Paks II. nélkül nincs hosszú távú biztonságos áramellátás, és az atomerőmű versenyképessége vitathatatlan – mondta Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a hosszú távú villamosenergia-ellátásról és az atomenergia szerepéről rendezett budapesti konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.

Süli János hangsúlyozta:

az atomerőmű nem a megújuló energiaforrások ellen épül, hosszú távon a kettő együtt jelent megoldást a villamosenergia-ellátásban.

Az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége által készített és a budapesti konferencián ismertetett tanulmány azt mutatja be, hogy mi az az arány, amely gazdaságosan, a lakossági és az ipari fogyasztók számára is elérhető ár mellett kialakítható – ismertette.

A tárca nélküli miniszter kérdésekre válaszolva kifejtette:

a paksi erőmű létesítési engedélykérelmét akkor adják majd be, ha az biztosan alkalmas lesz az engedélyezésre, így konkrét időpontot nem kívánt mondani.

Paks II. finanszírozásáról Süli János elmondta: mivel a korábbi uniós vizsgálatok elhúzódtak, most folynak az egyeztetések az orosz-magyar hitelszerződés átütemezéséről, a módosított szerződést az Országgyűlésnek kell majd jóváhagynia.

Süli János fontosnak nevezte, hogy az energia előállításának költsége megfizethető legyen a lakosságnak és elősegítse az ipar versenyképességét. A miniszter kiemelte, hogy az OECD NEA megbízható, igazolt tényeken alapuló válaszokat ad az energetika területén felmerülő kérdésekre, a tanulmány hosszú távon használható az atomenergia és a megújulók közötti együttműködés kialakításában.

Süli János kitért arra, hogy

a hazai áramfogyasztás az előrejelzések szerint tovább nő, miközben Magyarországon uniós szinten is magas a villamosenergia-import aránya, tavaly elérte a 31,4 százalékot.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy tavaly sorra dőltek meg az áramfogyasztási rekordok Magyarországon. Idén január 23-án a déli órákban 6926 megawattos csúcsterhelést regisztrált a rendszerirányító, ami történelmi csúcs. Süli János szerint ez is azt bizonyítja, hogy elengedhetetlen a meglévő atomerőművi blokkok pótlása.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az atomerőmű működése szén-dioxid-kibocsátástól mentes, ami összhangban van az uniós energiapolitikai törekvésekkel.

William D. Magwood, az OECD NEA főigazgatója egyebek mellett kifejtette: a jövőben jelentkező villamosenergia-igények kielégítéséhez komoly beruházásokra van szükség.

A megújuló energiaforrásoknak jelentős szerepük lesz, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy milyen valós költségei vannak az energiatermelésbe történő bekapcsolásuknak – emelte ki.

Minden tagországban más lehet a megújuló energiaforrások súlya, nagyobb arányban tudják energiamixükbe beépíteni azok az országok, ahol kedvezőek a nap- és szélviszonyok

- jelezte.

Hozzátette:

úgy látja, Magyarország is a földrajzi adottságainak megfelelően alakítja energiapolitikáját.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
persze te is tudod, hogy hazudsz, de neked ezt kell mondanod! =))
nevemnick
,,a paksi erőmű létesítési engedélykérelmét akkor adják majd be, ha az biztosan alkalmas lesz az engedélyezésre, így konkrét időpontot nem kívánt mondani."

Akkor mi a f@szra kellett már felvenni putykostól azt a rohadt sok lóvét, a rohadt nagy kamatyra?
Rohadna belétek a salak.
rdos
@nevemnick: Miért miért? Túl kedves vezetőnk megmondta, ez az évszázad üzlete. :-)

Csak két dolgot hallgatott el moszkoVitya. 1, hogy ez az oroszoknak az évszázad üzlete, nem pedig nekünk 2. miért volt kénytelen aláírni. :-( A 2. jobban érdekelne.
Hellcat
Nem a faszt nincs...kössétek rá a nagy köpönyegforgató fideszeseket generátorra...lesz annyi áram, hogy csak na.
bencemacska
Miért nem teszed hozzá - seggnyaló - mindjárt azt is: O1G nélkül nincs M.o.
És még igazad is lesz, mert a g... nélkül te is csak egy SENKI leszel!
Nessy
Csak tudnám, hogy akkor miért zárja be egyre több ország az atomerőműveket? Már megint azt hisszük, a mi zsebünkben van a bölcsek köve?
Süli elvtárs! Van már biztonságos atomtemető a kiégett fútőszálaknak?
colibri
Sajnálhatja, aki nem hallotta Sülitől ezt a megszólalást! Véletlenül hallottam a rádióban. Atya világ! Ez a miniszter úgy beszél, mint egy áltlános iskolát sem végzett tahó! Rezsiszilárd színvonala az egeket veri Sülihez képest, pedig tudjuk..., őt már jobban ismerjük. Szóval, nem kellene az ellenzéki pártok embereire, az uniós politikusokra, pláne Sorosra egy szót se szólni, mert akikkel OG körülveszi magát, az még a kritikát sem bírja el!
bencemacska
@colibri: Én nagyon haragszom Sorosra, mert az ő pénze, segítsége nélkül nem lenne fidesz és elnöke sem.
Rosszul választott a felhozatalból!!!
kokopelli
Valaki már elmagyarázhatná a nagyhangú politikusoknak ,hogy a Paks nem áramot,hanem
villamos ENERGIÁT termel! Az áram csak egy összetevője az energiának,és a feszültséggel
kéz a kézben egy bizonyos idő alatt állítja elő a szükséges energiát,aminek két tesója van!
A jobbik az a "hasznos", és a kissé nemkívánatosabb a "meddő" tesó! Ezért a "rossztestvért"
a fogyasztók "kötelességszerűen" és a büntetés terhe mellett a felhasználói helyen ők maguk-
állítják elő! A valamikori "zöldek" heccelése jut eszembe a nyugati országokban amikor azzal
a szlógennel (feliratokkal) figurázták ki őket a szakemberek hogy:
"Nem kell erőmű sem,mert az áram az mindíg a konnektorból jön!"...csakszótam! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.