Sikerült növelnie a megtakarításait, és rendületlenül törleszti a hitelét.

Február elsejétől nyilvánosak a képviselői vagyonnyilatkozatok a parlament honlapján. 

Itt van a friss Orbán-vagyonnyilatkozat – szinte teljesen vagyontalan a miniszterelnök
Fotó: MTI

Orbán Viktor is időben leadta a listát, vagyonnyilatkozatából az alábbi lényeges adatok derülnek ki:

Banki megtakarításai a tavalyi 945 ezerhez képest jelenleg 1 millió 345 ezer forintra rúgnak, pedig tavasszal – egy óvodai kampányolás miatt – még egy 348 ezer forintos bírságot is ki kellett fizetnie.

A 2002-ben feleségével közösen felvett 20 milliós jelzáloghitelből maradt még 3,5 millió forintnyi tartozásuk.

Ami az ingatlanvagyonát illeti, Orbán felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak. 

A két ingatlanon és a szerény megtakarításon kívül a miniszterelnök szinte teljesen vagyontalan: se autó, se ingóság, se értéktárgy, se értékpapír nem szerepel a nevén.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Viszont szerepel a neven penztaroslorinc poraza.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
Pofátlanúl kell csinálni,mint a taliskács bácsi,aki minden műszakváltáskor kitolt a
portán egy talicska homokot,és a nyugdíjazása napján megkérdezték a portások,
hogy olyan jól fizetett a lopott homok!
-Fiaim nem a homokot,hanem a talicskákat loptam el!...
lampa laz
@Commenter: pedig de, ábrándozom, mert nem ez az élet megrontója, hanem O1G. Az átok egyszer utoléri, majd meglátod...
arcmás
Természetesen ez (is) hazugság.

De ha tényleg így lenne, az mit jelentene?
Orbán elzabálja, elissza az összes pénzét (ruhára is költ valamennyit a turkálóban, de az eredményt ismerjük) a család meg éhezik.
Orbán öl, butít, nyomorba dönt (sajnos ez szó szerint értendő és nem a csalfájára, hanem a nemzetre vonatkozóan).

Többet káromkodom, mint egy ötödikes, de most csak azért sem fogok, pedig pipa vagyok kurv... nagyon!
polar450
Orbánét együtt kell kezelni Mészáros Csodálatos Lőrincével!
tudode
Érdemes meghallgatni!
.
Egy csomó cuccot elvitte a cica, vagy a rókamuki:
.
Közzététel: 2017. márc. 17.
--- Orbán meghallgatás 2005.07.06
www.youtube.com/watch?v=Ii2mNSTUT7k&t=937s
.
Majnem minden az asszony nevén van, amely KÖZÖS VAGYON, mondta anno!
.
Ma már a jóégnek tartozik elszámolni, azzal is, hogy NEM TUD/dott a kísértésnek ellenállni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.