Több mint 73,3 milliárd forint főösszeggel elfogadta Nyíregyháza 2019-es költségvetését csütörtökön a város közgyűlése. A büdzsé idei kiadásai 25,5 milliárd forinttal haladják meg a várható bevételek előirányzatát.

A főösszeg csaknem akkora, mint 2018-ban volt (73,8 milliárd forint).

Az önkormányzati testület 15 igennel, 4 nem szavazat ellenében, három tartózkodással fogadta el a költségvetésről szóló rendelettervezetet.

A főösszeg felét felhalmozásra fordítaná az önkormányzat – olvasható a dokumentumban. A helyhatóság a költségvetés megtervezésekor a pályázatokon kívül kiemelt figyelmet fordított az útépítésekre, útfelújításokra, intézményi épületek karbantartására és felújítására is.

A több mint 25 milliárd forintos költségvetési hiányt az előző években keletkezett, megmaradt bevételek idei felhasználásával pótolják. A felhalmozási kiadások között szereplő mintegy 9,3 milliárd forintot tartalékba helyezik, ezzel az összeggel a pályázatok későbbi ütemeit fogják finanszírozni.

A tavalyinál több támogatást használhat fel a város köznevelési, szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési, valamint kulturális feladatainak ellátásra, ugyanakkor magasabb helyi adóbevételekkel számolnak Nyíregyháza büdzséjében.

Az előterjesztés kitért arra is, hogy a kormány támogatásként megtérítette az önkormányzatnak a Sóstó-kötvényből fennmaradó több mint 1,6 milliárd forintot, amelyet a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kötvénykibocsátásakor fizetett ki 2015-ben a helyhatóság.

Saját erőből emelik a köztisztviselői illetményalapot, bővítik a szociális szolgáltatásokat és új ellátási formát vezetnek be, emellett a helyhatóság segít a minimálbér és a szakmai bérminimum emelése miatt indokolt bérfedezet biztosításában saját intézményeinél és gazdasági társaságainál.

Az adatok szerint a város költségvetési bevételei meghaladják a 36,2 milliárd, finanszírozási bevételei pedig a 36,9 milliárd forintot. Kiadási oldalon 61,8 milliárd, illetve 11,3 milliárd forint szerepel a költségvetési és a finanszírozási adatsorokban.

Az ülésen a közgyűlés elfogadta az önkormányzatnak az Észak-magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK) Zrt.-vel szemben fennálló fizetési kötelezettségével kapcsolatos határozattervezetet is. A város 2012-től 2016-ig nem fizette ki a helyi autóbuszos személyszállítás szolgáltatási díját az ÉMKK-nak. A cég által indított perben pedig a Debreceni Ítélőtábla tavaly decemberben jogerősen 1,2 milliárd forint megfizetésére kötelezte a nyíregyházi önkormányzatot, amelynek több mint 368 millió forint késedelmi kamatot és 17 millió forintot meghaladó perköltséget is ki kell fizetnie.

Az önkormányzat a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztése érdekében január közepén felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nyíregyházi Törvényszékhez, ezzel párhuzamosan részletfizetésre vonatkozó megállapodást kötött az ÉMKK-val.

Az adósságrendezést szabályozó határozat szerint 2020 márciusáig az önkormányzat évi 120 millió forintot fizet ki a társaságnak, a fennmaradt tartozást pedig 2021-től öt éven keresztül, egyenlő részletekben rendezné. A feltételek értelmében az önkormányzat a tőke és járulékai erejéig ingatlanfedezetet nyújt az ÉMKK-nak: a helyhatóság négy ingatlanára – egy használaton kívüli sporttelepre, a belvárosi színészházra, egy általános iskola épületére és egy kollégiumra – jegyeztetne be zálogjogot.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.