Kövér László házelnök javasolja, hogy az Országgyűlés mentse fel a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöki, valamint tagsági posztjáról az LMP-s Demeter Mártát – tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája hétfő este az MTI-t.

Demeter Mártát nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánították

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

E javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, február 18-án, jövő hétfőn dönt.

A közleményben kifejtették: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó – korábban a házelnök által kezdeményezett – nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét.

E szerint Demeter Márta személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg az AH.

Erre tekintettel – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi törvény alapján – haladéktalanul meg kell szüntetni a képviselőnek az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában betöltött alelnöki tisztségét és tagságát, kivéve, ha az Országgyűlés a kockázati tényező ellenére annak fenntartása mellett dönt – írták.

Demeter Márta bizottsági tagságának kérdésével a házbizottság hétfői soron kívüli ülésén foglalkozott. Az ülésen az ellenzéki frakciók képviselői nem vettek részt, ily módon – tették hozzá – az ügyben nem alakulhatott ki konszenzus.

Az ügyben viszont a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény hivatkozott rendelkezése alapján az Országgyűlésnek haladéktalanul döntenie kell

- emelte ki az Országgyűlés sajtóirodája.

Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke tavaly október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták a honvédség A319-es Airbusával Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök egyik lányát, Flórát.

Ezt minden érintett cáfolta, és kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és – engedéllyel – családja utazott a gépen. Ezt követően egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította Demeter Márta, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatóját, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztost. Erre reagálva a Honvédelmi Minisztérium több képviselője is közölte, hogy Maróth Gáspár nem utazott a gépen.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Ideje lenne már az ország miniszterelnökét is átvilágítani, mert nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára, mint DM. Kétes hírű oroszokkal, arabokkal, törökökkel kupeckedik, lop, csal, hazudik, asszem elég lenne ennyi ok is hozzá, h végre lássuk mi van a hája alatt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Nessy: nem véletlenül "házmester"!A mentalitása fedi a az elnevezését.
Grafix69
Kicsit elkezdte megkapargatni a felszínt aztán azonnal kilövési pályára állították .
lampa laz
@Aki Én: Nagyon jóóó és pont emiatt olyan retkesek, h nem lehet őket átvilágítani. Azt hiszik ha köpik , gyalázzák a mostani ellenzéket azzal elfedik a mocskos múltjukat, pedig dehogy, mert ezek a tetvek az igazi nemzetbiztonsági kockázatai az országnak.
Mirabilis
shikari, durbincs két jóbarát Romániából, akik beleugatnak a mo.-i politikai helyzetbe, akiknek persze semmi köze nincs hozzá. Jaj, dehogy, nincs köze: hát ömlik a magyar emberek adójából befolyt pénz:
Ha meglátod ki a beküldő - durbincs- ne reagálj. orbán barát szarjankó, talán Mo.-ról kapja a nyugdíját?
shikari, durbincs két jó barát romániából, ahova dől a magyar emberek pénze orbán és felesége által, miközben itthon még a hajlkéktalanokat is üldözik
Ismerős?
Ez a fasz –melyik vagy te durbincs?
„"Itt találsz meztelen lányok a városodban : "”
Czibor32
Czibor45
Szalai30
szalai28
szalai27
szalai331
szalai1976
Cieranna
Sándor31
Marigrin

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 12., 06:28
Mentett vadmacskákat engednek vissza a szabadba
Szórakozás - 2019. November 11., 21:23
Megszűnik a magyar Playboy