Az idén is marad az erőteljes bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt. A 3,1 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 százalékkal nőttek egy év alatt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a legfrissebb kereseti statisztikát kommentálva közölte:

a bérnövekedés a piaci várakozással összhangban alakult tavaly novemberben, ugyanakkor továbbra is lassuló trend figyelhető meg.

Véleménye szerint az idei növekedést nehéz megbecsülni, mivel a KSH új módszertannal méri majd a kereseteket, a béremelkedés reálgazdasági hatása mérsékeltebb lehet, mint 2018-ban.

A munkaerő iránti kereslet bővült, vagyis a munkaerőhiány ellenére a vállalatok még képesek új munkaerőt felvenni

- fejtette ki, hozzátéve: az elsődleges munkaerőpiacon közel 37 ezer fővel, 1,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatás tavaly novemberben januárhoz képest.

A közfoglalkoztatotti létszám eközben 113-115 ezer körül stabilizálódott, ami a januári szinthez képest közel 35 ezerrel kevesebb. Tavaly decemberben 11 százalék felett maradhatott a bérek növekedése, és éves átlagban is kétszámjegyű lesz – mondta.

Virovácz Péter közölte: a cafetéria átalakítása miatt a bérek dinamikusabban nőhetnek 2019-ben, mint 2018-ban ugyanakkor az adókulcs miatt a rendelkezésre álló nettójövedelem ennél csak jóval mérsékeltebb ütemben bővülhet. A cégek többsége nem építi be az alapbérbe a cafeteriát.

Horváth András, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint 2018-ban 11 százalékot meghaladó lehetett a bérnövekedési ütem, idén pedig 9 százalékos növekedést vár. Tavaly a reálbérek növekedése 8,3 százalékos lehetett, 2019-ben pedig 6 százalékot alulról közelítő növekedésre számít az elemző.

2013-tól 2019 végéig a jelenlegi folyamatok alapján 51 százalékkal nőhetnek a reálbérek, ami globálisan is kiemelkedő ütemet jelent.

Hozzátette: a továbbra is feszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív maradhat, a képzett munkaerő hiánya gyakorlatilag a gazdaság minden szektorában problémákat okoz.

A munkaerőért zajló összeurópai versenyben a hazai béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk, hogy a munkavállalási célpiacnak számító országok nettó bérszintjének közel 80 százalékát elérjék, ezt követően indulhatna visszaáramlás a hazai munkaerőpiacra, amit egy érdemi munkavállalói adócsökkentés is jelentősen segíteni tudna – fejtette ki. Ez enyhítené a vállalkozások keresleti problémáit, akik jelenleg szinte bárkit felvesznek képzettség nélkül is, illetve elbocsátani is vonakodnak még a gyenge munkaerőt is, mivel nehezen tudnák pótolni. Ez kihat a termelés és a szolgáltatások minőségére, ahogy a termelékenység növekedését is kikényszeríti – mutatott rá.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője is azt emelte ki, hogy folytatódott a korábbi hónapoknak megfelelő kiemelkedő bérnövekedés, és 2019-re sem lát olyan tényezőt, ami ezt jelentősen lassítaná. Nyeste Orsolya elmondta:

az alacsony munkanélküliség és a munkaerőhiány egyértelműen magas bérnövekedési ütemet sugall az elkövetkező hónapokban is.

Idén 7-8 százalék között alakulhat – egyszámjegyűre lassulva – a keresetek növekedése az Erste Bank várakozásai szerint, a fogyasztás változatlanul fontos eleme marad a gazdasági növekedésnek.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője azt írta: a tavalyi növekedés után az idén is emelkednek az átlagbérek, hiszen januártól megint nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, a munkaerőpiaci helyzet pedig továbbra is ösztönzi a bérek emelkedését.

A friss adatok nem jelentenek meglepetést szerinte, a tavalyi béremelkedés egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum 2018 januári növekedésének, valamint a munkaerőhiány miatti fizetésemelések eredménye.

Kifejtette, hogy a hosszú ideje tartó béremelkedés miatt viszont egyre erősödik a termelékenységhez köthető kockázat. Azaz a növekvő béreknek hatékonyabb termeléssel kell párosulnia, különben versenyhátrányba kerül a magyar gazdaság – mutatott rá.

Németh Dávid jelezte, hogy a béremelkedésből fakadó inflációs kockázat is erősödhet: a magasabb fizetések ugyanis élénkítik a lakossági fogyasztást. Ez a tényező egyelőre csak kismértékben pörgeti az inflációt, de a jövőben felfelé mutató kockázatot jelent. Ugyanígy rizikós inflációs szempontból, hogy a béremelkedés miatt a vállalatok kiadásai emelkednek, ezért előbb-utóbb kénytelenek lesznek árat emelni – közölte.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
Mitől lett ez erőteljes tőbbszázszori elmondástól avagy heti 4877 szer a hirekben.
PÉNZBŐL élünk nem munkából 1970 junius elején egy plé borozónál mondta valaki
Máig mennyire igaz és akkor még a 400- as tulórától fényévekre jártunk
tudode
Persze, hogy arra kényszerülnek, hogy "erőteljesen" emeljék a béreket, mert a SZÜKSÉG AZ NAGYOBB ÚR ezeknél a svihákoknál is, mert különben nem lesz aki MEGTERMELJE a lóvét, amelyre 2010-tól bukik ez a PÉNZ-, ÉS HATALOMÉHES kalóz bagázs!
.
Urak, hölgyek, kutyák!
.
És akkor mi ÚJSÁG a JÖVEDELEMOLLÓ körül akkor, amikor 2,5 millió nyugger felakaszthatja az etetőjét az ajtófélfára az ELCSALT inflációt követő emeléssel, a SVÁJCI INDEXÁLÁS helyet, akkor amikor ugyan a béreket KÉNYTELEN EMELNI, de mikor adja vissza ez a . s u n y i ... AKÁRKI a lenyúlt EGY HAVI NYUGDÍJAT?
.
------ Orbán Viktor őszödi beszéde a fizetésről és nyugdíjról való lemondásról.
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
"Mikozi hangeri"-nek ahhoz van sütnivalója, hogy SZÉTCUCCOLJA mindazt, amelyet a NYUGGEREK az alfele alá toltak!
.
Persze a FOGYATÁST kiegyenlitik a NER-lovagok az őket meg nem illető zsibizéssel:
.
www.google.com/search?q=ner-tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER&aqs=chrome.1.0j69i59j69i60j35i39j0l2.4994j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Szégyentelen MAGÁNIZÉK!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.