Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hitközségi megbízottnak kiadva magát több mint 17 millió forintot csalt ki egy nőtől – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a 63 éves férfi tavaly márciusban telefonon – álnéven bemutatkozva – azzal kereste meg a 89 éves nőt, hogy a hitközség megbízottjaként segít a megtakarítását biztonságba helyezni, mivel lehallgatják, s a pénze a bankban és otthon is veszélyben van.

A nő hitt a férfinak, és a következő napokban beváltotta értékpapírjait, kivette a bankból devizáját, és megtakarításait az útmutatásnak megfelelően – három részletben – a XIV. kerületi Fogarasi úton található parkban lévő kukában helyezte el.

A vádlott a letett pénzt elvette, és telefonon mindig megnyugtatta a sértettet, hogy megtakarítása biztonságba került.

A rendőrök végül tavaly májusban, egy utcai telefonfülkénél fogták el a férfit, aki még több pénzt próbált meg kicsalni a nőtől.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen jelentős kárt okozó, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Az idős hölgynél valóban nem volt biztonságban az a pénz.
Yoda69
Csak azt csinalja kicsiben, amit a fideSS nagyban. Bevedte a neni megtakaritasat, mint a fideSS 3 millio ember magannyugdijat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.