Sípos orgonával gazdagodott a kaposvári evangélikus templom, a hangszert Szemerei János, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke ma szenteli fel ünnepi istentisztelet keretében.

A Kaposvári Evangélikus Egyházközség internetes oldala szerint a Metzler orgonaépítő üzemben 1955-ben készült, értékét tekintve 40 millió forintra becsült orgona a svájci Klosters evangélikus közösségé volt, amely felajánlotta a kaposváriaknak, miután új hangszer építéséről döntött.

A csúszkaládás rendszerű, két manuálos, tizennyolc regiszteres, neobarokk hangzású orgona tavaly tavasszal került a somogyi megyeszékhelyre, karbantartása, javítása, újraépítése és beállítása öt hónapot vett igénybe.

Az Albert Miklós orgonaépítő mester által vezetett munkálatok részeként átalakították, bővítették az orgona külső szekrényét, és egy új sípsor, valamint nyelvregiszter beépítésével alkalmassá tették nemcsak a barokk, hanem a romantikus zeneművek magas színvonalú, hiteles előadására is.

A kaposvári evangélikusoknak még sohasem volt sípos orgonája, az egyházközség szerint a gyülekezet és Kaposvár olyan hangszerrel gyarapodott, amely az istentiszteletek zenei kísérete mellett templomi koncertekhez is használható.

Az orgonaszentelésen a tervek szerint részt vesz Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke és mások mellett Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester is.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az ajándékkal kapcsolatos költségeket ki állta??? =))
silber13
Az biztos, hogy nem lehetett olcsó és nem hiszem, hogy az egyházközösség finanszírozta volna a bővítést. Egy orgona építése, bővítése meglehetősen drága szórakozás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.