El is tört az okuláré. Feljelentést tesznek. 

A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mert a párt állítása szerint egy biztonsági őr szándékosan megütötte az egyik aktivistájukat, aki a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő helyszínén tüntetett.

A DK hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a sértett aktivista, Varga Gergő úgy írta le az esetet, hogy tolvaj és O1G feliratú papírokat raktak ki a Várkert Bazár mellett felállított kordonra, amelyeket a helyszínen tartózkodó biztonsági őrök letéptek. Állítása szerint az egyik biztonsági őr, amikor letépett egy lapot, akkor szándékosan visszacsapott és ezzel a mozdulattal arcon ütötte és leverte a szemüvegét. 

DK: leverte egy aktivista szemüvegét egy biztonsági a miniszterelnöki évértékelő előtt

Illusztráció: Pixabay

Arra a kérdésre, hogy a helyszínen miért nem tette szóvá az esetet, azt felelte, hogy nagyon meglepődött és nem tudta, hogyan reagáljon.

Varga Gergő arra is kitért, hogy a demonstráció részeként egy vetítőgéppel az O1G feliratot akarták kivetíteni a Magyar Tudományos Akadémia épületére. Az aktivista felpanaszolta, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát, valamint odaálltak a kivetítő elé, hogy ezt a feliratot ne tudjuk kivetíteni akkor, mikor a tüntetők megérkeznek.

A sajtótájékoztatón részt vett Rónai Sándor, a DK szóvivője, aki bejelentette, hogy aktivistájuk ügyében kormányzati erőszak miatt tesz feljelentést. A rendőrök fellépése miatt pedig a Független Rendészeti Panasztestülethez fordulnak, mert úgy érzik, hogy korlátozták aktivistáik szólásszabadságát.

(Index)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lugas
Azt mondta hogy eltört a szemüvege ! Miért nem mutatta meg? Ez a sajtótájékoztató átitta a gyűlöletet! Mocskos beszéd ! Szégyen amit ezek művelnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.