A Fővárosi Állat- és Növénykert közleményes szerint  nőstény vombat született az állatkerben. Molly erszényében növekvő apróság tavaly ősszel születhetett, de eddig csak éjjellátó kamerával sikerült megfigyelni.

A kicsi  vombat már a negyedik Budapesten született vombatkölyök, ami kimagasló szakmai eredménynek számít, hiszen az európai állatkertek közül eddig csak hét intézményben születtek ilyen éjszakai erszényesek, bő száz év alatt összesen tizenhat egyed – írták.

A kölyök korát az állatkerti szakemberek nagyjából félévesre becsülik. Ennél a fajnál vemhességi idő nagyjából egy hónap, vagyis elég rövid, ahogy az erszényeseknél általában. Az aprócska újszülött szinte embriószerűen fejletlen, megszületése után fejlődése hónapokig a biztonságot nyújtó erszényben folytatódik. Közben kinő a szőre, kinyílik a szeme, és általában hathónapos korára, de mindenképpen az ötödik hónap eltelte után végre ki is néz az erszényből, majd újabb hetek telnek el, amíg néhány lépés erejéig kimerészkedik onnan.

Azt még nem tudni, hogy az állatkerti tenyészpár, Molly és Wally negyedik kölyke milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott. A közlemény szerint az Ausztráliában őshonos erszényesek rendkívül ritkán láthatók állatkertekben: hazájukon kívül csak tizennyolc ilyen intézményben tartanak vombatokat.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Igazán értelmes (?) megfogalmazás.
1.) A Fővárosi Állat- és Növénykert közleményes szerint nőstény vombat született az állatkertben.
2.)Azt még nem tudni, hogy az állatkerti tenyészpár, Molly és Wally negyedik kölyke milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott.
Néha nem ártana újra átolvasni a cikket...
Rockxy
Pénteken éjfélkor meg szombat született.
Már csak a rend kedvéért.
Flashianna
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon >>> tinyurl.com/kp95cw8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.