Újra bíróság előtt kell felelnie Oszter Sándornak.

A Blikk információja szerint hamarosan másodfokon folytatódik az eljárás Oszter ellen, sőt, a tava ügyében is megkezdődött a tárgyalás.

„Valóban úgy volt, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a másodfokú eljárás, ám elfogultság miatt a Kúria másik bíróságra helyezte a tárgyalást. Januárban derült ki számunkra is, hogy Debrecenben folytatódik az ügy, oda kell majd lejárnunk.

Pontos dátumot még nem tudunk, de azt gondolom, márciusban, legkésőbb áprilisban megtartják az első tárgyalást” – mondta a lapnak a színész ügyvédje, dr. Balogh Gábor.

Bár első fokon felmentették Osztert, az ügyészség fellebbezett, hogy állapítsák meg a bűnösségét, valamint minden bizonnyal a korábbi büntetési tétel kiszabását is kérik, azaz letöltendő börtönbüntetést.

Korábban kiderült, hogy

Oszter Sándor vadászkastélya mögött mesterséges tavat hozott létre.

A község lakói féltek, hogy a megrongálódott gát miatt a tó vize eláraszthatja a település egy részét, de nem csak a helybélieknek volt gondja a tavakkal, hanem a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vízügyi és Vízvédelmi Hatóságágának is. Állításuk szerint ugyanis Oszter eltérítette a helyi patakot, így abból jogellenesen használta a vizet a tóhoz.

A hatóság megindította a szükséges eljárást, illetve kötelezte az építtetőt arra, hogy biztosítsa a patak vizének szabad átfolyását, azaz hagyni kellett, hogy a tó kiszáradjon, így két, hatalmas meder tátong most a színész birtokán.

Cikk- és címlapkép: YouTube/Hír TV

(Blikk)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Mehetne, de nem fog menni. El van intézve a dolog!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
Mehetne, de nem fog menni. El van intézve a dolog!
Szerencsi Irma
Ha a "vörös iszap" minden vádlottját felmentették - Osztert miért cseszegetik??? Hol van súlyában a két dolog egymástól??? Ha Oszternek felelnie kell - a gyilkosok meg élik világukat? Csak 10 ember halt meg? Nem lehet tudni mennyi lett volna, ha szerencse nem adódik a megmenekülésökre. Oszter Sándor nem ölt meg senkit. de megölhetett volna a rosszul elkészített műve? Akkor mi is van az Ajka-i felelőtlenekkel???
Rockxy
"Börtönbe mehet Oszter Sándor"
Nahát!
És ki az, aki nem mehet börtönbe?
szaboria1
Korára való tekintettel majd 5 évre felfüggesztik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.