Akik ismerik Gyurcsány Ferenc egykori magyar miniszterelnök politikai pályafutásának igaz történetét, azok számára meghökkentő, hogy az MSZP és a balliberális oldal még mindig tőle várja a “megújulást”. A baloldal számára Gyurcsány Ferenc ma is hiteles politikus, akinek megvan a képessége és ereje, hogy maga köré gyűjtse az MSZP megmaradt híveit és az egykori állampártot ezzel, vagy más névvel sikerre vigye. Maga Gyurcsány Ferenc is hisz ebben, olyannyira, hogy próbálja önmagát Orbán Viktorhoz mérni. Demokratikus Koalíciós platformot szervez, blogját a magukat mérvadónak tartó balliberális médiumok, mint a Messiás megnyilatkozásait idézik…

Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

terlasz
2011-es firkálmányt most idehozni... Egyébként Gy. nagyon szégyellné magát, ha emberileg O-hoz kellene felnőnie. A helyzet ennek pont az ellenkezője.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Dr Prof. Bokor Imre!
És magának ki adta az őszödi beszédet??? Mennyiért? Miből fizette ki?
relatív
Az, hogy ilyen hazugságtól sem riadnak vissza a regnáló körében a volt miniszter úr nagyságát emeli ki. ( az ominózus hazugság-tálalást IS ilyen alpári módon interpellálni azért a legalja már a politikai rágalmaknak... )
Azt remélni, hogy a volt miniszterelnök úr ilyen outsiderhez hasonlítaná magát ez már igazán nevetséges, hiszen ismert, hogy magasan felette áll, amiért aztán nem IS mer kiállni vitára a legutóbbi leszereplése óta !!!

Csak így tovább a karakter gyilkolászással, akkor biztosan megbukik ez a magyarság tönkretételére szövetkezett regnáló banda.
arcmás
Te nyomorult fidesznyik, ROCKXY.
A tüntetéssorozat megmutatta, hogy Gyurcsány már a viharban sincs (kár, hogy ő nem veszi észre ezt).
Sem szószólóként, sem mozgósítóként, sem az embereket összefogóként.
Olyan zajlott Magyarországon - még ha néha kis létszámban is - amilyen még nem volt:
És mindez Gyurcsány nélkül! Persze nektek kell az ellenségkép - satnya lelkű vérbuták -, mint Gyurcsány, meg Soros, meg Brüsszel, meg kommunisták (anyád a kommunista, te paraszt!), meg emútnyócév - mert csak ennyi eszetek van.
Hozzátok képes a faék, egy MI.
terlasz
2011-es firkálmányt most idehozni... Egyébként Gy. nagyon szégyellné magát, ha emberileg O-hoz kellene felnőnie. A helyzet ennek pont az ellenkezője.
Rockxy
@arcmás: Azt tudtad, hogy a zorbán lepaktált a netannyahúval? :)
Csak ezt 444től 888ig senki nem meri megírni.
Ja, hogy ez hogy jön ide?
Hát úgy hogy én fidesznyik lennék. :)
kereső
@arcmás: Nem az volt a kérés,"lépjen hátra"? De igen.Hátralépett-és jöttek helyette a többiek,Varju,Vadai,Molnár Csaba,...és a többiek.Jól van ez igy.
kereső
Amúgy az irás már akkor sem volt igaz,amikor iródott.Azóta meg már sok-sok minden kiderült a dolgokról.
verőce21
Ferenc testvér elutasítottsága 73%-os a magyar választók körében.
tudode
Hol van már a TÍZ ÉVVEL EZ előtti hó?
.
Azt tudni lehetett anno, hogy a konvergencia programmal kapcsolatban "voltak" viták az EU-val, amelyre a "falusi gyerek" is rákattant azzal a javaslattal, hogy vonják meg az EU-s lóvét a Gyurcsány kormánytól:
.
----- Orbán Viktor Bizottsági Meghallgatása 2006
www.youtube.com/watch?v=3cMoyq-zv6A&t=262s
.
Ezt megelőzően is sor került a korábbi CUCCOLÁSÁVAL kapcsolatban
.
----- Orbán meghallgatás 2005.07.06
www.youtube.com/watch?v=Ii2mNSTUT7k&t=1010s
.
Mivel 2006-ban sem sikerült VISSZASZEREZNIE a gyeröknek az ország almáját, 2006-10-ig a 72 órás ultimátumtól a belváros szétpakolásáig volt tanuja az ország, és a környéken lakók ELSZENVEDŐI az IGAZSÁGBESZÉD kikukkolása miatt: Hazudtunk éjjel, meg este!
.
Ez az egész vircsaft "csak" a BALHÉKRA emlékezők szürkeállományának karbantartását SEGÍTI ELŐ!
.
Addig, amíg EZEK LÓGNAK a nemzet ütőerein, milliók számára még a TISZTES SZEGÉNYSÉG elérése is "csak" egy álom ezekkel a, szinte minden szinten zsibizőkkel szemben!
bencemacska
@Rockxy: ma, 12:25
Mi az, hogy lepaktált netannyahúval???
Számold össze : kivel nem paktált le, aki nem lop a saját nemzetétől!
De keress olyan állam-, vagy kormányfőt a "barátai" között, aki ellen nem folyik korrupciós vizsgálat a hazájában! Hogy Gruevszkit ne is említsük!
Rockxy
@bencemacska: 1. Mi az hogy lepaktált? Hát a paktum miatt vannak a kilakoltatások.
2. Számold össze te, ha annyira fontos neked.
3. A korrupció a rendszer alapvető jellemzője.
Nem háborogni kell, hanem rendszert váltani.
bencemacska
@Rockxy: ma, 16:26
Én még 10 évvel ezelőtt is kivettem a részem minden megmozdulásból, de ha ma is tőlem vársz rendszer váltást, csalódni fogsz.
Már nem megyek tüntetni sem. Pedig edzettem mára is, de nem merek elindulni.
Rockxy
@bencemacska: Nem megmozdulni kell és nem tüntetni, mert akkor a rendszer szabályai szerint játszol.
A rendszer globális, de tenni valamit lokálisan kell és összefogva.
Az összefogáshoz viszont először kreatív, intelligens közösséget kell építeni, és nem az utcára menni a csőcselék közé.
bencemacska
@Rockxy: ma, 16:40
- Láttál már öreg forradalmárt?
- Hiába a vezér, ha nincs mögötte tömeg!
Rockxy
@bencemacska: Hát igen.
Ha azt gondolod, hogy vezér vagy, de nem követ senki, akkor csak sétálni mentél. :)
bencemacska
@Szeparepa2: Nézd meg a tulajdonosi összetételt!
csak úgy....
látom,megy a vita a KISZ gyurcsány és a KISZ orbán hívök között ! :)
annyira aranyosak vagytok...,komszomolos jelvényt mindenkinek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.