Az ellenzéki képviselők többféle módszerrel is próbálnak fellépni a döntés ellen. 

Az MSZP hétfőn azt közölte, hogy panaszt tesznek az ügyészség eljárása ellen. A vádhatóság hétfőn jelentette be, hogy álláspontjuk szerint nem követtek el bűncselekményt december 16-án és december 17-én az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen erőszakot alkalmazó fegyveres biztonsági emberek az MTVA székházában, viszont közérdekű üzem megzavarása miatt nyomozást indítottak.

Az MSZP azt írja a döntés miatt „meg sem lepődünk egy olyan legfőbb ügyésztől, akinek a családja rajta van a Fidesz fizetési listáján”.

Az ügyészség korábban az NVI-nél kopasz verőemberek bevetéséhez asszisztált, most pedig már abban sem lát kivetni valót, ha fegyveresek alkalmaznak erőszakot ellenzéki képviselőkkel szemben. Sőt! Koholt vádak alapján most már az ellenzéki képviselők ellen nyomoz a fideszes ügyészség.

Tüntetést szervez és panaszt tesz az ellenzék az ügyészség MTVA-s döntése után

Fotó: Facebook

Közben szerdára tüntetés is szerveződik a Legfőbb Ügyészség elé, ahol színpadra várják Hadházy Ákost és Szél Bernadettet. A szervezők szerint a hétfői határozat újabb mélypont a magyar jogállamiság történetében.

Ismeretlen tettesek tüntetése Polt Péter Ügyészségénél

null

(444)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Oszt. kinek fogtok ,,PANASZT TENNI ,, ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lugas
Ezeknek csak a balhé a fontos ,minél nagyobb annál jobb! Igazán vissza nézhetnék mit műveltek, a nekem jogom van itt lenni alatt! Szánalmas a viselkedésük!
justhpeter
A tüntetés nem az az érv, amivel Polt Potot meg lehet győzni.
rokker33
@m73: És kire váltsunk le ezt a tolvaj kormányt?
Gyurcsányra esetleg Jobbik MSZP ki lenne a legalkalmasabb PM ? Az ellenzéki politikusok bebizonyították hogy alkalmatlanok a vezetésre most 2019 ben nincs megbízható szavahihető ember akiben bíznának a választók! Orbán se jó félre ne értse senki,de a többi is csak a lopásra megy!
papa.49
Oszt. kinek fogtok ,,PANASZT TENNI ,, ???
tudode
Az ennek az egésznek a bukHÉJA, hogy úgy csinálnak, mintha, oszt mégse!
.
A FÉLELEMMEL tartják sakkban az országot a KÉPVISELŐIKEL együtt:
.
----- Orbán nem is miniszterelnök
magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/figyelemre-melto/item/4806-z
.
Nagyot akart a SZARKA, de BÍRJA a répácsKÁJA!
.
Ezek után bárkit RUGDOSHATNAK, földbe döngölhetnek, amelyről egy FARMER GATYÁS kitálalt, hogy nem csak GÚZSBA KÖTÖTT rendőrsége van nekije,
.
hirtv.hu/video/204367
.
Az tudvalévő, hogy a VERBÁLIS piszkos melót a LEMEZLOVASAIVAL nyomja, de hogy KÖZ LÓVÉBÓL fenntart külön verőlegényeket, ez az ALJA!
kissé felnőttem
hát jogos, mert amit az egyik megtehet a másikat meg büntetnék nehogy már a törvények felett lebegjen az MTVA meg az őrangyalok? kinek a pénzét költik NEM a lőrincét, adóforintokat !!! polt meg csak folt labdával
Eladott Ország
Fokozni kell a nyomást, nincs hova hátrálni. Közös érdek a rohadt bűnözők elzavarása. De legfontosabb egy országos bénító sztrájk megszervezése.
Eladott Ország
Sajnos tudomásul kell venni, itt már nyomokban sincs jogállam. Melegebb időkre ajánlanám tüntetésekre a következő zoknidivatot: uploads.disquscdn.com/images/6d1bb7ff38aebeb390f2b2ec9f8d9de3a67b9e68206ab1f116ee4b7a928142bc.jpg?w=600&h=448
uploads.disquscdn.com/images/d8da6d711f18b564489fb1bd1e5a15a66017883da89816736722f3acaa582283.jpg?w=600&h=448
A trottyos gatyához makkos cipővel tökéletes.
A Nemzeti Raschi Moda Divatház 2019-es kollekciójának a gyöngyszeme lesz, mely van csirkelábas kivitelben is.
uploads.disquscdn.com/images/52da2b8719b16aca506785129b1f8b53ff147c6eb1b4005e8786d8f88d1a308b.jpg?w=600&h=565
A NER-nél nem lehet borzalmasabb.
relatív
Ez a banda (!), mert másnak nem mondható a jelenlegi regnálás, kormányozni nem kormányoznak, csak napi intézkedések (!) folyamatát érzékeljük.

A közélet kialakításával csak a regnálók a ' hivatalosak ' mások ( a többség ) nincs !

Mint a folyamatos vélemény ismert, leváltása ( bármilyen befolyásolása ) demokratikus keretben nem, csak erőszakkal - mely aminek több formája lehetséges - képzelhető el !

Az az állandóan jogállami keretben gondolkodó ellenzék, mely még a saját éhhalálukban sem változó hívők támogatásáért könyörög eddig sem, és ezután sem reménykedhet egy pálfordulásban, így az ismert keretekben csak vesztes lehet. Ez a túlnyomó lakossági többség teljes ' relatív ' elszegényedése ellenére IS egy kedvező változásra nem ad lehetőséget.

A jelenlegi ügyészségi állásfoglalás IS bizonyítja, hogy minden jogállami remény nem létezhet a jelenlegi Magyarországon, még bűncselekmény bűnpártolásától sem zárkóznak el a hivatalos szervek !!!
human
A jogszabályokat úgy alkalmazzák ahogy nekik jól esik. Tegyük fel, hogy az ellenzék a koordinált jelöltekkel arat az önkormányzati választáson. Azonnal elvesznek minden jelentős hatáskört az önkormányzatoktól és kreálnak majd helytartói posztokat akik valódi hatalmat kapnak. Putyin is ezt csinálta mikor egy fontos városban őt kritizálni bátorkodó polgármester került pozícióba. Egyszerűen azt mondta, hogy a város holnaptól más irányítja. Kész.
karma1
megint egy cikk, amit nekem nem engedett be bekuldeni. Szemetkedsz propi rendesen...
Szoval figyelmebe ajanlom Magyar GYorgy urnak ezt a dontest - valoszinuleg mar o is ertesult rola...
hat fel van neki adva a lecke...
Eladott Ország
@Pegero: Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
Eladott Ország
@Pegero: Ez a pökhendiség, ez az arrogancia valami vírus? Lehetetlen ép ésszel felfogni ! Ennyire mély lenne a mélység ? Ennyire sötét a sötétség ? Ez már a kognitív disszonancia jele .Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén…
Eladott Ország
@Pegero: Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják.
olkt.hu/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc/
Eladott Ország
@Pegero: Kövér pszichológiai állapotát pontosan mutatja, hogy az MSZMP KB egyik intézetéből érkezve kommunistázik. Normális embernek lennének morális gátlásai, hogy ezzel a múlttal a háta mögött ne kommunistázzon. 1986-ban már nem volt kötelező a diktatára állampártja Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete munkatársának lenni, ha felajánlottak volna egy ilyen állást. Vissza lehetett utasítani, ha valaki nem értett egyet a kommunistákkal. De ilyen állásokat nem dobáltak az emberek után, ki kellett érdemelni. 1986-ban még senki nem tudta, hogy itt rendszerváltás lesz. A párton belül még nem voltak olyan “reformerők”, amelyek a békés rendszerváltás előkészítésén dolgoztak volna. Akik ott voltak a párt vezető szerveiben, tudományos intézeteiben, azok megbízható, elkötelezett, jó kommunista elvtársak voltak.
nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html
Lepényleső
Ezek ugyan mikor ébrednek fel,hogy az ilyesmivel semmit sem érnek el?
human
@Lepényleső: Hadházy azt mondta ez csak a kezdet. Ez sok mindent jelenthet.
Rockxy
Ez kell, cirkusz kell mert a népek imádják.
Mire fel tépnék a szájukat, ha ez sem lenne?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.