A budapesti nyomozók befejezték a népligeti emberöléssel gyanúsított férfi ügyét, a nyomozás során kiderült, további négy nőt is megtámadott – közölte a Police.hu.

A 30 éves budapesti S. Krisztián 2016 októberében Budapest X. kerületében, a Népliget bokros területén megölt egy nőt.

A férfi több mint egy évvel később 2017. december 11. és december 13. között további négy nőt is megtámadott, valamint bántalmazott, Zuglóban és Kőbányán. Az egyik sértett a bántalmazások következtében életveszélyes sérülést szenvedett – írja a Police.hu.

A kőbányai bűncselekmény elkövetésekor egy térfigyelő kamera rögzítette a férfit, ezért a bántalmazással összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívást adott ki.

A nyomozók S. Krisztiánt ez alapján azonosították, és 2017. december 20-án Budapest X. kerületében, a Gyömrői úton elfogták.

Az életvédelmi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki az általa elkövetett bűncselekmények vonatkozásában beismerő vallomást tett. S. Krisztián az elfogása óta letartóztatásban van.

A nyomozók az ügyben 165 tanút hallgattak ki, 28 különféle szakértői vizsgálatra került sor, valamint az ügyirat terjedelme meghaladja a 14 900 oldalt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Forrás és címlapi: police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Kap öt évet, majd a jó magaviselete miatt másfél év múlva szabadul.
Esetleg házi őrizetből...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.