Az Európai Bizottsághoz fordul a DK turizmustörvény módosítása miatt, mert véleménye szerint az új szabályozás sérti az uniós adatvédelmi elveket.

Brüsszelhez fordul a DK, mert szerintük a kormány a turizmus révén akarja megfigyelni a magyarokat

Fotó: Pixabay

Arató Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint a törvénymódosítás a turizmust felhasználva akarja megfigyelni a magyarokat, hiszen a most hatályba lépett új szabályok alapján a szálláshelyeknek fel kell tölteniük a vendégek adatait egy adatbázisba, amihez utána gyakorlatilag "korlátozás nélkül" hozzáférhetnek különböző állami szervek, így az adóhatóság és a rendőrség anélkül, hogy erről tájékoztatnák az érintetteket.

Közölte: a DK az Európai Bizottsághoz fordul ebben az ügyben, mert véleménye szerint ezzel a jogszabállyal a kormánytöbbség nyíltan és súlyosan megsértette az európai adatvédelmi elveket, a GDPR-t.

A DK szégyenletesnek tartja, hogy miközben a "korrupt hatalmasok magánrepülővel járnak focimeccsekre és helikopterrel vadásznak", meg akarják figyelni, hogy a magyar polgárok hova mennek hétvégére pihenni mondta Arató Gergely, hozzátéve: "nem kérünk a Nagy Testvérből!".

Szerinte az így begyűjtött személyes adatokkal a hatalom sokféleképpen vissza tud élni, és a Fidesz ezt ki is fogja használni. Úgy vélte: nem kell majd sokat várni arra, hogy az adóhatóság nyaralások alapján indítson vizsgálatokat, hogy megfigyeljék ki vesz részt egy-egy vidéki ellenzéki rendezvényen, vagy hogy személyes adatokat felhasználva indítsanak mocskolódó támadást a "kormányzati hazugsággyárban".

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az illiberális "demokrácia" újabb gaztette! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@papa.49: Itt nem is a nagy tömegröl van szó! Mindenki ott nyaral,hol kedve tartja! Ki és hol nyaralt az nem fontos csak az,hogy KINÈL! Azokra vadásznak,kik nem fizetik az adót a vendégek után ! Lesz nagy bünti és az amúgy sem sok nyereséget hozó ,családi panziók tönkremennek , jön az árverezés...
papa.49
@csak úgy...: Ezt így nem tudom elképzelni, ha valaki után nem fizet adót a panziós, bolond lenne beírni a könyvbe, a pacák meg fizet kp. oszt. a nav meg esett pofára jó nagyot!!!
Én azért nem féltem az igazi panziósokat, azok MÁR TUDJÁK, hogyan LEHET EZT IS SEMLEGESÍTENI !!!
A vendéglős csak egy fokkal kisebb gazember a jogásznál, meg a bankárnál !!!
csak úgy....
Miért pont a panziós vagy a vendéglös lenne a gazember? Ha böcsületesen fizetné az összes adót ,szerinted meg tudna élni belöle? Azokról beszélek,kik valóban csak ebböl élnek és a nap 24 órájában ott vannak a vendégnek,de ha minden kiadást fölszámol,akkor nincs se vendég se nyereség... se semmi .
idppp
@csak úgy...: Aki nem fizet adót, amikor kellene, nem ad számlát stb. az csaló! Az nem az államot csapja be, hanem minket, akik tisztességesen adózunk! A hiányzó adót a tisztességes embereken fogják behajtani adóemeléssel a sok mocsok miatt! Hétszentség, hogy maga is az adócsalók közé tartozik, ha ennyire kiáll mellettük! Mindenkit hülyének néz? Méghogy a szállásadók tönkremennek? Én járok nyaralni, de szegénnyel még nem találkoztam! A szívem szakad meg értük, meg a többi szemétért...
csak úgy....
@idppp: 1., még egy arasznyi földem sincs orbániába! mindenemet elkótyavetyéltem oszt leléptem! okosabbnak tartottam,hogy egy buta országból el köll menni,nincs mese...
2. , ha az új hazámban úgy bánnának az adómmal,mit azok ott ...,egy házzal tovább állnék,föleg nem fizetném egy focialista megszállott hobbiját.
3.. te nem jársz nyaralni ...,max. vad campingezni,hogy estére maradjon egy sörre való.
Lepényleső
Is? Aztán lehet választani is? Geheime Staatspolizei,
vagy Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi?
A hatékony eredményt ismerheti mindenki?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.