A magyarországi a közúthálózat bővítésére 2022-ig több mint 2500 milliárd forintot fordítanak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Mosóczi László szerint a magyar gyorsforgalmi úthálózat öt éven belül jelentősen kibővül. "A kormány célja, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy autóút vagy autópálya szakasz" - fogalmazott. Mosóczi szerint a 2500 milliárd forint nagyobb része, közel 60 százaléka költségvetési forrás, 40 százaléka európai uniós támogatás. Ebből a forrásból közel 1000 kilométernyi négysávos útszakasz - autópálya, autóút és emelt sebességű főút - kivitelezése, kisebb részben előkészítése történik meg, tette hozzá az államtitkár. Mosóczi kitért arra is, hogy az ország határátlépési pontig tartó, teljes értékű gyorsforgalmi útkapcsolatainak számát a terveik szerint a következő öt évben megduplázzák majd: épül az M15 és M70 második pályája, az M30 autóút Szlovákia felé és az M4 autópálya Románia irányában. A...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
,,2500 milliárd forint megy útépítésre..."

Ezt nem is kellett volna kiírni... tudjuk, hogy megy.
El, a pribékek zsebébe.

,,...az úthálózat öt éven belül jelentősen kibővül."
A jelentősen: fitymaszos hozzáállással, kb hat km.
Eladott Ország
Akkor jöhet az autópályaépítők nagykoalíciója 3,8 milliárd forintos, vagy több, elképesztően magas kilométerenkénti költséggel és épülhet az autópálya. Ha rápillantunk a térképre, nyilvánvalóvá válik, hogy sem hegyek elhordására, sem alagutak fúrására nem lesz szűkség bár ki tudja. . . Magyarországról és állami beruházásról lévén szó, bármi megtörténhet.
Nem fogjátok kitalálni, hogy melyik országban épültek a legolcsóbban az autópályák ...
m.blog.hu/va/vastagbor/image/2013/11/eu2.jpg
Hogy épülhet Németországban az autópálya olcsóbban a német munkabérek, a német anyagköltségek mellett, mint a másik 3 országban? Csak nem a korrupció hiánya / alacsonyabb mértéke miatt?
RonaGyuri
pontosítsunk ennyit terveznek a haveroknak kiosztani ezen a címen! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.