Két év alatt nyolc százalékot emelkedett az Európai Bizottság jelentése szerint. Svédország után Magyarországon volt a legmagasabb a rövid, egy éven belül lejáró adósság aránya, ami komoly kockázati faktort jelent – írta meg az Európai Bizottság fiskális fenntarthatósági elemzése alapján a Portfolio. Az EB 2017-es évre vonatkozó jelentése szerint az egyik fontos rizikófaktor a rövid lejáratú adósság magas aránya. A trend egyértelmű az utóbbi években, 2016-ban még csak 10,6 százalék volt Magyarország esetében a rövid adósság aránya, onnan emelkedett két év alatt 18 százalékra. A Bizottság kiemeli, hogy a rövid adósság magas aránya komoly megújítási és továbbgörgetési kockázatot hordoz, hiszen ezt évről évre akár többször is meg kell újítani. A rövid adósság magas aránya esetén a kormány erősen kitett a kamat emelkedésének, illetve a pénzügyi piaci hangulat gyors változásainak – teszik hozzá.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Hat nem hittem volna, hogy pont ezt a cikket beengedi a propi... Vannak meg csodak... Szoval mar regen csapdaban vagyunk, csak meg nem akartunk elmozdulni, tehat nem erezzuk, hogy a labunkon a kotel, es nem tudunk semerre se menni...
Na, ezt elintezte a futyisz

Varom a CIKKHEZ valo hozzaszolasat a fideszes trolloknak! De valami nagyon epito magyarazatot mondajanak, meg hogy miert is kell a rovidlejaratu hitel? Mire is kolt ez a kormany?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.