Hipertónia nap Debrecenben: ismertetik az új ajánlásokat.

Első alkalommal ismertetik széles szakmai közönség előtt a Magyar Hypertonia Társaság napokban megjelent új ajánlásait a magas vérnyomás kezelésére szombaton Debrecenben, a 16. alkalommal megrendezett országos hipertónia napon – közölte a tudományos tanácskozás elnöke.

Páll Dénes professzor, a Debreceni Egyetem (DE) aulájában megtartott, Hipertónia, diabétesz, kardiológia – korszerű gyógyszeres kezelés című tanácskozás kapcsán elmondta: a magas vérnyomás és társbetegségei, a cukor- és szívbetegségek, illetve az érelmeszesedéssel kapcsolatos megbetegedések kezelésének legújabb lehetőségeit ismertetik a szakemberek abban a reményben, hogy a résztvevő háziorvosok, belgyógyászok, gyógyszerészek

holnaptól kicsit másként, finomabbra hangoltan végzik a munkájukat.

A társaság legújabb ajánlásai egyértelművé teszik, hogy a magas vérnyomás kezelésében kombinációs eljárást kell alkalmazni, amelyet már a kezelés megkezdésekor fontos elindítani – magyarázta Páll Dénes.

A professzor szerint ebben jelentős előrelépést jelent, hogy több olyan készítmény áll rendelkezésre, amelyben egy tablettában 2-3 hatóanyag van. Ez azért fontos, mert olyan betegség esetén, amelyre évtizedeken keresztül kell gyógyszert szedni, a betegek együttműködőbbek, ha kevesebb tablettát kell bevenniük.

Baj van a magyarok vérnyomásával

A professzor tájékoztatása szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 44 százaléka, mintegy 3,5 millió ember hipertóniás. Mintegy 1,5 millióról mondható el, hogy minden rendben van, ismert és jól kezelt a vérnyomása. További egy-egymillió embernél vagy nem ismert az egyébként fennálló betegség, vagy ismert, de a kezelésekkel nem sikerült elérni a megcélzott vérnyomásértéket.

Az új irányelvben azt a célt is megfogalmazták, hogy

a vérnyomásmérés helye egyre inkább kikerül a rendelőkből.

Megbízhatóbb diagnózis állítható fel ugyanis, ha a páciensek megszokott környezetükben, otthon, vagy a munkahelyen mérik rendszeresen a vérnyomásukat, mint a nagyobb stresszt jelentő orvosi rendelőben – ismertette Páll Dénes professzor.

A debreceni tanácskozás jelentőségét jelzi, hogy azon – egyedülálló módon – részt vesz és előadást tart négy meghatározó orvostársaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Atherosclerosis (érelmeszesedés) Társaság elnöke – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Sok a szolidáris ember, akik tesznek a nyugdíjrendszer összeomlása ellen. A magas vérnyomás csak a tünet... a betegség az, hogy léteznek ilyen orbánék, akiknek, ha a képét meglátja az ember...a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fkep.cdn.index.hu%2F1%2F0%2F328%2F3286%2F32862%2F3286286_1183f0bd019e02acbf247a4747f6dbe7_wm.jpg&key=j6GTL_Wm4WxgmLzkRaUTZQ&w=600&h=359
Rockxy
Nyugodt magyarembernek nem megy fel a vérnyomása.
Annak megy fel, aki olvassa a "híreket" és nem tudja értelmezni, mert nem tud a sorok között óvasni.
barátilag...
Nessy
@Rockxy: Hát, lassan a "nyugodt ember" olyan ritka, mint a fehér holló!
Ma már elég egy rossz szó, egy rossz mozdulat, és elszabadulnak az indulatok.
Egyébként igazad van! Előnybe vagyunk, akik már az ötvenes években tudtak a sorok közt olvasni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.