A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is részt vesz a március 22-i, földrészeken átívelő Homérosz-olvasáson, amelyet idén a lyoni École Normale Supérieure kezdeményezésére tartanak.

Az eseményre eddig négy kontinensen 153 színház, egyetem, múzeum, középiskola, minisztérium és gazdasági vállalkozás jelentkezett helyszínként, résztvevőként pedig már több mint nyolcezren regisztráltak Torontótól és Sao Paolótól Berlinen és Rómán át Canberráig – közölte az MTI-vel kedden az egyetem.

A magyarországi Homérosz-olvasást az SZFE tervei szerint március 22-én 16 órakor kezdik az Ódry Színpadon az Iliász magyar fordításának első sorával, és valamikor másnap hajnalban érnek majd az utolsó, 804. sorhoz.

Az előzetes elképzelések szerint 50-60 soronként váltják majd egymást a felolvasók, akik közé bárki jelentkezhet. További információkat az egyetem honlapján találhatnak az érdeklődők.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.