Brüsszel azért támadja a Stop Sorost, mert a szabályozás a migránsok behozatalában útjában áll – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciójának szóvivője pénteken újságíróknak.

Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét összegezve felidézte,

az Európai Bizottság csütörtökön jelentette be, hogy folytatják "a jogi eljárásnak álcázott politikai támadást" Magyarország ellen.

Hozzátette,

azért támadják a Stop Sorost, mert az a migránsok behozatalának útjában áll: büntethetővé tette a bevándorlás szervezését és finanszírozását.

A bevándorláspárti brüsszeli bürokraták azonban nem megállítani és büntetni, hanem segíteni és finanszírozni akarják a migráció szervezését – jegyezte meg, hangsúlyozva: miközben a magyar emberek és a magyar parlament döntését támadják, Brüsszel mostani vezetése sorra teljesíti a Soros-hálózat megrendeléseit az uniós döntéshozatalban.

Nacsa Lőrinc kitért arra is, hogy

az Európai Parlament bevándorláspárti többsége múlt héten döntött arról is, hogy megháromszorozza a Soros-szervezetek támogatását, hogy azok még több migránst segíthessenek Európába.

Emellett minden lehetséges eszközzel büntetni akarják azokat az országokat, amelyek úgy döntöttek, nem fogadnak be bevándorlókat: jogi eljárásokat folytatnak Magyarország ellen, újabb parlamenti vitát szerveznek hazánkról, és nyíltan fenyegetnek akár az uniós források elvételével.

A KDNP-s politikus rámutatott: minden egyes nap, minden egyes döntés megerősíti, hogy Európának új vezetésre van szüksége, amely nem a migráció megszervezésén, hanem azon dolgozik, hogy megvédje Európát a migrációtól, illetve a kontinens határait.

A kormánypártok szerint ez az európai parlamenti választás tétje – közölte.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Bíarmok! Megint félrevezetitek, az agyatlsn nsrsncsos híveiteket, akik hagyják!
Inkább ezzel foglalkozatok!
varosikurir.hu/nagy-blanka-hogyan-lehet-hogy-orban-gazdagszik-a-nepe-pedig-egyre-szegenyebb/
Nessy
Csak papíron létező párt okos szóvívője megmagyarázza az ostoba plebsnek,a kormány eddig még nem hallott álláspontját!
Nem kellene már lemezt cserélni? Szent inkvizíció ismerte volna ezt a lemezt, tüzes vas nélkül is bevallották volna minden bűnüket az eretnekek, pár óra alatt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.