Soha senkinek nem beszélt arról Andy Vajna, hogy ismeretlen embereken is segített.

Andy Vajna nagy titokban tartotta, hogy bőkezűen adakozott vagyonából, sokszor állt jó ügy mellé támogatásával, egy rákos asszonyt például haláláig segített. A Bors úgy tudja,

a nő kezelésére Vajna másfél éven át havi másfél millió forintot adományozott, mert azt a rákos beteg asszony családja nem tudta finanszírozni.

A Bors információi szerint Vajna egy szívkórháznak is rendszeresen adományozott vagyonából, de beteg gyermekek kezelését is segítette nagyobb összeggel. A lap úgy értesült,

Vajna kiadása meghaladta a tízmillió forintot havonta. Azt pedig, hogy halálával hány ember került kilátástalan helyzetbe, nem tudni pontosan.

A 74 éves korában elhunyt producer sosem hirdette azt, hogy ismeretlen embereken is szívesen segít, nem akarta, hogy emiatt jobb színben tűnjön fel. Csak közvetlen környezete tudott erről, de Jaksity Kata műsorvezető is szemtanúja volt ennek.

Titokban adományozott Andy Vajna

„Timi már akkor segítette a munkánkat és azon keresztül az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének munkáját, amikor még senki sem tudta, hogy Andyvel van együtt. Tartós élelmiszercsomagokat vásárolt, és személyesen is eljött velünk ki­osztani azokat. Andy szintén Timinek köszönhetően besegített nekünk, amikor 2011-ben a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásáért gyűjtöttünk aláírásokat.

Soha, egy percig sem hezitáltak, ha a jó ügy mellé kellett állni. Jöttek, és segítettek. Timi a mai napig támogatja a Sorslámpás Egyesületemet, amiért nagyon hálásak vagyunk”

– mondta a lapnak Jaksity Kata.

Cikk- és címlapkép: AFP

(Bors)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Bors ??? :-)))))) Egy fideszes szennylap !!
Még hogy ez a fukar vénember valakinek is " adományozott "
nincs az országban olyan ember, aki ezt el is hiszi, max a
kurváját látta el Audi R8-assal és vett neki luxusholmikat
valamint a Viktorkát segítette ki milliárdokkal a " munkájában "
Vicc kategória ez a story !!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
Jó magyar szokás! Pedig halott emberről... De ez már sok. Egyeseknek. Meghalt, legyen neki könnyű a föld! Egyébként a kormányt kihagyhatta volna. Bár kis hazánkban ez "alkotmányos" költség.
kopacsijanos
Az össze harácsolt vagyonból én is tudnák osztogatni!!harácsolás = lopás!!
Borsodi
Adományozott szerintem is Mészárossal együtt Orbánnak titokban.
Eriksson
Mennyi beteg lelkületű ember él a földön.
evacica
Ha már a kaszinóim bevételéből nem adózott, legalább így visszaadott egy kicsit a mi pénzünkből! Nem ájulok el ettől!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.