A DK-s, Vadai Ágnes a Facebookon osztott meg egy levelet, melyet Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója írt Kövér László házelnöknek – szúrta ki a hvg.hu.

Az MTVA vezérigazgatója szerint 23 millió forintos kárt okoztak a székházban az ellenzéki képviselők

A levélben az áll, hogy eddig 23 millió forint azoknak a kiadásoknak az összege, melyeket a képviselők cselekményeivel összefüggésben teljesíteniük kellett. A költségek jelentős részét az épület biztonságának megőrzésével, biztosításával kapcsolatos kiadások teszik ki.

Csak a megsérült kerítés és ablakelemek cseréje meghaladta a kétmillió forintot. Ezen kívül milliós összegekben mérhetőek a jogi képviselettel kapcsolatos költségek is.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mellesleg kozfeladatot ellato kepviselo akadalyozasa demokraciaban buncselekmeny. Marpedig a Magyar Televizio a nep adojabol fenntartott koz intezmeny, ahova minden kepviselonel jogosultsaga van belepni. Igy az elleneuk fellepo biztonsagiak es azok felettesei buncselekmeny kovettek el.
De mit is varhatnank egy O1G tiousu diktaturaban?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Felháborítóan kevés, szerintem lábnyomonként 100000000000000000000000000000000000000000 HUF
adrenalink
Nekem nincs annyi diplomám, és kevesebb idegen nyelven beszélek, mint Vadai, de magyar nyelven írt szöveget úgy érzem tudok értelmezni! Az igazgató 23 millió kiadásáról írt, melyből kb 2 millió az okozott kár. Úgyhogy te is hazudsz kisanyám...!
papa.49
Mit lehet várni egy ,,hírhamisítótól,, mást nem az biztos !!!
polar450
Az évi 100 milliárdból futja!
Csináltasd meg, vaze és ne sipákolj csicska!
arcmás
A jogtalanul bántalmazott képviselők vérének-verejtékének felmosása a padlóról, letörölgetése mindenhonnan, ahová fröccsent, 23 millió forint volt.
Aha
Yoda69
Mondja ezt egy koztorvenyes hazudozo.
No comment
Yoda69
Mellesleg kozfeladatot ellato kepviselo akadalyozasa demokraciaban buncselekmeny. Marpedig a Magyar Televizio a nep adojabol fenntartott koz intezmeny, ahova minden kepviselonel jogosultsaga van belepni. Igy az elleneuk fellepo biztonsagiak es azok felettesei buncselekmeny kovettek el.
De mit is varhatnank egy O1G tiousu diktaturaban?
desiro
És kit pereltek a 2006-os károkért?
Grafix69
Akkor rohadt drága volt a rács amit feltettetek ( az volt a kár ) , osztán milyen lakatos csinálta csak nem a Lakatos Béla ?
Dr plágium
Akkor valaki kiszámolhatná mekkora károkat okoztak 2006-ban. MTV gyújtogatás, kirakatok betörése, kukák, autók felgyújtása stb. Kossuth tér átminősítése nyilvános illemhellyé...Az szerintem sokkal többe volt mégsem kapott O1G számlát róla, pedig nyílt titok hogy ő indította el a lavinát.
kereső
@adrenalink: 21:57, akkor értelmezd mégegyszer. Ugyan a hirhamisitó mtva vezér kiadásnak irja, de a magyar elszámolási szabályokban az ilyen jellegű kiadások tulajdonképpen "károk"!.Károk nem csak dologi/anyagiasult +kiadások lehetnek. Elmaradt bevétel is kár! Szerintem jogos Vadai megfogalmazása.Az már más kérdés, hogy az mtva által kimutatott??összeg jogos-e? És jogos-e bűncselekménnyel megvádolni országgyűlési képviselőket,akkor amikor használják képvisőli jogositványaikat./Országgyűlési Tv.!/
adrenalink
@kereső: Konkrétan milyen bevétele maradt el az MTVA-nak a randalírozás miatt?
Aki Én
Ha igaz is lenne, hol van ez ahhoz a felbecsülhetetlen anyagi és erkölcsi kárhoz, sőt bűnhöz képest, amit az MTVA követ el a magyar társadalom ellen a hazug propagandával...
@Shikari: Hogy te milyen mérhetetlenül buta és aljas ember vagy :(
Aki Én
@Shikari: ...hülye vagy? Akkor már mind börtönben lennétek te agyalágyult barom :)
Egyébként a többség már konkrétan kiszámolta a propaganda károkat is
Macskaszem
@Shikari: Újabban a liberálfasisztázásra vagy ráállítva? Ilyenkor nem is sororosozhatsz egy jóízűt? Migáncsoznod azért szabad?
magyarbakancs
@Shikari: Aztán szerinted ,hogy a faszba jött ki 23 millió kár?
Hasra ütve?
Orbán gecin hajtsad be.!!!
A tolvajok fejedelmén!!!
sokanvagyunk
"A költségek jelentős részét az épület biztonságának megőrzésével, biztosításával kapcsolatos kiadások teszik ki" amit egyébként folyamatosan, "akciók" nélkül is elkönyvelnek, de vajon az őrző-védők tudják-e, hogy ilyen jól meg vannak fizetve?
Köb Jani
@magyarbakancs: Ezek azok a sztár képviselők akik a média szereplésükért minden törvénytelenséget elkövetnek, mert nekik lehet, hisz érintetlenek média sztárok. Agyatlan köcsögök normális körülmények közt, ezek orvosi esetek, betegség okán Büntethetetlenek. Továbbá azok is orvosi esetek akik ezeket...az önként cselekvő... hulladék személyeket.. nem ítélik helyükön meg. Az egészséges társadalomra is káros cselekedetük orvosi felügyeletmellet sem engedélyezhető.
kereső
@adrenalink: példának irtam az "elmaradt bevételt" a kárra. Mert szerinted, az mtva megfogalmazása szerint- a 23 millió plusz( váratlan,soron kivüli,-ami egy eseménysorozat nyomán keletkezett!!!) nem minősül kárnak, ha úgy nézzük az mtva szempontjából?Most tekintsünk el attól, hogy ez most igaz-,vagy sem, vagy hogy történt-e egyáltalán +kiadása az mtva-nak!
Nincs itt semmi látnivaló kéremszépen, csak bele akartál kötni a képviselőnő megfogalmazásába.Pedig igaza van, mert az mtva elnökének megfogalmazása pontosan azt jelenti.
Aki Én
@Shikari: Tipikus komcsi tempó. Jön a fekete autó.
Anyádnak adjál utazási tippeket kretén.

,,Amit a propagandáról hazudozol, bizonyítatlan, liberálfasiszta vádaskodás"
Itt van neked vádaskodás, te gyáva pondró:

hvg.hu/itthon/20190205_Igy_gyozte_le_a_Nyuszi_csoport_kakaopartija_a_hiteles_tajekoztatast
Aki Én
@Shikari: Mondtam már, anyádnak adjál utazási tippeket.
Egyszer már azt is mondtam, hogy gyere és vigyél te, ha akkor Jani vagy. Azt is mondta hol találsz, de nem jöttél.
Ugyan olyan gyáva, nagypofájú, ,,mi" típusú féreg vagy, mint a Bayer. Kb annyi eszed is van.
Te nem ő vagy???
Aki Én
@Shikari: ...mondjuk neked elhiszem.
Kitől fogadna el jótanácsot az ember, ha nem egy tapasztalt szakértőtől.
csak úgy....
@Shikari: gondolom,ezt az elsö "beutalód" alkalmával tapasztnyaltad,hogy hasznos a szappan...
Eladott Ország
Az az igazi gazemberség, hogy a közpénzen fenntartott, MTV a fidesz ideológiáját, hazugságát/párthíradóját öklendezi a többség felé. Ezek után Pap Dániel, meg a többi közpénzen fenntartott fideszes szarházi, tele pofával óbégat és nem tetszik nekik a közvélemény felháborodása. Rohadjatok meg! Szarházi ingyenélők!
adrenalink
@kereső: 10:56-ra Igazad van, egy piac alapon működő vállalkozásnál az elmaradt bevétel kárnak minősülhet, de az MTV nem így működik. És, ha bármelyik műsor elmaradt volna /nem hallottam ilyenről/, azzal a nézők csak nyertek volna! :-)
Olvastam, hogy valamilyen külső ajtót csináltattak az épület védelmének a megerősítésére. Kérdem én, ha Te a betörőkkel szembeni védekezés miatt biztonsági rácsot szereltetsz a bejáratodra, az kárnak minősül? Mert szerintem csak kiadás, ráadásul növeli az ingatlanod értékét...
Egyébként ki kell ábrándítsalak. A Nagys'asszony érdeklődési körömön kívül esik! Csak azért olvastam el a cikket, mert kíváncsi voltam, hogy az a néhány szerencsétlen, aki ott téblábolt az épületben, mi a fenével tudott 23 milliós kárt okozni.
kereső
@adrenalink: most már csak egy kérésem van, ne csak Vadai megjegyzését olvasd el figyelmesen, hanem az mtva vezérét is.
adrenalink
@kereső: Alaposan megpucoltam a szemüvegemet!
Továbbra is azt bírom olvasni, hogy 23 milliós kiadásról szól az írás. Ennek jelentős része az épület biztonságának megőrzésével, biztosítával kapcsolatos kiadás.
Ezután említés tesz kb 2 millió Ft-ról, melyet a megsérült kerítés, ablakelemek cseréjére kell fordítani /ez tényleges kár/.
Végezetül visszatért az író az egyéb, leginkább jogi kiadások felsorolásása.

Ettől jobb szövegértelmezést nen tudok írni, magyar érettségin négyesnél rosszabb jegyet biztos nem kapnék rá... :-)))
adrenalink
@kereső: Ja, és én meg azt nem értem, hogy Vadai milyen 3 millióról ír, pedig matekból is jó vagyok, legalábbis voltam. :-)
solidedge
Méltányosságból nem számolták bele a károkba, hogy a gyakori ajtónyitogatást két az aulában elhelyezett páfrány is megsínylette.
kereső
@adrenalink: 20milla, meg a három "apró"! Hiába volt az a szemüveg pucolás.
adrenalink
@kereső: Mégegyszer elolvastam azt a qva levelet! Most már akaratamon kívül is kívülről tudom. Abban két konkrét számot találtam: 23 millió, és 2 millió. Hol ír 20 millió Ft-ról?
kereső
@adrenalink: na most komolyan! Vadai azt irta:"Papp Dániel szerint 23 millió Ft kárt okoztunk"- na ebből nem érti Vadai a 3 millió "aprót". Te érted? Miért nem húsz, harminc,vagy éppen tiz? Papp meg azt ,"több,mint 23 millió"- és nem,nem részletezi,hogy miből mennyi a +kiadás!,és hogy jön össze a végösszeg.Ja,és az mtva közpénz támogatása 100 milliárd- ahhoz képest a 3 milla, tényleg aprópénz. A levél következménye -ami felér egy feljelentéssel!!-az lesz,hogy az mtva még kap egy kis támogatást- mondjuk az aprónak megfelő számmal,csak milliárdban.
adrenalink
@kereső: Hűha! Nagyobb a baj, mint gondoltam!
Pörgessük vissza az idő kerekét, amikor még 3, 60 volt egy kg kenyér. Miért nem 3,20 esetleg 4 Ft? Mert a kalkuláció alapján ennyire jött ki.
Vadai et. nő honnan veszi, hogy 20 millió kár keletkezett?
A levélben is csak az szerepelt, hogy több, mint 23 millió. Nyilván ez csak egy előzetes kalkuláció, mert a levél végén írta, hogy még mik várhatók.
Ez olyan mint az én lakásfelújításom. Leültünk a kivitelezővel, csináltunk egy előkalkulációt, kijött egy szám, de tudtuk, hogy ennél több lesz. Aztán a végén a konkrét számlákból kiderült, hogy mennyi az annyi.
Világos?
nezelodo
Na megtudhatjuk, hogy a 2006-os dzsembori az bakfitty volt a mostanihoz képest, ráadásul az akkori reklamálók Nemzethy Hősök lettek, ahogy a dakotak szinreleptek.
Eladott Ország
Az MTVA vezérigazgatója a 23 millió forintos kárt úgy számolta ki, mint Orbán strómanjai az Uniós beruházások költségeit, annyi különbséggel, hogy az utóbbiak még többször is költséget emelnek, sőt az átadás ( az átadás is többszöri , lásd Várkert Bazárt és átadóját, L Simon László, fideszes energetikai szakértőt ) után is.
magyarbakancs
@Shikari: Geci Orbán mond mindent meg menyi legyen a bírság,
szaboria1
Akkor hajtsa be a biztonsági őrök cégén ugyanis a biztonsági örök okozták a kárt ha volt egyáltalán. A bejátszott videókon nem látni, hogy törtek zúztak volna a képviselők.
magyarbakancs
@Shikari: Mire alapozom a mondat szerkesztésére.
Mi mentőseink ,mi tűzoltóink,mi rendőreink.
Nem a milyenk .mindenkié mért nem lehet úgy fogalmazni Mentősök ,tűzoltók,rendőrök.
magyarbakancs
@Shikari: Azért tetszik mert te is úgy gondolkodol mi nemzeti-oldal,mi mentőseink,mi katonáink.
Ez pont a másik kirekesztésérre irányul. királyi többes.
Nessy
Ez a "számla" is olyan, mint a kezdő háziasszonyé.
1 kg krumpli 300 Ft
1 cs, petrezselyem 60 Ft
Egyéb kiadás 12000 Ft.
Nessy
@Shikari: Tehát "magyar", aki egyet ért a kormánnyal, "magyar" aki soha nem járt kis hazánkban, egy szót sem tud magyarul, de magyar igazolvánnyal rendelkezik. Viszont, akinek esetleg eltér a véleménye a kormányétól, az piréz, hottentotta, mars lakó!
tudode
Azért a 90 milliárdért ki kellene EGYENES DERÉKKAL mondani, hirdetni, hogy nem a KÖZT, a regnáló VALAMIT szolgálja ez a KÖZIZÉ akkora .. m e n t á l i s .. kárt okozva, nem csak az ellenzéki képviselőket, az .. O B J E K T Í V .. tájékoztatást IS kizárva SAJÁT HAZÁJUKBÓL, nem másokkal elláttatva a kulipintyó izomagyúakkal őrzését, mint
.
--- Miért a Pintér Sándorhoz köthető cég vagyonőrei őrzik az MTVA épületét?
.
444.hu/2018/12/19/miert-a-pinter-sandorhoz-kotheto-ceg-vagyonorei-orzik-az-mtva-epuletet
.
Mindez a .. b a l h é .. elkerülhető lett volna, ha úri, vagy milyen emberként fogadja Dani bá' a képviselőket, és nem bújuk el gyáván NAPOKIG a bungijában!
.
Ez a történet nem a KÉPVISELŐK, a bungi lakó szégyene!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.