Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít.

Magyarország produkálta tavaly a 4. legnagyobb GDP-növekedést az EU-ban
Fotó: Pixabay

A brüsszeli testület csütörtökön tette közzé előzetes téli gazdasági előrejelzését, amelyben kiemelték, hogy

a GDP tavaly a szakértői számításokat meghaladva 4,8 százalékkal nőtt, ami a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban, míg 2017-ben 4,1, 2016-ban pedig 2,3 százalékos volt az emelkedés.

Mint írták, a belső kereslet ciklikus fellendülése ellenállóbbá tette a magyar gazdaságot a nemzetközi környezet tavalyi viszonylagos romlásával szemben. A belföldi kereslet azonban mostanra elérte a csúcsát, innen már visszaesés várható, miközben az export növekedése továbbra is csak mérsékeltnek mondható, és ezek a tényezők nagy valószínűséggel a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek majd.

A beruházások Magyarországon gyorsan nőttek minden szektorban, amit a magas kapacitáskihasználtság, az ingatlanpiac magára találása és a prociklikus költségvetési expanzió is segített. A beruházások GDP-arányos szintje várhatóan viszonylag magasan fog stabilizálódni a következő években, az európai uniós források felhasználásának tetőzése és az új lakóingatlanok kedvezményes áfakulcsának kivezetése után is.

A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) rámutatott, hogy a magánfogyasztás növekedését elsősorban a stabil munkaerőpiac, a hitelezési feltételek változása és a magas fogyasztói bizalom segítette.

A foglalkoztatottság új rekordokat ért el, a munkaerőhiány, illetve a minimálbér emelése pedig a reálbérek további növekedését eredményezi.

Az után, hogy a gazdaság felszívta a munkaerő-tartalékot, a foglalkoztatottság és a jövedelmek növekedése lassulni fog, s ez a fogyasztás dinamikájának mérséklődését vonja majd maga után.

Friss jelentésükben a szakértők végezetül rámutattak, hogy bizonyos külső tényezők részben ellensúlyozzák a növekvő hazai inflációs nyomást. Az erős kereslet és a munkaerőköltségek emelkedése növeli az úgynevezett maginflációt, a visszafogott olajárak nyomán azonban várhatóan 3 százalék környékén marad a teljes inflációs ráta 2019-ben és 2020-ban.

Az EU-tagállamok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztói árindex (HICP) idén 2,8, jövőre 3 százalékra nő majd éves átlagban – írták az elemzők.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
folytatás, ma, 11:46; ...mondták, hogy még 20 év, mire mi az akkori Portugália szintjét elérjük. Nos, ezt sikerült 4 év kemény hozzáértő rombolásával 40-re tolni. Tényleg szép innen nyerni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
A NER egyre jobban halad a valóság befolyásolásával, csak így tovább! Tehát foglaljuk össze. A GDP nő, mert:
- a német autógyárak jól teljesítenek világszerte és "véletlenül" pont itt vannak jelentős gyártó kapacitásaik
- szekérszámra tolja ide az EU a német, holland, finn stb. adófizetők pénzét, amiből út és stadion épül
Ehhez az egészhez mi köze van a jelenlegi (vagy az előző) magyar kormánynak? Semmi. Tehát a haldokló nyugat nélkül a magyar GDP nemhogy nem nőne hanem a béka segge alá süllyedne. Erre mondta Hofi, hogy érti hogy haldoklik a nyugat de milyen dolog már egy haldoklótól kölcsön kérni? A struktúra nem változott, sőt, rosszabbá vált. Az állam soha nem látott mértékű herdálásban van folyamatosan, amit gazdaságpolitikának nevez. Nehéz lenne más szóval illetni azt a jelenséget, amikor valakinek kilóg a segge a gatyából, de meg nem térülő beruházásokba öli a kevés, nehezen megszerzett dellát, miközben a tanulást és a képzettséget igénylő munkahelyek létesülését egyenesen gátolja. A magyar bérfeldolgozásból akkor lehetne sikertörténet, ha a hozzáadott hazai értéktöbblet el tudna mozdulni végre a permanens 10%-ról, ahol kb. 15 év óta tartózkodik. A németeknél ez 50% körül van, csak összevetés végett. Azaz, 100 EUR exportba 50% import és 50% tudás és munkavégzés épül be. Nálunk 15 éve nem tud mozdulni a 10%-ról, aminek az az oka, hogy a képzést, s elsősorban a szakmunkásképzést elhanyagolta az állam, s e mulasztásából eredően a magasabb szaktudást igénylő munkahelyek, iparágak létrehozásán, betelepülésén sem fáradozott. Mindezek fényében tessenek újragondolni a kormányfő egyik tusványosi kijelentését: nem lehet szempont senki számára, hogy neki tetsző munkát végez-e vagy sem - örüljön, hogy dolgozhat. Szabad fordításban. Persze, azt már nem tette hozzá, hogy ez nagyjából az éhenhalási küszöb felett való lebegést biztosítja az emberek többségének itt. Szép jövő vár erre az országra - elég régóta, és mindig tolódik. 2004-ben az EU csatlakozáskor a portugálok azt...
Eladott Ország
folytatás, ma, 11:46; ...mondták, hogy még 20 év, mire mi az akkori Portugália szintjét elérjük. Nos, ezt sikerült 4 év kemény hozzáértő rombolásával 40-re tolni. Tényleg szép innen nyerni.
Zeta
@Eladott Ország: egy kifogásom van, a szakmunkásképzést nem elhanyagolta, hanem mégjobban tönkretette!
Ez már nem szakmunkásképzés, már csak betanított munkásokat képeznek a szalagok mellé- sok helyen.
tulipan
@Shikari: TE narancsos seggnyaló, barom románcigny! Inkább folyamstosan rombolja és rabolja szét,az országot!!! Pl., többek közt az egészségügyet, oktatást Akasdémiát!

hirhugo.hu/2019/02/06/kemenyen-odacsaptak-az-orvosok-az-orvosi-kamara-azonnali-targyalasokat-akar-a-kormannyal-mert-az-ellatas-ezer-sebbol-verzik/
polar450
Naaaaaaaaa...korai a magömlés, csicskák!

"Sokkal kisebb magyar növekedést vár az EU, mint a kormány
Javítottak a várakozáson, de még így is fél százalékkal kisebb, szerintük a belső keresletben innen már visszaesés jöhet."
kokopelli
@Apoca: ...az egy főre eső adatokat meg nem is szabad megnézni! Milyen érdeke van a
kormánynak,hogy ez javuljon? Nekik csókos,..."akinek meg nincs,az annyit is ér"!
papa.49
Mielőtt még a Nobel díjat is kiosztanátok magatoknak, NEM ÁRT A SZÁMOKAT IS MEGNÉZNI !!!
Ugye absuolute nem mindegy hogy a ,,10 ből lesz 14, vagy az 1000 ből lesz 1001///
polar450
@Shikari: Ostoba, ami jó volt, azt semmissé teszi ami szar lesz!
Sámannus
Egy kicsit nem figyeltek oda máris többet termeltek a német autógyártók, és az indiai gumigyártók., de a kínai vegyi gyár is kitett magáért.
A mezőgazdaság mangalica ágazata sem robbant bankot és a krumpli ára is 150 %-al emelkedett mert januárban elfogyott áprilisig nagy böjt van. Szóval ez nem a családok éve lesz, és nem 4% emelkedés, hanem 50% -os csökkenés volt amikor mi Európa éléstárának számítunk. Mindez azért mert a fejlesztéd korruptan működik.
Manhattan
@Shikari: Mennyit kapsz, hogy reklámozod őket? Vagy már megkaptad a földet, trafikot? Komolyan érdekel...
csak úgy....
@Shikari: rád sincs alternatíva ,te tibi vagy a nagyon hülye ,ki még trollnak is buta...
Lepényleső
Ami úgy néz ki pl.;hogy az övék eddig volt 1 000 € / nap,s lett 1 200 € / nap = 20% emelkedés,
a miénk eddig volt 100 € / nap,s lett 150 € / nap = 50% emelkedés?
A statisztikától nagyobb hazugságot talált ki valaha a földön? Ez ám az ipari szemfényvesztés?
Desischado
A lopásban, hazudozásban világelsők vagyunk, orbánék szerint ez elég. Lehet hazudozni, hadd vakuljon a hülyéje! Közben meg a bányászbéka hátsójánál is alább vagyunk.
tulipan
Tényleg? Ugye, a német autógyarák KÖZREMÜKÖDÉSÉVEL??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.