A 24.hu-nak adott interjút Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki úgy látja, nincs előrelépés az egészségügyben, a kormány pedig még a törvényeket is megsérti.

"Bosszantja az orvosokat a kormány sikerkommunikációja" – kitálalt a Magyar Orvosi Kamara elnöke
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Éger István szerint nagy előremozdulás az egészségügyben nem vizionálható. Látva a 2020-21-es költségvetés számait, az tűnik ki, hogy az ágazat továbbra sem élvez majd prioritást. 

Azt sem titkolja,

az orvosokat bosszantja a kormány kommunikációja, főleg azokat, akik nem keresnek túl jól, és megszakanak a munkában.

Éger szerint a hálapénz kérdését a kormányzatnak kellene megoldani. Mint kifejtette, megfelelő bérszint mellett a hálapénz legyen egyértelműen egy tiltott dolog, annak is, aki adja.

Úgy véli, ma Magyarországon sürgősségi ellátást kapni olyan, mint a lottó:

ugyanolyan eséllyel lehet kapni nyugat-európai színvonalú ellátást, mint meghalni az országút szélén. Ez szerencse dolga, és nem kellene, hogy az legyen.

A kamaraelnök a mindenkori egészségügyi kormányzatokat, beleértve a mostani, Kásler-féle minisztériumot is "inkompetens tárgyalópartnereknek" nevezte, azt mondja, az egészségügyi kormányzat a rendszerváltás óta folyamatosan és tudatosan inkompetens helyzetbe van sorolva.

A kormányokban az egészségügy mindig másodlagos kérdés, mindig a maradékelven kezelik. Az egészségügyi kormányzat érdekérvényességi képessége udvariasan fogalmazva is szerény – mondja.

Arra a kérdésre, hogy van-e még újabb 15 éve az egészségügynek meddő tárgyalásokra, Éger István azt felelte:

Egészségügy mindig lesz, csak kérdés, hogy milyen. Magyarországon még mindig jobb az egészségügy, mint Afganisztánban. A világon mindenhol van egészségügy. Nem tud összeomlani.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@papa.49: Éger, hogy szervezne sztrájkot? Megrovást kapott az orvos, aki a kamara pénzügyeiről és az elnök fizetéséről mert érdeklődni. Éger István havi bruttó egymillióért vezeti a kamarát.
444.hu/2017/07/18/megrovast-kapott-az-orvos-aki-a-kamara-penzugyeirol-es-az-elnok-fizeteserol-mert-erdeklodni
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Többet és többször is vonnak le érte a pénzünkből itt, mint ott. Hogy ez a büdös paraszt minek járt egyetemre? Persze, ahol csak azt tanulta az öt év alatt, hogy a magyar és az AFGÁN egészségügy egyáltalán összehasonlítható, ott ez a barom is diplomát szerezhetett.
És az orvosi társadalom szégyene, hogy ezzel a mentalitással ebbe a funkcióba helyezték.
papa.49
Mi van faszklalap most nem szervezel sztrájkot ???
Eladott Ország
Ez az igazi tragédiája az országnak, hogy hiába zavarnák el Viktorékat, akkor is az összes kamara meg minden más tele van ezekkel a komcsi maradványokkal és az ő csökött gondolkodásmódjukkal, ami a "felülre nyalunk, alulra taposunk"-kal fejezhető ki leginkább. Persze nyilván erre van igény.
Eladott Ország
@papa.49: Éger, hogy szervezne sztrájkot? Megrovást kapott az orvos, aki a kamara pénzügyeiről és az elnök fizetéséről mert érdeklődni. Éger István havi bruttó egymillióért vezeti a kamarát.
444.hu/2017/07/18/megrovast-kapott-az-orvos-aki-a-kamara-penzugyeirol-es-az-elnok-fizeteserol-mert-erdeklodni
CsipkeRózsa
Talán az afgán egészségügy az utolsó helyen áll, és mi vagyunk előtte?
Nessy
@namihami: Éger részéről ez egy kétségbeesett hasonlat! De a kutyát sem érdekli kormányzati szinten! Ők megkapják a VIP ellátást, a többiek meg oldják meg az ellátásukat.
Abban igaza van, hogy egy lapát bolhát hamarabb össze lehet szedni egy megmozdulásra, mint az orvosokat.
Mondok egy történetet. Sok éve, sztrájkot akart szervezni az akkor még nem Cser Ágnes vezette szakszervezet. Hétfőn a szakrendeléseken csak ügyelet lett volna. Pár doki felállt, hogy nem lehet három napig zárva a szakrendelő. Mit ad Isten, jött egy három napos ünnep. Felhívtam az egyik "lázadó" dokit, melyik nap akar rendelni, mert ugye így három napig lenne zárva a rendelő, hogy az informatikai rendszer működjön. Egy óra múlva a szőnyeg szélén álltam a direktornál,
Teljesen reménytelen eset valamit is kezdeni! Ennyit a sztrájkról, pedig akkoriban még nem is lett volna szankciója!
Nessy
@Eladott Ország: Van egy rossz hírem! Az orvosok soha nem vállaltak sztrájkot! Még egy napot sem, amikor csak ügyelet lett volna! Persze a több napos ünnep manapság nem zavarja őket, akkor leállhat a szakrendelő!
Soha egységesen nem fogtak össze a szakdolgozókkal. Abszolút több százéves feudális hierarchia van ma is az egészségügyben! Az orvosnak nem partner a szakdolgozó (tisztelet a kevés kivételnek), és együtt közösen kívánják a pokolba a "léhűtő" műszaki, gazdasági csapatot. Persze, ha nincs tiszta ruha, steril műszer, infúzió, számfejtett bér, akkor aztán zeng a ház a méltatlankodástól.
Sámannus
Ez azt élvezi amikor a fejére szarnak.
Látom má a sűrű agyával kitalálta hogy 2008-ban a farok rossz végére kormányozta a csapatát.
kissé felnőttem
Egyet kéne látni STADIONBAN még senkit nem gyógyítottak.
milliárdokat viszont elbasztak oda!.AMEDDIG olyat hogy VIP megengedhetnek maguknak
addig a nép le van szarva ezt látjuk is. Vedd fel a telefont az orvost sem éred el
nem időpontot. Őkelmék meg ebben fürdenek, haverostól családostól
.Egyenlőségről esélyről álmodni kár.Törvény kéne erről de ebben ök nem érdekeltek.
A kórházak milliárdos tartozásait meg KEGY formájában nehezen de több öndicsérettel rendezik.Pedig
Pénzügyi tervezés és politikai szándék nélkül semmi nem megy, ez is olyan mint a modern városok program
viktor igért uszodát utat egyebet , tutultak mi lett.? időhuzás,
NÉPvándorlás meg irott malaszt.
Commenter
@Nessy: Majd a Felház meggyógyít mindenkit.
Nessy
@Commenter: ma már egyre inkább az idős, beteg embereket a "sárga föld" gyógyítja meg, ahogy eleink mondták! Illetve már az sem! Mert már az is megfizethetetlen.
Commenter
@Nessy: azért ott van a szenteltvíz...azt még ingyen adja az egyház. Lehet az emberminiszter majd alkalmaztatja fogja az infúziókban...mert hisz benne, és a betegek ezt érdemlik.
Nessy
@Commenter: Miközben csepeg az infúzió a beteg a Tíz parancsolatot citálja, vagy rózsafűzért imádkozik!
Commenter
@Nessy: Lassan ez lesz a valóság. Meg a kézrátételes kamugyógyászat. Majd jönnek a Fülöp szigeteki csodadoktorok a már külföldön dolgozó magyar szakorvosok, műtősök és ápolók helyett. Így is állítólag egyes elltásokat, beavatkozásokat amiket eddig nem átvállalhatnak majd az ápolók. Ez nem pótolja az orvoshiányt, és nem is biztos hogy jó. Van olyan, amit ápoló nem tehet meg. Csak orvos.
advocat
Könyörgöm! Én itt, Európában szeretnék európai módon élni!
Nessy
@Commenter: Valamikor, amikor komoly ápoló képzés volt, nem is lett volna esetenként ördögtől való. Viszont a jelenlegi OKJ képzés nem igazán teszi alkalmassá a nővéreket erre a szerepre.
Hajdanán a medikusok sokat tanultak az "öreg nővérektől" gyakorlatot.
Régen tényleg több kompetenciája volt a nővéreknek, mint ahogy a "kis műtéteknél" a "szundi babák" ( intenzív, anaszteziás nővérek) altattak. Itt csak rövid altatásra volt szükség, amihez elég volt egy injekció.
Commenter
@Nessy: volt amikor képesítés nélkülieket felvettek nővérnek, és aztán ők tovább képezték magukat, ez sem volt ördögtől való. Az ápolók legtöbbje Nyugaton pl. főiskolán végez, a bérükkel azonosat egy magyar ápoló itthon nem fog kapni. A magyar ápolók, ahogy az orvosok sem nincsenek jól megfizetve,nincs arányban a bér a teljesítménnyel. Hétvégén van úgy hogy egy nővér jut és egy orvos egy osztályra.Az sem ritka manapság hogy a jobb állapotban levő betegek segítenek be a nővéreknek ebben abban, (etetés, mosdatás,stb) ami nem igényel szakértelmet, csak emberi odafigyelést egy amúgy is leterhelt ember és egy másik beteg irányába.
Aki Én
Nem ért hozzá.
Nekem Feró, a NER csótánya az irányadó.
Nessy
@Commenter: Ezeknek a feladatoknak egy részét végeztük önkéntesként pl. a hospice-ban. Mi ráértünk odafigyelni, beszélgetni, falatonként etetni, rábeszélni, hogy egyen, ha mobilis volt kikisértük a kertbe jó időben, vagy tolószékben kivittük. Egy rövid, de intenzív tanfolyam kellett hozzá.
Szeretet, odafigyelést adtunk, és szeretet kaptunk! ( tilos bármit elfogadni). Másképp látjuk az életet, és az elmúlást.
Commenter
@Nessy: Biztos vagyok benne. A halál még mindig tabutéma Magyarországon. A gyász és a gyászmunka is. Budapesten összesen egy hospice ház volt eddig, a Szent László kórházban most nyílt egy másik. Az békés emberhez méltó elmúlás is jog, úgy ahogy az élethez való jog is alapvető. De nem kell több kórház, nem kell több hospice. Még több stadion és egyéb sportlétesítmény kell. Polgári körökből kinövő "polgári estély," (még ennek a bevételét se voltak képesek esetleg jótékony célra felajánlani) a Várnegyed örökös birtokba vétele a kormány által.
Nessy
@Commenter: Pedig a betegség, az öregség, a halál párt és hatalom független! Ahova már nem kísérhetnek a testőrök. A "kapun" egyedül lépünk át, és hogy mi van mögötte, azt nem tudjuk!
Commenter
@Nessy: A kapun túlról még nem tért meg utazó. Egyéni hit kérdése, hogy van-e valami a halál után vagy sem. Fizikailag biztosan nincs, a test megsemmisül. A lélek, aminek a súlya állítólag 21 gramm, már más kérdés.
balos
A fideSS Mohácsa sajnos ilyen birka nép mellett nem mostanában lesz!A nyilasok vonulását sem tudták megakadályozni,pedig ahhoz nem kell olyan sokat tenni!
1magyar
Most hallottam a tv-ben egy fogorvos foghúzásért 300.-ft-ot kap, talán még annyit sem kapnak mint a börtönök fenntartása.
De az uniót ez nem zavarja csak, hogy a börtöntöltelékek jó helyen legyenek,luxusban éljenek.
Eladott Ország
@1magyar: SZÁJSEBÉSZET
Egyszerű foghúzás : 9 000 Ft
Sebészeti fogeltávolítás: 15 - 18 000 Ft (szükséges-e csontot elvenni)
Bölcsességfog eltávolítás: 15 - 38 000 Ft
fogorvost.hu/fogorvosi-kezelesek-arai-s9.html
1magyar
@Eladott Ország: De nem a magánpraxisról írtam,hanem az államiról, amit fizet nekik az oep.
csipetke
@1magyar: 7:15 Rég járhattál fogászaton,az államiban is szinte mindenért fizetni kell.(nem keveset)
Nessy
@csipetke: A foghúzás az államiban ingyen van, A fogmegtartásért már esetenként fizetni kell, meg a kulturált fogpótlásért.
Viszont míg az állam 300 forintot fizet egy foghúzásért, ez a magán rendelésen 9000 forint. Na, tisztelt egészségügyi kormányzat, jöhet a magyarázat! Azért a harmincszoros szorzó kicsit soknak tűnik!
Eladott Ország
@1magyar: Én azért közöltem, hogy lássad, hogy azt amit az állam ad, abból éhen lehet dögleni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.