A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adatai alapján 3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon, vagyis a kormány által meghirdetett családok évében – értesült a 24.hu.

Titkolják, hogy az intenzív kilakoltatások miatt hány gyermeket szakítottak el a családjától

A kilakoltatott Szamkó Józsefné bútoraival és értékeivel az udvaron a miskolci Hatodik utcában 2014. augusztus 5-én. Bírósági végrehajtást követően két lakásból költöztettek ki augusztus 5-én embereket Miskolc egyik, úgynevezett nyomornegyedéből.

Ez a szám alig marad el az egy évvel korában regisztrált – rekordot jelentő – 3636 kilakoltatástól. Ráadásul tavaly egy hónappal meghosszabbították a téli kilakoltatási moratóriumot, így nem áprilistól (amikor is országgyűlési választást tartottak), hanem májustól lehetett ismét családokat az utcára tenni. Vagyis egy hónappal kevesebb idő alatt jött össze a több mint háromezer kilakoltatás, mint 2017-ben.

Bár a családok többsége barátoknál, rokonoknál vagy bérelt lakásban húzta meg magát, akadnak olyanok is, akik nem tudnak hova menni, ilyen esetben pedig az illetékes gyámhivatalnak kötelessége a kiskorú gyermekeket kiemelni a családból és elhelyezni. Mint arról beszámoltunk, az elmúlt két évben legalább 8 kiskorú gyermek került gyámhivatali gondozásba kilakoltatás miatt, a pontos adatokat azonban nem tudni, ugyanis a budapesti kormányhivatal titkolja a statisztikákat. Vagyis épp Budapesten nem ismertek ezek az adatok, ahol messze a legtöbb végrehajtás és kilakoltatás történik.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Vajda János, archív

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
...de hurrá,hurrá,mert van sok üres,kihasználatlan stadion,baromira felesleges rendezvények sokmilliárdért,ugyanígy sokmilliárd megy a külhoniaknak,csak az itthoni adófizetőkkel nem törődik a kutya sem.Méghogy családok éve?!Ezt a kormányt orbánnal az élen a Marsra kéne kilőni.De nem ám retúr,csak oda...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Papuska1: ma,08:53. Nálunk a huzamos emberi tartózkodásra előírt min. belmagasság lakásoknál, 2,50 m, tetőtérben 1,90 m és a feletti.
Papuska1
@Eladott Ország: Nem azt írtam, hogy minden érvényes szabállyal egyetértek. Egyszerűen értem, hogy ott a hideg éghajlaton miért gondolkodnak okosabban, mint mi...
Lepényleső
Az út szélén azonban nem hagynak senkit,inkább ellopják azt is,hogy ne érje szó
a ház elejit?
Eladott Ország
@Papuska1: Értem én. Azért van még nálunk bőven mit javítani az életminőséget illetően, ( Bulgária után) attól függetlenül mennyi a lakóépület belmagassága, íme Csenyéte ( Borsod megye) is jobban teljesít.
www.boon.hu/2016/10/csenyete5.jpg
www.boon.hu/2016/10/csenyete2.jpg
Ahol 100 % fidesz van, és megvalósult az obánizmus álma.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1957/19571/195719/19571911_2948b7d057e4faf93f0769cc335d5d7a_wm.jpg
balos
Az ilyen család barát kurmánytól miért nem minket véd meg a "nő-tanács"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.