A 2018-as választásra egy sor olyan párt igényelt százmilliókat a kampányra, amik 2014-ben is hasonló méretű összegeket vettek fel, majd 0,1-0,2 százalékos eredményt értek el.

A NAV által indított végrehajtási eljárások egy esetben, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt estében vezettek eredményre 8169 forint összeget érintően

– többek között ezt írta a NAV Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek, miután az a kamupártokkal kapcsolatos hatósági eljárásokról érdeklődött. Az adóhivatal szerint 17 párt összesen cirka 2,6 milliárd forinttal tartozik a költségvetésnek.

Összesen 8169 forintot tudott behajtani a NAV a 2,6 milliárddal tartozó kamupártoktól

A 444 kiszámolta, hogy

az eddig sikeresen behajtott összeg tehát a kamupártok teljes tartozásának 0.00031296170075731963 százaléka.

Az állam jelöltenként egymillió forintot ad kampányra minden olyan politikai formációnak, amelyik össze tudja gyűjteni az induláshoz szükséges mennyiségű aláírást, miközben a papírokat nem ellenőrzik alaposan. A nagyon gyengén szereplő pártoknak elvben vissza kell fizetniük a kampányra kiutalt állami pénzt, de a behajtásban nem jeleskedik az állam, mint ez most kiderült a NAV válaszából is.

Az oldal megjegyzi, hogy az utóbbi két választáson teljesen abszurd helyzetek jöttek létre az új rendszernek köszönhetően. Így például a 2018-as választásra egy sor olyan párt igényelt százmilliókat a kampányra, amik 2014-ben is hasonló méretű összegeket vettek fel, majd 0,1-0,2 százalékos eredményt értek el, és nem mindig tudtak elszámolni a pénzeikkel.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(444)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Érdekes az ÁSZ bezzeg megtalálta az ellenzéki pártokat, és akkora büntetést szabott ki rájuk, hogy lehetőleg tönkremenjenek, és végre ne legyen ellenfele a fidesznek! Amit persze a NAV boldogan behajt.
A kamupártok, a határon túli szavazat vásárlások és a többi csalás nem éri el egyik szervezet ingerküszöbét sem!
Gratulálok a hívek mindezt tisztességesnek tartó véleményéhez!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
A nav a fidesz csicskása, ezt mindenki tudja. Már nem is számolom, mennyi törvénytelenség folyik ebben az országban. De remélem, egyszer benyújtja a nép a számlát!
Yoda69
nem meglepő. A kamupartokat á fideSS hozta létre. A nav a fideSS büntető szerve. Ergo a fideSS nem bünteti önmagát.
Eladott Ország
@Yoda69: A fideszes haverok osztozkodnak az általuk alapított kamupártok milliárdjain. Mennyi pénzt utaltak vissza a kamupártok? 5,4 millióért megmondom. A 2014-ben kapott milliárdokkal sem számoltak el.
index.hu/belfold/2018/08/03/kamupartok_kampanytamogatas_visszafizetes_allamkincstar/
CsipkeRózsa
Nem jó a fogalmazás, helyesebben, nem akarta behajtani a NAV.
Yoda69
@Eladott Ország: @CsipkeRózsa: Mar teljesen hulyenek nezi a magyarokat a fideSS kormany. Azt csinal veluk amit akar. Droton rangatott sabszolgakka tette oket. Azonban sokaig ez nem fog buntetlenul menni. Elobb utobb de elpattan a hur.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.