300 milliárdot osztott szét a Magyar Turizmus Ügynökség szállodafejlesztésre. A győztesek között sok ismert kormányközeli üzletembert találhatunk.

 Ingyen reptette Orbánt, most 3 milliárdot kapott cége szállodaépítésre

Fotó: MTI

Kizárólag szakmai szempontok alapján döntött a Magyar Turizmus Ügynökség annak a 300 milliárd forintnak a szétosztásáról, amely a Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program keretében segíti a befektetőket, mondta a MTÜ vezérigazgatója, Gullner Zoltán, olvasható a napi.hu cikkében. És ezeket valahogy a kormányhoz közelebb álló üzletemberek is jól tudták képviselni.

A 300 milliárd forintos értékkel ez az eddigi legnagyobb turisztikai fejlesztési program, 2030-ig valósulnak meg szálláshely-fejlesztési beruházások, ráadásul ez a pénz vissza nem térítendő támogatás.

A két legnagyobb nyertes tulajdonosa kormányközeli: a 2,9 milliárdos Szántód BalaLand és a szintén 2,9 milliárdos pályázati pénzt kapó Grand Hotel Tokaj beruházás mögött az a DLHG Invest Zrt. áll, amelynek tulajdonosa Szepesi Richárd, akiről a HVG mutatta ki, Mészáros Lőrinccel üzletelt, illetve felesége, Kante Awa, aki nyert budapesti trafikot, és a jegybankhoz tartozó cégnél dolgozott, Kante édesanyja pedig Matolcsy György bizalmi köréhez tartozik. A harmadik tulajdonos Bonnyai Péter, akit az egerszalóki szállodaüzletből ismerhetünk.

De jutott pénz a miniszterelnököt repülőn fuvarozó Garancsi Istvánnak is, 2,9 milliárd forintot kapott a Mol Vidi FC tulajdonosának cége, a CDHT Hotel Projekt Kft., amely Tihanyban épít kastélyszállót és tréningközpontot.

Hévizen nyolc szolgáltató nyert összesen 640 miliót, egyedül az önkormányzati tulajdonú Hotel Aquamarin 381 milliót – a város fideszes polgármestere, Papp Gábor ezzel el is dicsekedett a helyi tévében.

A nagy pénzosztásból nem maradt ki az OTP sem, Csányi Sándor bankja a balatonszemesi Hotel OTP átalakítására és fejlesztésére kapott 536 milliót.

(hvg.hu)

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Jótett helyébe jót várj! Hány % a jatt?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Lepényleső: Már tettem kisérletet többször az egyszerű elmesélésre kommentár nélkül,
de nem értették mert csak néztek! Elhitték mert jó ismerősök voltak,és nem gondolták,hogy
kitaláltam!
Erre mesétem egy viccet:
A Sepp gondterhelten koslat az utcán és szembejön vele a Fritz és kérdezi,hogy mi a
franc van vele!
-Van egy dolog haver amit nem értek!
-Mond mi az,és én elmagyarázom neked!
-Bolond!Elmagyarázni én is tudom,de nem értem!
Vannak itt is hasonlók egy páran! Magyarázzák orrba-szájba,de...!
Lepényleső
@kokopelli: Örülök az oktatásnak,s hogy tudását ily módon adja át másnak.
bence
"Szeretném látni azt az embert aki engem meg tud vesztegetni ! " Ki is mondta ? Na íme , hogy van ilyen ?!
babp1982
Ezért Romániàban màr a sitten rohadna ! Ide jutott az ország köszőnjük fideSS!
Desischado
Nem véletlenül utazik rasika a turizmusban. Kórházra, oktatásra, szociális kiadásra meg rendes bérekre nincs pénz. Hogy rohadnának meg elevenen, de mi is, mert tűrjük ezt a pofátlan rablást!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.