Bizonytalanná vált a gyermekvédelmi támogatás kifizetésének formája, miután az év végén beszüntették az Erzsébet-utalvány kiadását – holott a törvény szerint ebben kellene folyósítani.

Mi lesz a gyermekvédelmi támogatással?

Fotó: Pixabay.com

A gyermekvédelmi törvény ugyanis nem csak arról rendelkezik, hogy kötelezően adni kell ezt a támogatás, de azt is kimondja, Erzsébet-utalványban kell folyósítani – figyelmeztet a hvg.hu.

Az önkormányzatok ugyanakkor rendeletben írhatják elő, hogy a tízezer forintot elérő rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben – Erzsébet-utalványban – adják. Értelemszerűen ez a támogatási forma is megszűnt január elsejétől.

Az Erzsébet-utalványokat kiadó társaság december 21-én váratlanul jelentette be, hogy január elsejétől sem papír, sem elektronikus formában nem forgalmaznak utalványokat, a forgalomban levő juttatások pedig 2019 végéig használhatók fel. Az előzmény az volt, hogy az Országgyűlés az adótörvények módosításakor mindössze egyetlen cafeteriaelemet hagyott a kedvezőbb adózási körben, és ez az Erzsébet-utalvány helyett a SZÉP-kártya lett.

Borsodhír

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Az "emúttnyócévben"is köthették volna a családi-pótlékot a munkához,de nem tették,ollcsóbb volt,ha egyáltalán nem emeltek.És most,hogy a fidesz miatt kivándorolt kis túlzással a fél ország,most kapkodnak,ígérnek fűt-fát.De asszem elkéstek,már kevesen hisznek nekik.
@Nessy: 20:52 Azt eddig is tudtuk,hogy annyi szociális érzékenységük van,mint egy marék molylepkének,:-lásd-egészségügy lepusztítása
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@csipetke: Sőt ha meggondolom alakíthatták volna úgyis aki dolgozik az több családit kap, de azt nem csak az adójóváírást, akinek (sokaknak) a jövedelme miatt nem volt mit jóváírni az úgyjárt oszt. jónapot !!!
Nessy
Ezt a keresztényi szeretetet! Tehet róla az a szerencsétlen gyermek, hogy hova születik? Ő kérezkedik erre a keserves világra? Nem a szülőt, hanem egy ártatlan kis gyermeket büntetnek! Persze, ha elveteti, ( már ha van rá pénze, vagy nem vallásos) akkor meg ugyebár tisztelt státusz keresztények, a pokol tüzén fog égni az anyuka.
rétisas
@Pegero: A megszületett gyermeket büntetni nem keresztény erkölcsi megnyilvánulás. Szerencsétlen gyermeket kikérdezte meg, hogy akar -e világra jönni , és hova?
Pegero
Akkor adózzál többet, hogy a 12 gyerekes családanyák be nem tervezett gyerekinek több jusson, mert az apjuk a kocsmában veri el a családi pótlékot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.