Oktatói tevékenységből, illetve lakáskiadásból jut több állami vezető is pluszjövedelemhez a most benyújtott vagyonnyilatkozatuk szerint.

Domokos László tovább csökkentette a banki tartozást, Matolcsy Györgynek továbbra sincs autója, Polt Péter megtakarításai változatlanok

Fotó: Pixabay cco

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Költségvetési Tanács vezetője és a legfőbb ügyész tavalyi évről szóló vagyonnyilatkozata az Országgyűlés honlapján olvasható.

Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének évről évre növekszik Prémium Magyar Államkötvényben lévő megtakarítása: tavaly már több mint 50 millió forintot tartott ilyen formán a 2017-es közel 27 millió forinttal szemben. Nincs már meg viszont ötmillió forintos Bónusz Magyar Államkötvénye és 3,5 millió forintos Kamatozó Kincstárjegye. Egyéves magyar állampapírban kétmillió helyett egymillió forintot tart, részvényei értéke pedig 50 ezer forinttal 450 ezer forintra csökkentek.

Az ÁSZ-elnök takarékbetétjének értéke a tavalyi vagyonnyilatkozatához képest szinte változatlan, majdnem 7,3 millió forint, a tisztségviselői illetmény hathavi összegét meghaladó készpénze 1,3 millióval 2,6 millió forintra csökkent. Nincs már meg nem pénzintézeti, hanem más szerződés alapján fennálló 5,4 millió forintos pénzkövetelése.

Domokos László tovább csökkentette a banki tartozást, 7,3 millióról 5,8 millió forintra.

A számvevőszéki vezető továbbra is Békéscsabán és Budapest V., illetve XIII. kerületében tulajdonosa, haszonélvezője ingatlannak. Ugyancsak megvan még neki 2003-ban vásárolt Skodája. Megduplázódott az ingatlan-bérbeadásból származó havi jövedelme, 100 ezer forint helyett 200 forintot kap ilyen címen.

Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének

továbbra sincs jelentős vagyon a nevén, nincs autója, részvénye vagy értékpapírja, nem tartozik banknak, sem magánszemélynek.

Továbbra is az övé egy 1985 óta a birtokában lévő 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi ház.

Újdonság, hogy ötmillió forintos jegybankelnöki fizetése mellé 2018 februárjától havi 750 ezer forintot kap a Budapest Institute of Banking Zrt.-től.

A 2017-ben alapított pénzügyi képzőközpontnál Matolcsy György banki, pénzügyi témakörben indított tanfolyamok esetén állandó jelleggel témavezetői feladatokat lát el, oktatási anyagok lektorálásáért felel, illetve vizsgabizottsági tag.

Juhász Miklósnak, a GVH elnökének 19 millió forintról 4 millió forintra csökkent befektetési jegyének az értéke előző nyilatkozatához képest. Pénzintézeti számlakövetelése forintban szinte változatlan, jelenleg 1,9 millió, devizában viszont 11 millió forinttal 26 millióra nőtt.

Más szerződés alapján pedig egymillió forintos pénzkövetelése van, készpénze kétmillió forint.

2010 óta tulajdonosa Telkiben egy 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres háznak. A hathavi illetményét meghaladó értékű ingóságok között évek óta egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát szerepeltet.

Karas Monikának, a NMHH elnökének továbbra is két budapesti ingatlanban van érdekeltsége.

Lecserélte autóját: egy 2002-ben vásárolt Renault Clio helyett tavaly vett egy Volkswagen Golfot.

A mindenkori tisztségviselői illetmény hathavi összegét meghaladó készpénze több mint tízmillió forinttal, 19 millió forintra nőtt, pénzintézettel szembeni tartozása 1,5 millió forintra csökkent.

Az NMHH elnöke egy kft.-nek ad bérbe lakást, évente 960 ezer forintért.

Polt Péter legfőbb ügyész tovább csökkentette feleségével közös magánszemélyekkel szembeni tartozását 9,2 millióról 4,4 millió forintra.

Megtakarításai szinte változatlan értékűek, kamatozó kincstárjegyben 4,9 millió forintot tart, egymillió forint készpénze van, pénzintézeti számlakövetelése pedig 16,6 millió forint.

A legfőbb ügyész ezúttal is hat ingatlant tüntetett fel, amelyekben tulajdonos vagy társtulajdonos.

Ügyészi illetménye mellett 2018-ban is egyetemi oktatói tevékenységéből származott pluszjövedelme: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől 6,6 millió forintot kap évente, esetenként kap a vizsgáztatásért 26 ezer forintot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől, jogi szakvizsgáztatásért 66 ezer forintot az Igazságügyi Minisztériumtól, míg a jogtárakat üzemeltető kft.-től jogdíj címén esetenként egymillió forintot.

Házastársával közös Opel Mokkája mellett megvan még neki 2016-ban vásárolt vitorlás kishajója is, amelynek felerészben tulajdonosa.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke továbbra is négy ingatlanban társtulajdonos. Önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítása változatlan, 2 millió forint, feleségével közös számláján 6 millió forintot tüntetett fel a korábbi 8 millióval szemben, devizában 2,5 millió forintot tartanak. Kovács Árpád egyetemi tanárként és publikációs tevékenységből is kap jövedelmet, emellett ő is ad ki lakást, a bérleti díj fele, ötvenezer forint illeti.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szalaicrz
Talál Meztelen Lányok a tied környéken itt : My.Su/Lanyok
Sámannus
Azt hiszem szingapúri és új-zélandi vagy dubaji befektetése nincs senkeinek sem.
ittott
miért kellene neki autó. az állam biztosít számára. sofőrrel
Eladott Ország
Szezonja van most néhány múló pillanatig a politikusok vagyonnyilatkozatosdijának nevezett kutyakomédiának, az én olvasatomban aligha van ennél ocsmányabb mutatvány – pedig dehogy nincs -, ami magán viselné a NER büdös talpának lenyomatát. Nincs is annál szebb, mint amikor a világ legszigorúbb vagyonnyilatkozati rendszeréről lamentáló alakok az év egyetlen napján tömegesen beleokádnak az orcánkba és versenyt futnak, hogy melyikük pofáján vastagabb a bőr. Mert ugye a papír bármit is elbír, azzal nincs probléma. A még létező sajtó szorgalmasan, az éjt nappallá változtatva tanulmányozza a világszínvonalú cinizmus eme bizonyítékait, hogy február elsején reggel legyen mitől elsüllyedni szégyenünkben. Pedig kurvára nem nekünk kellene. 2019. február elsején az ország papíron legzsírosabb, milliárdos disznószerelőjének haverja (főállásban miniszterelnök), aki egész életében a közpénz körül sertepertélt, és szándékai szerint élete végéig a hatalomban pöffeszedve szeretné ezt megtenni, a szerénységtől, a puritánságtól és a plebejusságtól változatlanul nem lát kettőig. Az Orbán nevű ember mindössze alig 450 ezer forinttal tudta növelni a megtakarításait, a bankhiteléből fél év alatt 667 ezer forintot faragott le, ám a felcsúti és XII. kerületi ingatlanokon túl továbbra is teljesen vagyontalan: se autó, se ingóság, se értéktárgy, se értékpapír nincs a nevén. Szar ügy. Több mint kínos és kellemetlen, de ezt zabáljuk kétpofára minden évben, menetrendszerűen. Nincs ennek semmije, az utolsó névtelen szekértolójának is több van a számláján, mint ennek az elvetélt ultibajnoknak.
Sámannus
@Eladott Ország: Legérdekesebb amikor perelni kell egy egy tétel elszámolását, hogy utána az ügyészek legyinthessenek egyet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.