Több százan gyülekeztek a gyár előtt, a műszakban lévőket nem engedték ki.

Magasabb fizetésekért tüntettek a Teva dolgozói Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Több száz debreceni tevás dolgozó vonult hétfő délután 3 órakor a gyár elé, magasabb béreket követelve.

A szakszervezet delegációja a tüntetés alatt is tárgyalt a gyár vezetőségével, de a Mérce helyszíni információi szerint a Teva debreceni vezetősége egyelőre csupán minimális elmozdulást mutat a tárgyalások során. A tüntetők egy része egy kisebb bónuszajánlatról értesült.

A tüntetésen felszólaló szakszervezetisek kiemelték, hogy miután a gödöllői Teva gyár már megszűnt, most a debrecenieken a sor, hogy tisztességes alapbért követeljenek ki maguknak. Azt is megjegyezte az egyik szónok,

nem csupán az a legutóbbi Tevás bérajánlat sújtja őket, hiszen a 400 túlórát évente engedélyező rabszolgatörvény mellett a kafetéria-rendszer megnyirbálása is súlyosan érinti a dolgozókat és családjaikat.

Ugyanígy több felszólaló is megemlítette, hogy ez a legnépesebb béremelésért összegyűlt tömeg amelyet a gyógyszeriparban valaha tapasztaltak. Információink szerint az éppen műszakban dolgozó alkalmazottakat nem engedték ki a tüntetésre. A megmozdulást a Mérce élőben közvetítette:    

Nagyvilág - 2019. April 19., 17:33
Ezt még ki tudták menteni a Notre-dame-ból
Nagyvilág - 2019. April 19., 19:35
Pompeo vezeti a Phenjennal tárgyaló delegációt
Nagyvilág - 2019. April 19., 19:31
Trumpnak mégsem tetszik minden a Mueller-jelentésben

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. April 19., 17:00
Ez a különbség a karácsony és a húsvét között
Szórakozás - 2019. April 19., 16:24
Debil szóviccel hallat magáról húsvékor Csonka András
Szórakozás - 2019. April 19., 15:55
Ez véget vethet a lájkvadászatnak az Instagramon