Ezt a 200 vagont meg kellett hitelezni az ukrán és a román beszállítóknak, és ezért kellett ezeket leváltani. Plusz a Szűcs Attila nevezetű illető külföldre hordta neki ki már akkor ezt a nagy mennyiségű valutát; hogy ne legyen kéznél, ha valami probléma lesz. Ebben az időben kezdett lejárni hozzá az akkori rendőrkapitány, Pintér Sándor. Amikor nem volt dolgunk, orvvadászattal ütöttük el az időt, és természetesen nem volt senkinek engedélye. Ezeken az orvvadászatokon részt vett Bozóki László, Litauszky István, Nyúl József, Frei László, Narancsik, a kiskőrösi vámparancsnok. Akkor kezdett odajárni. Tudnak a Flaisz sumák dolgairól. A Pintérék egy autóval jöttek másod- vagy harmadmagukkal. Ezeken a turnusokon apuék diplomatatáskában 25 vagy 50 milliót adtak át nekik. (Dr. Kóródi Mária: Kinek ?!) Ennek a társaságnak. A Pintér rendőrkapitánynak. 1992-től volt 1996-ig. Ez a kapcsolat a későbbiekben erősödött, és sűrűbben járt le. A végén már úgy összebarátkoztak, hogy szinte tegező...

Forrás: origo.hu
Feltöltő: SystemError
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Hiba a rendszerben! :) Origón felejtett cikk. Holnapra el fog tűnni fogadjunk..:)

"Sanyi Bácsiról" és a fidesz mafiával való kapcsolatrendszeréről sokat lehet olvasni, akit érdekel...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Hiba a rendszerben! :) Origón felejtett cikk. Holnapra el fog tűnni fogadjunk..:)

"Sanyi Bácsiról" és a fidesz mafiával való kapcsolatrendszeréről sokat lehet olvasni, akit érdekel...
SystemError
Gyorsan találjátok ki valamit erre proprira dedikált trollok..:)
SystemError
@Shikari: Szóljatok már oda az Origóba a forródróton, Ádámot már elő fogják venni, te meg így nyalhatsz most egyet felfelé..:) .
Lepényleső
Mikori hír ez? Jól emlékszem,hogy hasonlókért sokan öngyilkosok lettek,attól függetlenül,
hogy nyomoztak az ügyben,vagy csak a hatóság látóterébe mint elkövetők kerültek?
polar450
@SystemError:
Ilyenkor kussol a liba!
Szutyok bűnözők kavarják az országot és az uniót!
SystemError
@Lepényleső: 2008 azt hiszem, azóta Pintér 50 vagy 80 évre titkosítatta a saját ügyét. De lehetne a kőbányai kínaipaic hatalomátvéteről is van fent cikk az origón. Pintérnek kellett a piac, elöző "tulaj" meghalt véletlenűl és utána jöttek Tasnádival...
SystemError
@polar450: Mind igyanazon maffiához tartoznak. M Richárd sem véletlenűl parádézhatott szabadlábon...
SystemError
@polar450: Jönni fog az valami fideszes alternatívával :)
menekült
Ebből nagy botrány lesz az origonál. :DD
Azaz, dehogy. Ebből már 10 éve se lett botrány. :(
SystemError
@menekült: Abból azért lehet, hogy lesz, hogy nem tüntették el. 10 éve nem Matolcsy Ádámé volt az Origo azért..:)
kissé felnőttem
Aztán meg egy régi 30 év feletti wartburgom van + 29 itt ott légy ott ingatlan. hopp juliska hopp mariska.95 tájékán egyszer magyarázkodott már... nem volt véletlen az örökös állás.
Sámannus
@SystemError: Nincs értelme poltpoltnak nincs a látókörébe, mert a zsebpiszoktól rég nem lát semmit.
A kint felejtett dolog meg csak annyi mintha valaki nyitott sliccel jár.
SystemError
Hát igen volt pár ügy, amiben meghaltak páran(olaj, kínai piac, afrikai útlevelek, kurvák, drog, mészáros terv előtt álló felcsúti juhász). Ahogy szokták mondani a maffia perek vádlottjai, "ezek mind csak a véletlen művei"..:)
menekült
@SystemError: Amikor az origo megváltozott, úgy 10 éve, azt mondták, hogy mindent archiválnak. Akkor valahol mindennek meg kell lennie.
SystemError
@Sámannus: Akkor semminek nincs már.. Valószínűleg Polt ismeri ezeket az ügyeket a legjobban. A társadalom viszont nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy Pintér, Rogán, Habony, stb mind ugyannak a nemzetközi maffiahálózat embereivel hozható összefüggésbe. Van egy kis különbség abban, hogy a fidesz maffiarendszert épített ki vagy eleve egy maffia van a maffia felett...:)
SystemError
@menekült: Ezt most nem értem... Itt van belinkelve az origóra a cikk...
Sámannus
@SystemError: Csak azt nézd ki takarított a rádiónál, hogyan kussoltatták a rendőröket a biztonsági őrök a ligetben. Nem szégyen már semmi, úgy meg minden mit a muszkáknál.
menekült
@SystemError: Én meg azt nem értem, te mit nem értesz? :)
SystemError
@Sámannus: Elég sokat olvastam a témában. Jól látom, hogy kik állnak évtizedek óta mögöttük. Maradjunk annyiban, hogy soha nem mentek el innen az oroszok...:)
tudode
Felsejlett, hogy Kármán Irén újságírót az "urak" megverették, mert fel szándékozott göngyilíteni a 80 évre TITKOSÍTOTT olajügyeket:
.
search.yahoo.com/search?fr=mcafee_uninternational&type=E210HU91105G91208&p=Olaj%C3%BCgyek%3A+K%C3%A1rm%C3%A1n+Ir%C3%A9nt+megvert%C3%A9k
-----------------------
.
Youtube - Olajügyek 2000-ből
.
www.youtube.com/results?search_query=olaj%C3%BCgyek+2000
.
Nem kispályások az "urak"!
menekült
@SystemError: Egyébként én nem tudom elérni ezt a III-as fejezetet az origo archívumban, de a többit se. Csak ezt:
www.origo.hu/itthon/20000718nogradi_2.html
SystemError
@menekült: Akkor eredetíleg egy megállapítást közöltél velem, ami ugyan most nem vág ide, de ha idevágna se hinném, hogy ami eltűnt azt "lelkiismeretesen" archiválta Matolcsy Ádám...vagyis a fidesz. Elnézést ha az értetlenségem kötözködének tűnt, de tényleg nem értettem..
SystemError
@tudode: Az indexes videóban, ami többszőr láttam félelmetesen valósághű, aki mesél...:) A törtténtek és az ő vonatkozásában nem sok oka volt igazat mondani, de mégis megtette. Ezért is nagyon hiteles az egész... "puff a fejébe"..:)
SystemError
@menekült: Cikk alatt van egy "forrás" link. Katt oda:)
kopacsijanos
Először talicskával kellet volna utána pedig dömperrel!!
menekült
@SystemError: Melyik cikk alatt? Az Origonak a "A politikusokat is vádló Nógrádi Zsolt vallomása" c. cikke alatt 11 link van, ami a történet 11 fejezetéről szól, de egyik se működik. Neked szerencséd volt, hogy ezek szerint akkor még működött.
tudode
@SystemError: Sándor Iván letartóztatása sem kutya:
.
---- Olajmaffia.mp4-.mp4 részlet
www.youtube.com/watch?v=nssHJbt910g
.
És meg tudják játszani a maszatost!
SystemError
@menekült: Ebben sajnos nem tudok segíteni, hogy egyenként a linkek működnek-e az origón. őszintén nem olvasom az origó-t. Így már viszont értem az archiv-os kérdést. Ha érdekel a téma, akkor k-monitor, atlatszo-n rengeteg anyag van a témában. Tényfeltátás esetén amúgy sem hiszem, hogy bázis pont egy fideszes médiában keresni a "pilléreket", mert az igazán szaftos részek valószínűleg úgy tüntek el, ahogyan az első fidesz kormány alatt az ügynöklisták nyomtatott példányai..:)
menekült
@SystemError: Nem érdekel, mert ez senkit nem érdekel. Ennek az országnak rendben van, hogy az összes fontos pozícióban bűnözők, maffiózók ülnek és uralkodnak rajtunk. Akkor engem se érdekel.
SystemError
@tudode: Látom te sem gondolod, hogy itt ne halnának meg emberek, ha azon múlna, hogy ne dőljenek ki a csontvázak. Több rétegű a valóság és a legtöbben Lölőig látnak, ami csak a kirakat, mögötte viszont gyilkosokkal üzletelő politikusok vannak.
SystemError
@menekült: Nem igazán lehet rajtad kiigazodni..
tudode
Majd ha a társadalom felnő ahhoz, hogy nem csak KÖTELESSÉGEIK, jogaik is vannak.
.
Hát a világháló tud róluk regélni!
.
Nyugalmazott köztisztviselőként elképesztőnek tartom a JOG-ÁSZ társadalom hallgatását arról, hogy valójában EZEKNÉL több jogosultsága van a SARKI RENDŐRNEK, mert KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENÜL teszik, amit tesznek úgy, hogy
.
search.yahoo.com/search?fr=mcafee_uninternational&type=E210HU91105G91208&p=Orb%C3%A1n+Viktor+nem+minisztereln%C3%B6k
.
A legjobb védekezés a TÁMADÁS!
.

.
menekült
@SystemError: Volt egyszer egy parlamenti vizsgálóbizottság. Talicskával tolta be a vezetője az olajügyek aktáit a Parlamentbe. Az se érdekelt senkit. Tucatjával kellene már börtönben rohadni egy csomó embernek, akik nyakig benne voltak. Most élnek valahol láthatatlanul, vagy magas pozícióban ülnek, milliárdosok, és röhögnek rajtunk. Szerinted mire mennék azzal, ha érdekelne?
SystemError
@tudode: Jó, de azt te is tudod akkor, hogy az ügyek részletei, egyes vallomások tartalma nyilvános, de aki beszélhetett volna nem él vagy nem beszél. Igen mindenki tudja, de jogilag minden szál el lett vágva. Ahol pedig nem volt elvágva ott pedig nyakig benne van minden párt. Erre tökéletesen jó példa az olaj. Ilyen mély egyetértésben még soha nem volt fidesz, szdsz, mdf és mszp, mint akkor..:)
SystemError
@menekült: Nem tudom, de nem értem miért nekem szól a kifakadás. Hidd el nagyon jól megértem az apátia okát, de te is tudod, hogy pontosan azért is van minden az arcunkba tolva szándékosan, hogy ezt erősítsék és ezáltal azt amiről beszélsz. Szóval összeségében téged az zavar, hogy mások is úgy gondolkodnak, mint amit te is leírsz...
menekült
@SystemError: Hogyne zavarna! De attól tartok, hogy nem Magyarország, nem a magyarok ilyenek, hanem ilyen az ember. Igen, néha nagyon mély apátiába süllyedek. Most ez van.
tudode
@SystemError: .
Hogyne tudnám, hiszen az ALAPTÖRVÉNY megumburdálásánál ott voltak, és NEM VERTÉK KI A BALHÉT a laikus társadalom felé, hogy EZEK elfoglalják az országot. Továbbiakban MAGÁN IZÉKÉNT hatalmaskodhatnak. Adolfhoz hasonló KOMMUNIKÁCIÓS izével hülyíthetik őket. Akkor, amikor a mindenkori állam feladata a KÖZNYUGALOM FENNTARTÁSA, és nem a félelemkeltés.
.
Akkora árat fizet az ország, ha EZEK berugják maguknak az öngólt, amelyre a HONFOGLALÁS ÓTA nem volt példa.
SystemError
@menekült: Igazából a legtöbb ember nem "akar" szembesülni a valósággal. Kényelmesebb és biztonságosabb mindenkinek mást gondolni, mint, amit amire a tények mutatnak. Igen ez nem csak politikai népbetegség nálunk, hanem párkapcsolati is, de jelen van minden más társaslétünkben, szocializációnkban is. Azért azt is tegyük hozzá, hogy ehhez nem segítségség az ország anyagai helyzete sem, amiben a legtöbb ilyen döntés kényszerek miatt van. Vagyis, ha kidobná a párját mi lesz holnap, ő hova megy "egyedül" vagy én.stb, stb. Nem vagyok benne biztos, hogy a ezek a kényszer mókuskerekek nem szándékosak sok esetben. Mármint azért a legtöbb EU országban egy fizetésből, ráadásul majdnem hogy a minimálbérből ki lehet hozni egy családot. Itthon az átlag fizetéssel sem lehet szinte pl egy albérletben egyedül lakni. Sok a rossz berögződés, homokba dugott fej, de attól még egy robogó vonaton ülünk, hogy nem veszünk róla tudomást. Ne légy elkeseredve a fidesz nem a racionalítás miatt él, hanema hit miatt..ami egy csapásra át tud váltani. Egy túdos, ha hibázik, akkor max, ha számon is kérik akkor csak abban az egy döntésben lesz saras, ha egy hazudozóról derül egy komoly esetben ki, hogy hazudott, akkor onnantól és visszamenőleg is csalódik benne mindenki...
SystemError
@tudode: Én abban bízok nagyon, hogy a holtponton már túlestek, vagyis már próbálják elszigetelni az ország lakosságát. Lesorosozzák a hétköznapi munkást is, bárkit aki felemeli a hangját. POnt az előbb írtam, hogy a fidesz nem az érvekben jó, hanem hit-et árúl, amint ez a hit felismerésbe csap át, hoyg bárki lehet soros össze fog dúlni a kártyavár. Ez egy maffia rendszer, elvtelen helyi kiskirályokkal, akiket etetni kell és mivel elvtelenek, ha nem kapnak enni ők fognak borítani. Nem lesz örökké EU-s támogatás. A birkák azt hiszik, hogy mivel nem konkrétan az ő zsebükből lopnak így az nem fáj. 2021 feláll az eu-s korrupciós hivatal, utána is fent kell tartani ezt az apparátust, de akkor már konkrétan az emberek pénzéből. Csak lölőnek 80e forintot adott minden család. Ez csak a haszon, ami nála van. A korrupció mint tudjuk, mindig sokkal többe van, mert azt a pénzt tisztára is kell mosni. Nagyon rossz az ellenzék kommunikációtechnikája, nem milliárdokról kéne beszélni pl, hanem számszerűsíteni családra, ahogy az előbb írtam, azt megértené mindenki. A fidesz már beleállt abba, hogy nem veszthetnek sehol, különben kibuknak a csontvázak, ez ilyenkor már mégtöbb hibához vezet. Én azt gondolom, hoyg továbbra sincs ellenzéki oldalon ott a jólmegfogható és egyszerű alternatíva, amire lehet szavazni. Tök jó, hogy aki követ 6 fórumat az tisztában van, hogy éppen mi van az ellenzéki oldalon, de "Marika néni" szintjén sokat kell tanulni a fidesztől és nem a hazudozásban, hanem az egyszerű, jólmegfogható szlogenekben, amit következetesen minden formáció elmond..
SystemError
Amúgy figyeljétek meg a házi trolljaink most kusshadnak és amint ritkul a társaság akkor fogják összetrollkodni a cikket.. Ebben is elég egyszerű mintát követnek "amikor hazudnak, ne legyen vitapartner..:) "
Sámannus
@SystemError: ezt én is tapasztaltam. Egyszer voltam a Lukoil egyik irodaházában. Pont olyan érzésem volt az épületben, mintha a gulágra érkeztem volna. Úgy adták egymásnak az embert mint egy börtönben. Ezt onnan tudom, hogy egyszer dolgom volt olyan helyen is ahol foglyokat őriztek
tudode
@SystemError: .
Nem adják könnyen a koncot, mert két választásuk van a GYŐZELEM minden áron, vagy a rácsos ajtó, ablak:
.
www.youtube.com/watch?v=xdCVt-otAdA
.
.A másik lehetőség:
.
www.youtube.com/watch?v=Ye_kpRgldv0&t=56s
.
Az azért valami, hogy ez a cikk lejöhetett! RémeSS amit EZEK művelnek az ÁLLAMNAK CSÚFOLT kupival!
.

:
.

.
advocat
Végül is 146 ezerrel ment nyugdíjba. Ebből futott ennyire.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.