Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat 14 emberrel, köztük egy bűnszervezet 7 tagjával szemben, akik az áfa megfizetése nélkül szereztek be külföldről műanyagipari alapanyagokat – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a bűnszervezet a csaknem négy éven keresztül folytatott jogellenes tevékenységével több mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Mint írták, a bűnszervezet élén álló gazdasági társaságok 2013 és 2016 között jelentős mennyiségű műanyagipari alapanyagot szereztek be főként szlovák és osztrák társaságoktól, "papíron" magyarországi társaságok közbeiktatásával.

A bűnszervezet tevékenységéből hasznot húzó öt cég az első belföldi forgalomba hozatalt terhelő áfafizetési kötelezettség elkerülésére az árut egy 25 gazdasági társaságból felépített számlázási láncolaton keresztül szerezte be.

A számlalánc elején álló "eltűnő" cégek a következő szinten álló társaságok részére számlát bocsátottak ki, a belföldi értékesítés után pedig nem vallották be és nem fizették meg az adót.

A lánc további résztvevői a termékeket továbbszámlázták, egyúttal az alsóbb szinteken álló cégektől kapott számlák áfatartalmát levonták.

A számlaláncolat végén álló cégek az alattuk állók számlái alapján nagy összegű áfát igényelhettek vissza.

A gyanúsítottak az Európai Közösség területéről beszerzett áruk értékesítését terhelő áfa megfizetésének elkerülésével kedvezőbb piaci áron tudták a műanyagipari alapanyagot értékesíteni.

A főügyészég költségvetési csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt 14 ember ellen emelt vádat, közülük 7 vádlott bűnszervezetben követte el a bűncselekményeket.

A vádhatóság 7 ember ügyében tett indítványt alternatív büntetés kiszabására arra az esetre, ha az érintettek a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik. A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Forrás: MTI

Sport - 2019. February 4., 06:13
NFL: bajnok a New England
Itthon - 2019. February 19., 06:54
Hatalmas balhé volt a Corvin mozinál hétfőn este

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.