A fiatal özvegyet nagyon megviseli, hogy az ismeretlen emberek gyalázkodó kommentáradata nemcsak őt, hanem az  elhunyt Andy Vajnát sem kímélik.

Andy Vajna 74 éves korában hunyt el vasárnap, váratlan halálhíre nagy megdöbbenést keltett kollégái és ismerősei körében is. Felesége, Vajna Tímea hétfőn búcsúzott el Andytől Instagram-oldalán.

Timi most Andy szavaival nyugtatja magát, aki mindig azt mondta ilyen esetekben, hogy sohasem azt kell nézni, mit írtak, hanem azt, hogy ki írta

– mondta a Borsnak a család egyik közeli barátja. Az is kiderült, hogy ki az, akii most tudja támogatni Tímeát.

A húga, Palácsik Lilla igyekszik mindenben mellette állni és támogatni, még akkor is, ha voltak dolgok, amiben nem értettek egyet. Például abban, hogy Timi sohasem foglalkozott az elmúlással, igyekezett tudomást sem venni Andy koráról, holott harmincnyolc év volt közöttük. Ennek ellenére a felesége mindig úgy beszélt róla, mintha halhatatlan lenne, pedig lehet, hogy jobban tették volna, ha tisztázzák, mi lesz, ha Timi megözvegyül

– mondta a lapnak az ismerős.

Cikk- és címlapkép: Instagram/timeavajna

(Bors)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Egyáltalán itthon van?! A zöld kártya miatt több időt kell töltenie Amerikában, ezért lehetett, hogy a házvezetőnő találta meg és nem Timike... nem?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@Yoda69: Úgy néz ki volt esze, mert mint kiderült éltében eladta cégei zömét.
Yoda69
@szaboria1: Kivancsi vagyok a folytatsra, mikor kerul elo a kozjegyzonel letetbe helyezett vegrendelet. Azert 70 milliard forint nem csekely vagyonocska, bar ezzel is csak 10.a magyar listan.
Penztaros Lorincet, aka orbanviktort meg sem kozeliti.
evacica
Timike nem tudom miért csodálkozik, hisz ezt a helyzetet saját maga provokálta ki! Most sem tud normálisan viselkedni, a magamutogatás dominál a nagy gyászában is.
verőce21
Végre egyedül! – mondják a nászutasok és a vígözvegyek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.