Az origo szerint VIP-ellátást akart kicsikarni a Honvédkórházban Demeter Márta, az LMP társelnöke. Az LMP közleménye szerint csak a gyógyíthatatlan beteg édesanyjával akarta az utolsó napokat együtt tölteni. A Fidesz már le is képmutatózta a képviselőt.

Mint ismert, Demeter Márta, az LMP társelnöke a napokban megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, ez úgy "sikerült" neki harmadszorra, hogy az előző két átvilágításon csont nélkül megfelelt.

Nem VIP-ellátást kért Demeter Márta, csak a gyógyíthatatlan beteg édesanyjával akart együtt lenni

Fotó: Facebook/Demeter Márta

Az origo kedden azt közölte egy cikkében, hogy Demeter VIP-ellátást akart kicsikarni a Honvédkórházban. A Fidesz az MTI-n keresztül kiadott egy közleményt, amelyben képszínűséggel vádolták Demetert, mert hogy a képviselő közben közérdekű adatokat is kikért a Honvédkórháztól, de azokat csak 3,8 millió forint ellenében kapta volna meg. 

Az LMP közleménye szerint azonban az origo csúnyán lukra futott. 

A Fidesz embertelen támadásának nevezte a Demeter Márta parlamenti képviselőről az Origo hírportálon megjelent írást az LMP kedden.

A lap azt írta, hogy az LMP-s képviselő VIP-kártyát igényelt magának a Honvédkórházban, majd Facebook-bejegyzésben bírálta az intézményt. Hasonló értelmű közleményt adott ki a Fidesz-frakció is, amely a kétszínűség iskolapéldájának nevezte Demeter Mártát.

Az LMP-frakció közölte: a párt társelnöke nem vett igénybe VIP-szolgáltatást a Honvédkórházban, mindössze arra kért lehetőséget, hogy gyógyíthatatlan beteg édesanyjával együtt tölthesse az utolsó napokat.

A Fidesz kegyeletsértő, aljas eljárására nincsenek szavak – tették hozzá.

- olvasható az MTI hírében az LMP közleménye.

Vagyis Demeter Márta nem VIP-ellátást akart, csak együtt szeretett volna lenni gyógyíthatalan beteg édesanyjával annak utolsó napjaiban.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Micsoda aljas szintársulat az egész! Ők hazudhatnak, bárkit besározhatnak, az hazafias cselekedet a fidesz és hívei szerint!
Tényleg valahol elveszett az emberség, a becsület, a tisztesség némelyekből!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@kereső: 12:25 Minden szavaddal egyetértek.
@Eriksson: 12:02 Az eü miniszter nyilatkozta,hogy a Honvédban minden rendben van,de már írtam,hogy Zacher nem véletlenül mondott fel.Ő azt mondta,hogy sem a személyi,sem a tárgyi feltételek nem adottak a felelősségteljes munkához.Az eddig is tudtuk,hogy kevés az orvos,és az ápoló.Akkor már folyamatban volt sok orvos felmondása.A fidesz akkor ígérte meg,hogy aki marad,annak 50%-al emelik a fizetését.Ez tavaly nyár végén volt,az emelést még ma is várják.Ennek a katyvasznak akart utánajárni az LMP. Hogy Demetert belekeverték,abban sincs semmi különös,a fidesz most épp őt akarja kinyírni.Egyébként nem Demeter a zakkant,hanem a fidesz az összes hazugságával egyetemben.
csipetke
@durbincs: Na mi van Esőember?Ha értelmes dolgot nem tudsz írni a témával kapcsolatban,akkor miért firkálsz baromságokat?
advocat
@Eriksson: Egy ló----t katonai. Csak a katonákat is ellátja. Mert a III., a IV. és a XV. kerületi - átlag - lakosokat is ott kezelik! Azon kívül rendőröket, vasutasokat, NAV-osokat, és nemzetbiztonságiakat is! Meg a képviselő urakat. Is.
olivér
A Mártival az a baj,hogy eszement pártpolitikai támadást indított a miniszterelnök ellen ,vaklármát csapva,de eközben a bizottságbeli tisztségéhez méltatlanul és teljesen meggondolatlanul viselkedett.Bebizonyította,hogy nem való a nemzetvédelem közelébe sem.Legközelebb milyen államérdeket sértő információkat hozna nyilvánosságra az ámokfutása közben?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.