel, idehozza a okádmányait, de a cikkekhez még sohasem szólt, csak röfög mint a disznók.
tulipan
@desiro: Pontosan!! Igazad van!!

Nézd csak, mint a '70-es években! Bevállalták a 3 gyereket és végül nem lett csak 1! Nem hülyék a nők!!!
tulipan
@durbincs: Mi van Kretén, Te narancsos seggek nyaldosója, félfaronyi Sügér? Az 0 IQ-s hülye és és nem fél, hanem negyed eszú, bizonyí Te vagy!
tulipan
@durbincs: : Mi van Kretén, Te narancsos seggek nyaldosója, félfaronyi Sügér? Az 0 IQ-s hülye és nem fél, hanem negyed eszű, bizony AZ, Te vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.