Sokan tudták, hogy egészségügyi problémák gyötrik, Andrew G. Vajna halálhíre mégis megdöbbenést okozott kollégái és ismerősei körében is.

Andy Vajnát az otthonában próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel

A Blikk információi szerint a filmmogul otthonában hunyt el. Vasárnap reggel, ágya mellett összeesve találtak rá.

Felesége, Vajna Tímea rögtön repülőgépre ült, hogy hazautazzon Budapestre, hiszen a tragédia időpontjában épp a Colorado állambeli Aspenben volt.

A Blikk úgy tudja, Andy Vajna szombat este még barátokkal vacsorázott, jó kedve volt, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a bekövetkező tragédiának.

A filmmogul egy rózsadombi villában élt. Éjszaka vagy hajnalban történhetett a tragédia, ugyanis úgy tudjuk, miután reggel – szokásával ellentétben nem ment le reggelizni – a gondnok felment a hálószobájába, Vajna az ágy előtti szőnyegen feküdt. Információink szerint azonnal próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel.

(Bors)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

menekült
Az mégiscsak ijesztő, hogy egy ember élete, még ha betegeskedik is, egyik napról a másikra hirtelen megszakadhat. Vajna jó filmeket gyártott, mint ember azt mondják, nagyon kedves volt, viszont az adócsalás nem volt számára tabu, és az sem volt számára erkölcsi akadály, hogy milyen rendszerhez csatlakozott itthon.

Hanem azon gondolkodom, 0rbán most milyen pipa lehet. Öntötte a milliókat Andy Vajnának a kaszinókon, Nemzeti Filmalapon, stb. keresztül, és most minden egy Palácsik Tímeáé lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
menekült
Az mégiscsak ijesztő, hogy egy ember élete, még ha betegeskedik is, egyik napról a másikra hirtelen megszakadhat. Vajna jó filmeket gyártott, mint ember azt mondják, nagyon kedves volt, viszont az adócsalás nem volt számára tabu, és az sem volt számára erkölcsi akadály, hogy milyen rendszerhez csatlakozott itthon.

Hanem azon gondolkodom, 0rbán most milyen pipa lehet. Öntötte a milliókat Andy Vajnának a kaszinókon, Nemzeti Filmalapon, stb. keresztül, és most minden egy Palácsik Tímeáé lesz.
micfild
@menekült: ugyan.. el volt az már rendezve korábban.
vagy lesz...
Eladott Ország
@menekült: Azért a csúti nem önzetlenül segítette/futtatta, leszedte a saját sápját. Egyszerre érthetővé váltak az utóbbi hónapok nagy cégátcsoportosításai Andy Vajna körül. Nem arról volt szó, hogy "kiesett a kosárból". Puszta előrelátás, új üzleti terv...Először Kerényi, most Vajna... hát mi lesz így velünk, nertársak? Ki fogja terjeszteni a felsőbbrendű kultúrát?
uploads.disquscdn.com/images/bf3a8cea931ccc0b2e4bf2bc1dc6ad643bd62e0e1596fa20c729f646a8150a95.jpg?w=600&h=366
RonaGyuri
Értékrend; de azért ez egy jogos kérdés

Miközben a hazai sajtó zokog, a világsajtóban is akad néhány mínuszos

egy igencsak érdekes történet kerekedik ki.
Magányosan és egyedül hunyt el hosszantartó súlyos betegségben, másnap találta meg egy arra kóválygó barát.
Mindeközben a felesége a beteg macskáját gyógykezeltette USA-ban! =))
JAJMÁR
@menekült: Igaz! Érdemei elismerése mellett... az életét majd megítéli a Mindenható!

A Timeával szerintem üzlei alapon szerződést kötöttek, aki már megkapta a részét, amiből elég jól eléldegélhet. A ndy pénzöntése se volt érdeknélküli. Üzlet!
Így műxik ez kishazánkban, de amint a fenti példa is mutatja, a földi lét csak egy rövid kitérő, és mindenét kénytelen itthagyni az ember. Bármennyit gyűjtött, semmyilye se marad.
Dr plágium
A halál mindenkit utolér. A felhalmozott vagyont itt kell hagynia a földön. Azt hogy ki örököl és mennyit majd kiderül a végrendeletből. Timike nem vár babát, úgyhogy egyáltalán nem biztos az öröksége a teljes vagyonra. Ellenben most már kereshet magának fiatal bikucikat és senki nem szólhat érte.
papa.49
Már csak az a kérdés, KIK IS VOLTAK AZOK A ,,BARÁTOK,, ???
verőce21
@JAJMÁR: (08:10) Csak az birtokol mindent, akinek "semmije" sincs.
Commenter
@papa.49: és miért hagyták magára aznap este amikor láthatták hogy egyedül van és nincs jól?
Eriksson
Érdekes riport egy A. Vajnát ismerő emberrel: www.youtube.com/watch?v=nRp9-qDoPC0
Figyelemfelkeltésnek szánom azoknak, akik esetleg nincsenek tisztában a producer értékével.
Yoda69
Andy otthon betegeskedett, mig timi a penzen az USA-ban kefel jobbra balra.
Remelem irt az oreg egy olyan vegrendeletet, jogy alaposan beszivatja ezt a luvnyat.
volvós
Ha timiqrwa otthon lett volna, és nem Amerikában valamelyik néger ágyában, biztos vagyok benne, hogy " újraélesztette " volna, szerintem nem szájból-szájba, hanem orálisan.Mert Ő úgy tanulta az elsősegély tanfolyamon... Örökség ?? Na lesz sírás-rívás, ugyanis a " producer " kötött házassági szerződést, úgyogy az kapja, amit hozott...( a p.náján kívül ) Az Andypapa meg úgy nyugodjon, ahogy a lelkiismerete engedi !!
kokopelli
@volvós: A zasszonyka Aspen-ben volt (állítólag) ahová vagy síelni mennek a
"tényleg-gazdagok",vagy vadászni a hölgyek,a következő prédára leselkedni!"
(pl. új férjre)!
Pálinkafőző Rézüst
@menekült: nem lesz minden timikéé. Házassági szerződést kötöttek, ezt be is jelentették anno. Persze nem marad nyomoronc a libuska. De így be van biztosítva, hogy a tulajé legyenek a milliárdok...ha érthető...
menekült
@Pálinkafőző Rézüst: És ki a tulaj?
papa.49
@menekült: @Pálinkafőző Rézüst: Lehet találgatni, de szerintem már sorsot húztak, és sorban állnak az osztozásnál ...
papa.49
@Commenter: a 10.35. Kérdés miért is ültek öten a mellkasán nehogy felébredjen ???))))))))))))
Commenter
@papa.49: szerintem itt nem ez volt. Összeesett és meghalt, a esetek nagy többségében a szívinfarktus azonnal öl.
kokopelli
Ő tulajdonképpen "Executíve Producer" volt,ami egyfajta "Üzletvezető Producer"-t jelent,
teljes döntési hatalommal az adott filmnél,amit éppen csinálnak! Én a feliratokból mindíg
azt hittem ,hogy lengyel a csórikám! Asszem az első filmje amit láttam az a "Rambo" volt,
úgy 1983-84 körül Garmisch-P-ben!

@Eriksson:
Eriksson
@kokopelli: A nevéből gondoltad, hogy lengyel? Mint Andrzej Wajda? Tényleg, valóban hasonló. :)))
Biztos tudott valamit, ha még Hollywood is siratja. Nyugodjék békében a rosszindulatú emberektől.
kokopelli
@Eriksson: Igen.. az Andy-ról,mert sok Andi ismerősöm van (fiúk,lányok)
és a "Schwarzenegér" is Arnie! (;-)
Eriksson
@kokopelli: A nevezett urat én Svájcinégerként ismerem. :)))
menekült
@Pálinkafőző Rézüst: ma, 13:22
Eltelt pár óra, mire leesett nekem, hogy ki a tulaj. :)
Eladott Ország
@menekült: tegnap 13:15; A tulaj a csúti cigány, azért pattognak a segge mindkét partján, hogy ki legyen az utód vazallus.
kokopelli
@Eriksson: Sokan "megcsinálták" a szerencséjüket,de valljuk be,hogy odaát egy kicsit
könnyebb is!Én nem ismertem "őt",de valószínüleg kellettek a Casinó-pénzek neki,mert
talán az USA-ban kissé bedugultak a források! Az "adócsalást" úgy tekintik odaát,mint
a "11.-ik" parancsolatot!Szerencsés vagyok-voltam,mert a nejemnek is és nekem voltak
közeli rokonaim (egyenesági) odaát,és elég sokszor repülgettünk át a nagy "tavon"!
menekült
@Eladott Ország: Oké, mostmár tudom. Azt tudtam, csak nem sejtettem, hogy a gazdag, sőt hirtelen milliárdossá vált illetők nem rendelkeznek az összes nekik tulajdonítható javakkal. De azt gondoltam, Andy Vajna kivétel, mert ő a kezdő vagyonát a tengerentúlon szerezte (most az adócsalásával nem foglalkoznék, mert azzal úgy tűnik, már Amerika sem foglalkozott). Ezek szerint a szabályt nem ő erősíti.

Érdekes kérdés, hogy melyik vagyonrészével, pl. az Est Media-val mi lesz?

www.portfolio.hu/vallalatok/elhunyt-andy-vajna-mi-lesz-a-tozsdei-cegevel.311135.html
Eriksson
@kokopelli: Én azt olvastam több helyen is panaszként, sőt videóriportokat is láttam, hogy régen vége az amerikai álomnak. Nagyon keserves dolog boldogulni odaát, és lehetőleg ezer fokon kell művelni mindent, mert aki lemarad, az kimarad.
A mi Vajnánk jókor volt jó helyen, de valszeg leszállóágba került, mert jöttek a fiatalabbak. (vagy tényleg adóügyekbe bonyolódott) Nekünk magyaroknak viszont még nagyon sokat tudott segíteni.
Eladott Ország
@menekült: ma, 11:53; Majd a csúti lerendezi magának. A választási csalás és az ország totális kirablása után ez neki már csak gyerekjáték. Remélem a számonkérés után csupasz picsával kerül a börtönbe, "sajátlábék" a népes pereputty, meg dolgozhat.
kokopelli
@Eriksson: összeszámoltam a filmeimet átnézve,én 19-szer voltam odaát 1984-2010-ig!
A rokonaink marasztalni akartak bennünket az én és az asszony részéről is,de valahogy
nem akartunk!Minden átrepülésnél megállapítottuk,hogy lassan de biztosan eltűnik a nagy
előny,és a bizonytalanság az ottaniaknál is nő! Egyetlen hely lett volna,és az Hawaii volt,a-
mi csábított!Főleg a szeretnivaló őslakosság,és a téli nyári majdnem egyenlő időjárás miatt!
Eriksson
@kokopelli: Biztosan izgi lehet egy másik világot látni, megismerni, de ott lakni? Nagyon nagy bátorság kell még akkor is, ha vannak rokonok, akik segítenének beilleszkedni. Annyira más világ az.
Nekem két ismerősöm van, akik viszonylag fiatalon átköltöztek, nagynénik és nagybácsik segedelmével megtalálták a helyüket. Az egyiknek Floridába sikeredett, ott házasodott, szintén magyar gyökerű család lányával. Az itthoni imádott szakmáját feladva, homlokegyenest mást csinál, de igazából nem panaszkodik. Csak az itthon maradt szerelem, a gyerekkori barátok, szülők hiányoznak neki, de azok piszkosul.
A másik NewYorkba csöppent, őróla semmit nem tudok.
menekült
@Eriksson: Sehol nem könnyű idegenben letelepedni, pláne gyökeret ereszteni. Kevesen vannak, akiknek ez gond nélkül sikerül. A sokak megküzdenek a honvággyal, és gyakran azzal, hogy van, ami itt jobb, van ami otthon volt jobb, és a mérleg csak kicsit billen erre vagy arra. Csak az utódoknak könnyű, ha kicsi gyerekként kerülnek idegenbe, vagy már eleve oda születnek.

Nekem az a szólás jut eszembe naponta többször, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. Te jó ég, hányszor elmondtam ezt a mondatot az utóbbi időben, és soha nem az itteni otthonra gondolok. (A másik dolog, ami eszembe jut: micsoda undorító hely ez a Magyarország, és kizárólag a kormánya undorító. Ez tart vissza, hogy ne rohanjak hanyatt-homlok haza.)
Eriksson
@menekült: Ezt az érzést mindenkinek magának kell feldolgoznia. S az sem biztos, hogy az utódoknak jobb lesz, mert bárhová is megy valaki, a szülőhazáján kívül mindenütt csak jött-ment marad.
A te esetedben úgy gondolom, hogy egy országot csak azért undorítónak találni mert gyűlölöd a kormányát, hát... Enyhén szólva önbecsapás. Normális ember ilyesmiért nem hagyja el a hazáját, van ott valami más is.
menekült
@Eriksson: Hát nem is mástól várom, hogy feldolgozza helyettem.
Szóval szerinted nem vagyok normális. Mindenki magából indul ki, te is, nyilván, hogy meg vagy elégedve mindennel, amit ez a kormány tesz, el nem tudod képzelni, hogy aki percenként felháborodik mert percenként tesznek valami hajmeresztőt, annak kínlódás az élet Magyarországon. Ne is filózz ezen, ezt én így oldottam meg, és ennyi.
1magyar
Ki örökli a vagyont? Mert valahol régebben olvastam, hogy házassági szerződésük volt a feleségével.
Remélem a magyar állam az örökös!
Eriksson
@menekült: Hiába vagy innen messze, ha nem tudod magad elhatárolni a dolgoktól, azok utolérnek, bárhol is vagy. Egyszerűbb lenne nem tudomást venni olyan dolgokról, melyek személy szerint nem is érintenek. De te tudod.
menekült
@Eriksson: Nem tudok olyan messze menni, hogy ne érdekeljen, mi van otthon. Minden nap megnézem a legújabb híreket, és ha van időm, kommentálom. Azt látom, hogy a helyzet egyre rosszabb, és ez még inkább elkeserít. Köszönöm a jótanácsot, de nem tudok mit kezdeni azzal, hogy "Egyszerűbb lenne nem tudomást venni olyan dolgokról, melyek személy szerint nem is érintenek". Soha nem csak az érdekelt, ami engem érint, mindig foglalkoztatott mások sorsa is, és igyekeztem segíteni annak, akinek volt lehetőségem, vadidegen embereknek. Igen, én tudom. Sajnálom, hogy sokan nem tudják, csak lehazaárulóznak másokat.
Eriksson
@menekült: Nem oldhatod meg mindenki gondját-baját, problémáját, akármilyen jószívű is vagy. És ezer kilométerre a történésektől, még kevésbé.
menekült
@Eriksson: Persze, hogy nem, ahhoz én egyedül túl kicsi vagyok. De a szavamat felemelhetem másokért és már ez is valami. A baj nem nálam van. Hanem annál, azoknál, akik kezében hatalom és rengeteg pénz van, és elteszik, elpocsékolják, és nem arra fordítják, hogy magyarok tömegeit kisegítsék a kilátástalan helyzetükből vagy könnyítsenek az életükön, lehetőséget adjanak nekik.

Nincs itt az egekbe szárnyaló fejlődésről szó, az eu-s pénzek nélkül magunktól nem sokkal többre mennénk, az eu-s pénzekkel viszont még annál is jobban fejlődhetnénk, ha jól használnánk fel. De erről szó nincs. Egy tisztességes kormány azon kellene hogy fáradozzon, hogy az égbekiáltó jövedelemkülönbségeket közelebb hozza egymáshoz. Nem akarom elhinni, hogy nem látod, mi megy most Magyarországon. Az a jogtiprás meg, amit megengednek maguknak, förtelmes és hajmeresztő. Hazugság, valós értékteremtés nélküli önfényezés, ez árad a hatalom minden megszólalásából. Na meg az egymás ellen uszítás.
Eriksson
@menekült: Te még nagyon fiatal lehetsz, tele dühvel és elszántsággal. De higgy egy öregembernek, aki már sok mindenfélét tapasztalt ebben a világban. Voltak ennél sokkal rosszabb idők is, mint a mostani. Csak akkor nem volt internet, hogy mindenfélét lehessen olvasni a történésekről. De egy a biztos csak, amit magad tapasztalsz meg, s nem az, amit tudatni akarnak veled.
Az eu-s pénzek meg nem a mi gondunk. Hidd el, bármennyi is van belőle, sok vagy kevés, az nem dolgozó népet szolgálja. Egyetlen centje sem fordítható népjólétre.
Ha pedig azt gondolod, hogy a tisztességes kormány annak az ellenkezője mint ez a mostani, akkor idealista vagy. Hidd el, ilyen elvárásoknak még soha, egyetlen kormány se felelt meg sem most, sem a múltban, és megkockáztatom, hogy sehol a világon sem.
menekült
@Eriksson: Azért már hadd mondjam el, ha ez a kormány nem tetszik, és legyen elképzelésem arról, milyennek kéne lenni. Az eu-s pénzeket lehetett volna jóléti beruházásokra költeni, hogy mindenkinek jusson belőle, ne csak Mészárosoknak, Rogánoknak, Tiborczoknak, Andy Vajnáknak.
1magyar
@Eriksson: Kedvelem az ilyen bölcs embereket!
Eriksson
@menekült: Tudod, az Eu-s pénzeket pályázzák, elnyerik, beruházzák.
Egy kisnyugdíjas, vagy egy menekült ebből egy vasat nem láthat, legfeljebb azok, akik a megpályázott projektek kivitelézésében közreműködnek.
További kellemes elmélkedést kívánok, ha nincs jobb dolgod.
Eriksson
@1magyar: Ha csúfolódsz, ha nem, a kor tapasztalattal jár. Az ember minél többet megél, átél, annál bölcsebb lesz. S még okosabb is lehet, ha nagyon igyekszik.
menekült
@Eriksson: Nagyon leegyszerűsítetted ezt a pályázást, zanzásítva tényleg ennyi, de nem Magyarországon. Kicsit részletesebben az eu-s pénzeket:
1. pályázzák
2. a csókosok akár mérget is vehetnének rá, hogy elnyerik. A nem csókosoknak, netán ellenzékhez húzó vállalkozásoknak coki.
3. túlárazzák
4. beruházzák
5. halogatják
6. megdrágul
7. pocsék lesz (pl. nem működik, nem használja senki, túl drága az üzemeltetés, túl kicsi lett, nem világít... soroljam?)
8. a nagy hasznot a pályázatot elnyerő elmulatja, eldorbézolja

De ne beszéljünk róla, úgyse tudlak, nem is akarlak meggyőzni, hogy mi az, ami előtted van, és nem látod.
magyarbakancs
Végstádiumú gyógyíthatatlan beteget nem élesztek újra.
Eriksson
@menekült: Tudod kedves. Ez engem piszkosul nem érdekel. Van annál jobb elfoglaltságom, mint mások zsebében kotorászni.
De tényleg ne beszéljünk róla, mert annyi jó könyv van a világon, hogy bárki megtalálhatja a neki tetszőt.
kokopelli
@menekült: nem akarlak kijavítani,de inkább kiegésziteni,mert édesanyánk mondta,amikor
egy hosszabb távolmaradás után beléptünk a lakásajtón! "Mindenhol jó,de legjobb otthon"
Azokkal a kijelentésekkel,amik azt akarják belénksúlykolni,hogy "idegenben csak idegen maradsz",az egy baromság! Igazad van,mert az ember felkapja a fejét,ha a szülőföldje nevét
hallja valahol! Hányszor szólítottak meg az utcán,amikor a nejemmel (aki jól beszélt magya-
rul is") sétáltunk akár a tengeren túl is! "Honnan jöttek? Magyarországról?" Ha meg a nejem
anyanyelvén beszélgettünk,akkor meg az "ővéi" dito!!Biztos észrevetted,hogy olyanok oktatnak ki téged is,akik a szájhagyomány útján szerezték ismereteiket és úgy "globálisan" a külföldről!
"..az ismerősöm,a barátom az akárkim mesélte,hogy... Az hogy megélted (megéltem) az nem
számít! Hány rokonom ill.barátom van,akiktől mindig kapok új ismereteket az életemről...! (;-))
1magyar
@Eriksson: Nagyon tévedsz, őszinte volt. Én magam is e korban járok már. Sok mindent elveszítünk de ez legalább halmozódik.
Eriksson
@1magyar: Mondják, hogy jó dolog megöregedni. De legfőbb előnye a tapasztalatokon kívül az, hogy nem haltunk meg fiatalon. :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.