Országos aláírásgyűjtési akcióba kezdett a Jobbik a munka törvénykönyve módosításának visszavonása érdekében, a kezdeményezéssel akarják felerősíteni a magyar nemzet hangját, hiszen a "túlóratörvénnyel" a magyar társadalom, azon belül a Fidesz szavazók jelentős többsége sem ért egyet – mondta a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Országos kampányt indított a Jobbik a munka törvénykönyve módosításának visszavonása érdekében

Z. Kárpát Dániel kiemelte, az olyan akciókat, mint az aláírásgyűjtés és népszavazási kezdeményezés, nem szabad lebecsülni, hiszen ilyen eszközökkel tudta a Fidesz-KDNP megroppantani a balliberálisnak mondott kormányokat. Most a Jobbik előtt is hasonló út áll – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szólt arról is, hogy a Jobbik a Kúriához fordult, miután a Nemzeti Választási Iroda elutasította a párt népszavazási kezdeményezését, amelyet szintén a munka törvénykönyve módosításának visszavonása érdekében nyújtott be.

Közlése szerint az aláírásgyűjtési akciót egy olyan időszakban hirdette meg a párt, amikor a Jobbik fennállása a tét, miután a napokban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Fidesz "boszorkánykonyháiban" olyan döntések születtek, amelyek "deklarált módon" megpróbálják ellehetetleníteni Magyarország legerősebb ellenzéki erejét.

Arra a kérdésre, hogyan kívánja visszafizetni a Jobbik a rá kiszabott több száz millió forintos bírságot, a párt alelnöke kifejtette, a Fidesz és az ÁSZ is tudja, hogy olyan mértékű indokolatlan bírságot vetettek ki a Jobbikra, amelyet a párt nem tud kifizetni.

Z. Kárpát Dániel ugyanakkor hangsúlyozta, a Jobbik önmagától nem teszi le a fegyvert, hiszen "Magyarország utolsó reménye, a demokrácia utolsó védőbástyája".

Ehhez kapcsolódóan az EP-választásokról megjegyezte, minden "a Jobbikra leadott voks egy kiszámítható, békés, építkező Magyarország irányába mutat, míg Orbán Viktor és csapatára leadott voks az ébredező diktatúrát erősíti".

Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy a Jobbik pénz hiányában utcai fórumokon, az aláírásgyűjtő standok mellett fog kampányolni, éppen ezért az aláírásgyűjtési akció sikeressége is a párt saját tagságának mozgósításán múlik.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Sóki Tamás

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Nagyon helyesen teszik. Minél közelebbi és személyes kapcsolatokat kell kialakítani az állampolgárokkal!!!
CsipkeRózsa
Úgy olvastam először, hogy országos kapitányt indított..
Lepényleső
Volt arra precedens,hogy egy diktátort és a sleppet,egy kampány tönkre tett?
Zsarnokok ismérve,hogy ha ő bukik,a világnak is legyen vége,s ez általában
nem őreá van értve? S előbb megy milliók lelke pazarba,mint övé a pokolba?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.