Az Adevarul című román napilap blogrovatában George Simion aktivista azt írja, hogy június elején Orbán Viktor magyar miniszterelnök fogja fogadni Ferenc pápát Csíksomlyón.

Kiszivárogott: állítólag maga Orbán fogadja Ferenc pápát Csíksomlyón
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

George Simion – aki Románia és Moldova egyesülését szorgalmazza és jelöltként akar indulni a májusi európai parlamenti választáson – a székelyföldi románok egy szombati találkozójára hivatkozik, ahol ortodox püspökük, Andrei Moldovan azt állította:

tudomása szerint sem Klaus Iohannis román államelnök, sem Viorica Dancila miniszterelnök nem vesz részt a csíksomlyói eseményen, így Orbán Viktor fogadja majd a pápát.

A blogger felszólította a román hatóságokat, hogy a pápa romániai látogatásának valamennyi helyszínén a román állam kompetens vezetői fogadják a római katolikus egyházfőt.

A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma elnevezésű szervezet hétvégi ülésén – ahol a blogger szerint a román püspök nyilatkozata elhangzott – egy nyílt levelet is közzétettek.

Ebben a részt vevő székelyföldi román szervezetek azt kérték a román államtól, hozzon olyan konkrét intézkedéseket, amelyek gátat szabnak Magyarország törekvésének, hogy kiterjessze szuverenitását Székelyföldre a Budapest által finanszírozott erdélyi beruházások révén.

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Milyen alapon?
Netán lemaradtam és már nemcsak Erdélyt csatolták vissza, de egész Romániát idecsapták? És a Füsti a közös Führer?
Egyébiránt, hogyan vindikálhatna jogot ilyesmire?
tulipan
@namihami: Egyébiránt, ez a pofátlan senkiházi Mindenre vindikál magának jogot ! Hiszen, tudod...?
namihami
@tulipan: Azért megnézném azt a pofát, amit ahhoz vágna, amikor kib@sszák Erdélyből, a ref...ja neeem, a katolikus pápa elől. Ha eljutna odáig...
Bár abban is biztos vagyok, hogy körülmetéltetné magát, ha megtudná, hogy ez is hoz némi plusz pénzt és voksot a konyhára. Főleg pénzt, mert voksa a jelek és az ellenzék megosztása okán, van most is elég.
Eddigi pályafutása ennek ékes bizonyítéka. És mára már nemcsak a hatalom- és pénzvágy űzi, de mindezek elvesztése mellett még egy hosszas szabadsàgvesztés fenyegetése is.
tulipan
@namihami: Igy igaz, a narancsos dagadék, főmufti hiéna brmit megetenne 3 Euróért!
kissé felnőttem
Viktor fogja gyóntatni is ? érdekesen alakul a történelem és pápai ajándékként lesz székelyföldünk is? kicsinyke zacskós amulettként? sajnálatra méltó egy páros
,REGÉL MAJD AZ UTÓKOR ... Dr. .bubóró
.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.