Megalakult a sztrájkbizottság, tárgyalóasztalhoz ülhet a kormány a közszolgákkal. A nemzeti ünnep előtt lehet munkabeszüntetés. 

Választ kapott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a miniszterelnöknek címzett bejelentésre, hogy három területen is megalakították a sztrájkbizottságot és megfogalmazták sztrájkköveteléseiket. A központi igazgatásban, az önkormányzati hivatalokban és a szociális ágazatban leírt javaslataik esetében is tudják, kivel fognak tárgyalni, és a kormányzati tárgyalópartnerekkel már az első technikai levélváltáson is túljutottak- mondta Boros Péterné.

Márciusban jöhet a sztrájk a közszférában

Fotó: MTI

Hétezer munkahelyre juttatták el egy sztrájk megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges dokumentumaikat a lakossági tájékoztatóktól a komplett forgatókönyvekig, de ezeket csak akkor „élesítik”, ha van elég támogatója a munkabeszüntetésnek.

"Nekünk nincs más utunk, mint a tárgyalások kikényszerítése vagy a sztrájk, mert ezek a közszolgálati munkahelyek ellehetetlenülnek"

Hozzátette, hogy sokfelől jelzik a kollégák a munkahelyi vezetők nyomásgyakorló próbálkozásait, de nem törődnek ezekkel. A minisztériumokban a megfélemlítés ellenére tart a dolgozók akaratának rögzítése, itt kell a legjobban sietni, mert jövő szerdán hivatalosan is be kell jelenteni a tárcák vezetőinek, ha az ott dolgozók csatlakoznának a március 14-ére meghirdetett munkabeszüntetéshez.

A pedagógusok sztrájkra való hajlandóságának is tart még az összeírása, de közben jóval a törvényben megszabott ötnapos határidőn túl mégis kapott kormányzati választ a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár levelét azonban furcsának minősítette a Népszavának Szűcs Tamás elnök, aki a minisztérium tárgyalási szándékaként értelmezi a majdani tárgyalópartnerek megnevezését a levélben, de nem talál rá magyarázatot, hogy a kiválasztott vezetők miért nem reagáltak eddig a javaslatra, hogy a jövő héten hétfőn, kedden vagy szerdán tárgyaljanak először. Hozzátette azt is, hogy ha mégsem kezdődnek el szerdáig a tárgyalások, azt a szakszervezet úgy tekinti, jogszerűen szervezhet sztrájkot, ha a pedagógus társadalom ezt akarja.

(Népszava)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
De jó, hogy a legtöbb hír feltételes módban jelenik meg: jöhet, ülhet, lehet... vagy nem!
Borsodi
Valóban roncs ellenzék,de ebben a fidesznek igen nagy szerepe van.Azt meg aki nem a tv1 et nézi külföldről hanem itt él tisztán látja,hogy mi folyik ebben az országban.Sztrájkolni egy fideszes városban persze,hogy nem fognak,hiszen már másnap beindulna a retorzió.Volt már rá példa nem egyet tudok.
papa.49
Mire a sztrájk ideje eljön már NEM LEHET SZTRÁJKOLNIUK SEM !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.