Nem mentek el a kormánypárti képviselők a költségvetési bizottság keddi rendkívüli ülésére, ahol a nyugdíjak csúszását vizsgálták volna. A rendkívüli ülést néhány perc elteltével berekesztették.

Határozatképtelenség miatt az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén nem tárgyalt a januári nyugdíjkifizetésről.

A bizottság napirendi javaslata szerint a keddi ülésen megtárgyalták volna, hogy miért nem érkeztek meg a nyugdíjak a Magyar Államkincstártól a törvényben előírt határidőre.

Az ülésen nem vett részt a meghívón meghívottként szereplő Varga Mihály pénzügyminiszter és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke.

A bizottsági ülésen Varju László (DK), a költségvetési bizottság elnöke elmondta, hogy a téma megtárgyalását azért kezdeményezték, mert magánszemélyek és pénzintézeti közlemények szerint január 11-én a nyugdíjak nem érkeztek meg a jogosultakhoz, a kormány pedig azóta adós maradt a magyarázattal.

A bizottság elnöke az ülésen felolvasta Szűcs Lajosnak, a bizottság fideszes alelnökének levelét, amelyben jelezte, hogy

a kormánypárti képviselők a keddi ülésen nem kívánnak részt venni, mert a meghívóban szereplő javaslat okafogyottá vált, a nyugdíjak elutalása január 11-én, határidőre megtörtént.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Varju László úgy fogalmazott, hogy a kormány által előállított nyugdíj-káoszra keresték volna a választ, ebben a kormánypárti képviselők és Varga Mihály pénzügyminiszter nem volt hajlandó közreműködni.

A minisztert előbb-utóbb utolérik, hiszen éves beszámolási kötelezettsége van a bizottság előtt, ahol erről a témáról is kérdezni fogják – mondta Varju László.

A költségvetési bizottság elnöke szerint a kormány tartozása, hogy a nyugdíjasoktól nyilvánosan bocsánatot kérjen.

A sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, a költségvetési bizottság szocialista tagja felidézte, hogy január 11-én írásbeli kérdést tett fel az ügyben Varga Mihály pénzügyminiszternek.

A válaszából kiderült, hogy a miniszter vizsgálatot rendelt el, és ígérete szerint az eredményről tájékoztatást fog adni, ami nem történt meg, miközben sajtóhírek szerint az egész szervezeten belül megtalálták a "legkisebbet, a helyettes, helyettes, helyettesével próbálják elvitetni a balhét" és nem vállalják a politikai felelősséget

- fogalmazott Mesterházy Attila.

Bősz Anett, a bizottság tagja (független képviselő) Szűcs Lajos levelére reagálva elmondta, kereskedelmi banki közlemény szól arról, hogy ügyfeleik nem kapták meg aznap a nyugdíjat.

Szerinte a kormánynak el kellene mondania, hogy a januári nyugdíjkifizetésnél technikai problémáról, vagy nyugdíjválságról van-e szó.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy kit tartanak felelősnek az ügyben, Mesterházy Attila elmondta, a bizottsági ülésen szerették volna a tényeket megismerni, ezt követően jobban be lehet határolni a felelőst, és utalt a Fidesz ellenzéki gyakorlatára, amikor is ilyen esetekben egy mondatban közölték, hogy a miniszter mondjon le.

Forrás: MTI, ATV

Címlapi kép: MTI/Földi Imre 

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
De a házmester ugye tőlük is levonta a fizetésüket? Hiszen az mégiscsak a munkahelyük. Vagy rájuk nem vonatkozik a kövéri keménykéz-politika?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
De a házmester ugye tőlük is levonta a fizetésüket? Hiszen az mégiscsak a munkahelyük. Vagy rájuk nem vonatkozik a kövéri keménykéz-politika?
szaboria1
@namihami: Saját kutyáját nem fogja bántani.
ila51
úgy vannak vele , hogy kiömlött tejbe már nem sírnak bele
Eladott Ország
Amíg ez a fidesz nevű bűnbanda/maffiaállam szabadlábon van és nem a börtönben, változás nem várható.
papa.49
Remélem a bizottsági lülöndíjat SE VESZIK FEL !!!
justhpeter
@papa.49: Hova gondolsz ! Az nekik JÁR !
papa.49
@justhpeter: Nekik az ,,egymenetes,, jár semmi egyéb !!!
CsipkeRózsa
Azért ez nagy pofátlanság, egyszer sem mentek még el az ellenzék által összehívott bizottsági ülésekre!
Commenter
Ez bevett szokás náluk. Csípőből szabotálni mindent.Minimum egy havi fizetést le kellene vonni tőlük, plusz több százezres bírságot kiszabni. Ha továbbra is így viselkedik akkor meg le kellene mondatni. És még ők mondják, hogy mi, magyarok, mikor a saját szavazóbázisukat képező emberek már több mint egy hete várnak arra a szociális juttatásra amiért egy életen át megdolgoztak és velük ellentétben nem loptak, csaltak.
justhpeter
@Eladott Ország: Ja ! A pofája, az jár !
desiro
@namihami: Erre az a válasz, lélekben ott voltak.
Mocskos FIDEss, rohadt 01G.
desiro
mINNYÁ GYÜN SHIKARIF@SZ MEG A FARKATLAN, a nyuggernek ez nem is jár.
vacsi
"Az ülésen nem vett részt a meghívón meghívottként szereplő Varga Mihály pénzügyminiszter és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke."
A két főkolompos...
nezelodo
Minek mennének el, az üres kasszára kár mutogatni, hogy tele van. Még nem sikerült nekik előkeríteni a kusza fogú Gabikát, hogy virítsa a 3000 milliárd nála, megőrzésen lévő suskát.
lópicigáspár
Azért tegyük a szívünkre a kezünket és mondjuk ki bátran, Varga Mihály egy zseni! Amilyen irgalmatlan mennyiségű pénzt elrabol a gazdaállat és a holdudvar, ami ugye a költségvetést kellene erősítsen, ahhoz képest - még ha recseg, ropog az egész - de csak áll ez a szerencsétlen ország! :))))
Eladott Ország
@justhpeter: tegnap, 17:0; Állítólag a kényszerű lemondása után Schmitt Pál még a zongorát is magával vitte ... úgy látszik utóbbi zongorista is akar lenni, a nemzet Grétsy Lászlója, golyóstolla az "áLamfő"
Lepényleső
Demokrácia magyar módra;? Kussoljon kinek nem bán a keresztapja?
CsipkeRózsa
@lópicigáspár: "Még magasról nézvést
Megvolna az ország,"
CsipkeRózsa
@nezelodo: Szerintem, már nem kuszafogú.
nezelodo
@CsipkeRózsa: Rendben, de talán mégsem került 3000 milliárdba a felső bejárat kivanatossa tétele?!
CsipkeRózsa
@nezelodo: Azt már saját pénzén oldotta meg, mert a 3 000 milliárd Ft-ból neki nem jutott.
kereső
Miért mentek volna el? Az ellenzéki képviselők biztosan most sem "hivatalos minőségben" voltak ott,és kezdeményezték a bizottság összehivását. Csak balhézni akartak.Arra meg ki kiváncsi? De őszintén?
Desischado
Jó szokásukhoz híven. Ez már pofátlanság hogy állandóan bojkottálják a rendkivüli űléseket! Ebből is látszik, hogy mennyire lenéznek minket!
nezelodo
@CsipkeRózsa: Szóval azt mondod, ő az a politikus, aki csak az alattvalók szereteteert dolgozott, fizetést nem kapott az adoforintjainkbol! Hogy lehet, az, hogy még nem avattak dakota szentté?
Borsodi
Most nincs választás,nincs szükség a nyugdíjasokra adjuk a pénzt Szíriai kórházakra.
human
Mintha még mindig azt hinnék ellenzékben vannak.
Györe-Juhasz Eva
Meglehet probàlni,hogy ne menj be a munkahelyedre dolgozni.
Azonnal kirugnak.
Hm akkor màr hàny x is kellene kirugni a kormànypàrti kèpviselőket ?
papa.49
@Györe-Juhasz Eva: Az első nap 8 órakor )))))))))
CsipkeRózsa
@nezelodo: tegnap, 20:44

Nem az emberek szeretetéért dolgozott (azt úgy sem tudta volna megszerezni), de a 3 000 ezer milliárdból nem kapott szerzési %-ot, arra voltak nagyobb jelentkezők is.

A fogait a saját tiszteletdíjából, és egészségügyi hozzájárulásból csináltathatta meg. Gondolom, az ő fogorvosa nem kapott "tőlünk" 1-2 milliárdot.
Eladott Ország
A fidesz végtelenül aljas, pofátlan és cinikus bűnbanda.
CsipkeRózsa
@CsipkeRózsa: ma, 13:38

Elírás, helyesen: 3 000 milliárd, vagy 3 ezer milliárd.
Antionesta
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon >>> tinyurl.com/kp95cw8
arcmás
Nincs párbeszéd.
Ne tüntess.
Kussolj.
Észak-Korea.
Nyeld a szárt.
Anyád!
Most már csak azért is lázadok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.