Vasárnap délután tartja évértékelőjét a Várkert Bazárban Orbán Viktor miniszterelnök,  a területet már jó előre lekordonozták.

Dr. Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő osztott meg a Facebook-oldalán egy fotót a Várkert Bazárról, ahol vasárnap délután Orbán Viktor miniszterelnök tartja az évértékelőjét – írja az Index.

Dr. Oláh Lajos

Dr. Oláh Lajos added a new photo.

A fotón jól látszik, hogy a többszáz méter hosszan kirakott kordonra fekete ponyvát terítettek, így nem lehet belátni a lezárt területre. 

Az évértékelő miatt több megmozdulás is lesz a fővárosban vasárnap: reggel óta pár tucat tüntető lezárta a Lánchidat, ők éjfélig tervezik a demonstrációt. 

Délután egytől a Hősök teréről indul egy másik tüntetés, ahonnan a résztvevők a Lánchídhoz vonulnak, három órakor magán a hídon tartanak évértékelőt a szervezők. Emiatt szakaszosan és időszakosan lezárják 13 óra 45 perctől 17 óráig a Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd útvonalat. 17 órától 18 óráig a Budapest a Szent György tér – Dísz tér – Hunyadi János út – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – Apáczai Csere János utca útvonalat. 

Délután négy órától pedig a Várban lesz tüntetés a Szent György téren, ezt az ellenzéki pártok szervezik, a résztvevők a rabszolgatörvény és más kormányzati intézkedések ellen tiltatkoznak, majd átvonulnak az Állami Számvevőszék épületéhez.

(Címlapi kép: Facebook/Dr. Oláh Lajos)

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Mit gyászolnak? Vagy O.V. ennyire fél az őt támogató "elsöprő többségű" plebstől? Ennyire gyáva ? Hiszen úgy körül van véve testőrökkel, mintha a galaxis vezetője lenne!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Horizont
Jajj de fosik vagy fosatják a nagy szabadságharcos vezérüket. Annyira röhögök!
Horizont
Meg sem kéne szólalnia ennek a sohasemhazudotthatalmasharcoshősnek.
Ez a kép az évértékelő maga!!!
A diktatúra fosik:) Na de ennyire? Ezt soha nem hittem volna:)
Nessy
Mit gyászolnak? Vagy O.V. ennyire fél az őt támogató "elsöprő többségű" plebstől? Ennyire gyáva ? Hiszen úgy körül van véve testőrökkel, mintha a galaxis vezetője lenne!
Horizont
@Nessy: A testőrök is félnek. hahahahaha
papa.49
,,A GYÁVA HATOLOM BÚJIK KORDONOK MÖGÉ,, idézet a csutipatkány 2006. egyik beszédéből !!!
Nessy
@papa.49: Á, azt nem is ő mondta, nem is így mondta. A szócséplők ezt is kimagyaráznák.
Egyébként tényleg gyáva a lelkem! Csak zárt stúdióban hirdet ígét a rádióban, csak meghívott hívek előtt olvassa fel az előre megírt beszédjét, kérdésekre nem válaszol (lehet, hogy nem is tud?), vitába nem bocsátkozik senkivel, a kínos témákkal sem ő, sem a kormány "nem foglalkozik". Ennyire még Rákosi sem volt berezelve!
tudode
Na ezt is megéltük, miközben ÖFÉLESÉGÉNEK nem fér be egy zabszem a KIMENETÉBE:
.
Sötét az utca, kihalt a város
Reggelre megtudják, ki lesz a káros
Ha rajta vesztünk, nem lesz több estünk
Nem lesz több CSOK-os éjszakánk! v. -ja!
.
KORMÁNYPROGRAM nélküli .. é v é r t é k e l ő .. a FASZA GYEREKTŐL!
.
Az évtized egyik morbid vicce az UTCAI harcosKÁTÓL!
dr. prédikátor
Mi a retkes cigány kurva anyjától fél ez a tetves O1G???Hiszen szeretik a birka hívei!!!Gyáva egy szar alak.O1G !! T A K A R O D J !!!
Nessy
Nézzük más "nézőpontból"! Lehet, hogy a hívek szégyellik az orcájukat, és paraván takarásban osonnak be az előadásra!
eszegfu
@Nessy: 12:10 Nekem is ez jutott az eszembe! Mert hát, akit meghivtak, annak kötelező elmenni!
kereső
@Nessy: Ha hiszed,ha nem ez jutott eszembe nekem is! A csicska had szégyenli a királyt!,ezért bújnak el.Már azt se lehessen látni,hogy ki mindenki megy oda! Nahát- ezt is megértük! Szégyen részt venni orbán évértékelőjén- " a gyáva hatalom bújik kordonok mögé"-ezek már nem csak kordon mögé bújnak, hanem az arcukat is eltakarják.Gennyes népség.
Sámannus
Mé nem az Astoriához szervezik?
A nácik és a nyilasok színébe öltöztek, ez jelképes értékű mivel az már az országos méreteket öltő rombolással népirtásban is követik őket.
Nessy
@eszegfu: Bizony! mert legközelebb nem lesz túlárazott közbeszerzés, jól fizető stellung, VIP eü. ellátás, sertés telep kiegészítőkkel és még lehetne sorolni.
lampa laz
Ennyire nevetségessé még Zoli bohóc sem tette magát mutatványával, a cirkuszban, mint ezek a kancigannyal az élen.
advocat
Híg a széklet! Ennyire bátor? Ejnye!
Nessy
Csak azt nem tudom, hogy miért fekete a paraván! Temetésre készülnek? Azon már túl vannak! Eltemették a demokráciát, az oktatást, a kutatást, az egészségügyet, a szociális ellátásokat, a tisztességet, becsületet.
staro2
Muszáj körbekeriteni a paravánnal mert utána ciánozni és fertőtleníteni kell,
Nessy
Viszont a 2006-s megállapítása is igazolja, hogy O.V. a jövőbe látott, és igaza lett!
Nemezis
Ha ezt a drága miniszterelnökünk tudná, biztos nem engedné.
lusta
1. 2/3-os többség, ami azt is jelenti olvasatukban, hogy a lakosság döntő többsége őket támogatja. Támogatja? Imádja.
2. A körbekerítés egy dolog, de a paravánok mögötti atóbuszkordon mire való?
3. Mégis mennyibe kerül ez adófizetőknek?
lugas
Sajnos a békés tüntikézők elől, bizony így helyes! Szóra sem érdemes az egész ,amit ezek művelnek!
CsipkeRózsa
Minden félelmüket és hülyeségüket mi fizetjük, de van miből. Lehet, hogy a helyiség bérleti díját sem fizetik, mert az nekik jár.
polar450
Remélem a dzsembori vége a temetés!
bencemacska
@Horizont: ma, 11:45
Szvsz, tényleg a testőrök félnek, hátha O1G meglátja a korlátot és nekiront, hogy szétcsavarozza!-:)))
Gondolják, ha nem látja a kordont, csak a fekete drapériát, azt hiszi temetésen van, és nem bontja le?!
https://index.hu/belfold/fid070202/... "A pártelnök névsort olvasott, szervezte a munkát, irányította az embereket."
https://www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+ko...
Horizont
@bencemacska: hahahahaha

Most láttam egy képen Kondor Katalint...jesszusom.
kissé felnőttem
Nemzeti gyász avagy kiközösítette a nemzetet, hát kabaré, meg gyávaság mit ne mondjak
ehhez hasonló beszariság a világon nem volt még .
Adott témát a világsajtónak.
lusta
Bokros Lajos a MoMa elnökeként az évértékelőjére azt hív oda, akit akar. Gyurcsány Ferenc évértékelőjén pártelnökként olyan környezetben mondja el a beszédét, amilyen neki tetszik. Szabó Tímea a PM társelnökeként az esetleges évértékelőjére maga hívhatja az arra érdemeseket. Ellenben O1G miniszterelnökként nem teheti meg, hogy egyes neki nem tetsző ellenzékieket kitilt az évértékelőjéről. Amennyiben megteszi, mert a föld-trafik tolvaj ártunk elnökeként értékel, akkor a cehet bizony nem az adófizetőknek kell állni, hanem neki. Mondhatnám az ártjának, de az is az adófizetőktől ellopott pénz. Ilyen egyszerűen működik a rendszer egy normális, demokratikus országban.
namihami
Csak arra kell a kordon, hogy az iránta megnyilvánuló áradó szeretet ne áradjon szét az egész városban. Nagy a család, kell a sok szeretés.
Horizont
Olvastam orbán oldalán egy kommentet:
"Főnök minek az a sok barikád? Terelni a birkákat,vagy csak honaljig be van fosva a néptöl? Amugy mit értékelünk? A focit vagy a stadionokat? "
Hahahahaha jókedvre derültem tőle:)
ila51
egyből a sittes zsákra asszociáltam
kereső
@lusta: Már évek óta lelhetetlen eldönteni, hogy orbán milyen minőségében értékeli az elmult évet. Fidesz elnökként, lócsiszárként,vagy ahogy jön. Magyarország miniszterelnökeként semmiképp, mert akkor nem a "válogatott",csakis és kizárólag a NER haszonhúzójai előtt tenné, a nyilvánosság teljes kizárásával. Ez a mostani meg kiváltképp igy van- kordon,fekete lepel, buszok- egy barikád! Mitől fél,amikor őt úgy szereti a nép!
"s körötte csend, amerre ment,és néma tartomány..."
nezelodo
Nem kell rosszra gondolni, csak nem akarja, hogy a Soros Osztagok lássák amint rangatozik a gyönyörtol, és ventilatornak használja a nyelvet, mert a kevlarban nagyon melege van.
Eladott Ország
A mi üzenetünk csupán ennyi: takarodjatok!
vadsanca
A cím alapján biztos "zártkörű" rendezvény volt, ahol csak a kormánypártiak vehettek részt. Ők biztos meg is tapsolták a szónokot. Csak az a baj, hogy a többség ezt nem hiszi el!
csipetke
Fekete kordonnal?Hát ennyire gyászos a helyzet?Vagy ennyire be vannak szarva?
cirip
Ez megdöbbentő!...
A vég kezdete?...
Desischado
@Horizont: Köszi, én is!
Fosik a "bátor szabadságharcos"! Szétröhögtem az agyam a kordonon!
juttka
@vadsanca: Mutatták a TV-ben, sajnos, a sok bégető lelkesen tapsolt főleg mikor G.O.V. Brüsszelt és az ellenzéket gúnyolta.
Eladott Ország
A Várkert Bazár köré felhúzott paraván tökéletesen szimbolizálja Orbán hatalmát. Egy csoport politikai maffiózó, a közvéleményt kizárva beszéli meg az ország dolgait, hogy aztán az emberek megkérdezése nélkül (a nemzeti konzultációs monológot hagyjuk, az nem párbeszéd) hozzon meg olyan döntéseket, amelyek mindenki életét befolyásolják. Falak és kerítések mögött szónokolnak a saját fanatikusaik előtt, akik úgy érezhetik, egy elit klub részesei, miközben ők csak eszközök a hatalom kezében. Pár tucat bűnöző dönt egy közel 10 milliós ország sorsáról, miközben mi lehajtott fejjel, szó nélkül fogadjuk ezt el. A kerítések és falak azonban azért épültek, hogy egy napon azokat ledöntsék. A repedések már jól látszanak, csak sokan még nem vették észre. Orbán retteg, mert tudja, hogy a hatalom végső soron a miénk. Amennyiben erre végre rájövünk, úgy már nem lesz az a fal, kerítés vagy kordon, ami mögé bújva még biztonságban érezhetné magát. Az óra ketyeg Viktor, már csak idő kérdése, hogy mikor jön el az ítélet órája.
https://uploads.disquscdn.com/images/43ad3f5c...
Úgy néz ki a Várkert Bazár, mint egy nagy nemzethy ravatalozó. Csak nem kollektív öngyilkosságra készülnek a résztvevők?
Lepényleső
Fekete kordon kijárhat egy diktátornak,de akit az emberek 2/3-dos többséggel megválasztanak
milyen félnivalója lehet annak? Esetleg a választás nem mondható legálisnak,s ennek
tudatában vannak? Valójában hazugság az alapja a kormányzásnak,hiszen "rosszabbul
élünk mint tíz éve",s ez felel meg a valóságnak?
tulipan
Nagyon jó ötlet volt, hiszen a birkáin kívűl igazán nem kiváncsi, erre a zsirpárnára SENKI!!!
tulipan
Nem egészen! Akkor is ez az önkényuralmi, hatalomátvétel volt a terve!
https://hirklikk.hu/kozelet/orban-elarulta-a-...
papa.49
A ,,gyászlepel,, azért kellett mert akik résztvettek a szeánszon azok is szégyelték, hogy ott kellett lenniük )))))))))))))))
Yoda69
Így osztja meg orbán a magyarokat. Ez már szinte olyan mint a berlini fal anno. Szégyen és gyalázat amit ez a náci geci művel.
Shikari
Bölcs döntés volt. Nem akarta Orbán, hogy egy ilyen nagyszabású ünnepségre hat hülye bemásszon bőgni!
A hídon sem kellett volna hagyni randalírozni őket. Kivinni egy szántóra őket és jöjjenek haza, ahogy tudnak. Degenerált kis pöcsök!
tulipan
@Shikari: TE, Degenerált kis pöcs, NARANCSOS SEGGNYALÓ! Ugyan, miféle nagy ÜNNEPET EMLEGETSZ ITT? Te sötét, gyilkos náci!
magyarbakancs
Hülyeségnek sötétség kell.
Belegondolt Orbán úr ,hogy honnan veszi el ezt a sok pénzt amit meg ígért .
Aki Én
@lugas: @Shikari: Ez nagyon jól ábrázolja a hazug rendszert.
Egy ,,többségi támogatást" élvező ,,demokrata" beszédét sötét kordonnal kell körbevenni. Pont úgy, mint március 15-én.
Igazi, bátor és hazafias tett.
Évértékelő a közvélemény elől elzárva, egy sötét pincében, maréknyi beteg hívő, és kiszolgáltatott, megzsarolt, megfélemlített emberek előtt, akiknek ajánlott a részvétel. Pont mint a patkányok.
tulipan
@magyarbakancs: Igérni könnyű! Csak legyen, aki elhiszi!
tudode
Saját magának köszönheti, hogy KIVÍVTA a társadalom egy részének haragját, pedig a RENDSZERVÁLTÁS REMÉNYSÉGE "volt", ha megbecsülte volna magát a KÖZJÓ SZOLGÁLATÁVAL, nem kellene bújkálnia, mint egy bűnözőnek!
.
Nem csak az ÉVÉRTÉKELŐ alkalmával, komvoj védelmét "élvezi", amely akkor vált nyilvánossá, amikor
.
---- Karambolozott Orbán Viktor konvoja az M3-ason
.
https://www.vezess.hu/hirek/2019/01/08/karamb...
.
Emberileg SAJNÁLATRA MÉLTÓ a cuccolásával együtt!
eszegfu
@Nessy: tegnap 12:18 Meg hát alapvetően nem lesz jól fizető állásuk, menesztik a miniszterelnöki biztosi pozicióból, vagy éppenséggel már a "kitalálás" alattit nem kapja meg... Ha csak Révész Máriuszt nézem, mint "a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos", mit tud felmutatni azon a rendkivül hosszu titulisának leirásán kivül?!
eszegfu
@Aki Én: 10:29 Egyetértek! Nem mintha kiváncsi lennék az évértékelő maszatolására, de azért a jó életbe!! Ha szerinte remekül teljesit az ország, abban bizony az összes ellenzéki ember munkája, adója benne van, nemcsak a fideszhivőké! Tehát jogom lenne nekem is megnézni! Persze a fideszhivőknek fel sem tünik, hogy őket sem hivták meg, de azért csak nyugodtan, ész nélkül helyeslik azt a rendkivül "izléses" fekete kordont, amit igazi telitalálatként is felfoghatunk... kb. ilyen sötétség uralkodik a fejükben!:))
namihami
@Eladott Ország: Gondolod, tudod vagy csak reménykedsz?
Igaz, a remény hal meg utoljára.
Eladott Ország
@namihami: A nem demokratikus leváltáshoz jobb tenni is akaró ember kellene. De jó is lenne, ha összejönne. Az a baj, hogy vannak akik félnek, vannak akik belefásultak. Több százezer ember egyszerre történő tiltakozása kellene, akár többször is egymás után. Ezért lenne jó, ha megvalósulna az általános sztrájk, az általános állampolgári engedetlenség, a teljes útlezárások. És mindez persze egyszerre. Sajnos ott tartunk, hogy minden kis csoport külön-külön tiltakozik, ezzel semmire sem mennek. Ha ez megvalósul, 2022-ig nem húzza ki ez a bűnöző, politikai prostituált banda.
evacica
Nevetni kéne, ha ez nem M.o. történne meg! Ebből is látszik, hogy teli a gatyó Viktor! Európa szégyene ami itt történik, és erre büszke Orbán!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.