A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP frakció tagjai tartalmilag és formailag is elfogadhatatlanak találták a Márki-Zay Péter (független) polgármester által előterjesztett költségvetés tervezetét, ezért azt a testület keddi rendkívüli ülésén – amely határozatképtelen volt – sem tárgyalták azt.

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a közgyűlés ülése előtt újságíróknak elmondta, a módosított költségvetési javaslat tartalmilag és formailag is elfogadhatatlan, néhol a szöveges részben és táblázatokban szereplő adatok sem egyeznek.

Második alkalommal sem tetszett a hódmezővásárhelyi Fidesznek a város költségvetése

Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

A polgármester a bevételi oldalt irreálisan megnövelte, fiktív vagy nagy kockázatú, valószínűleg nem teljesülő elemeket tervezett a költségvetésbe – közölte a politikus.

Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP vezetője hangsúlyozta, a városnak olyan költségvetésre van szüksége, amely minden hódmezővásárhelyi érdekét szolgálja, takarékos, végrehajtható, nem jár hitelfelvétellel és vagyonvesztéssel.

A Fidesz javaslatot tett a helyi vállalkozások építményadójának 30 százalékos csökkentésére, a nagyon rossz állapotú járdák és utak korszerűsítésére 300 millió forintból, valamint arra, hogy két év alatt egy-egymilliárd forintból korszerűsítsék a kórházat kétágyas, klímás kórtermeket kialakítva – tudatta a politikus.

A frakcióvezető leszögezte, nem tudják támogatni a privatizációt, az önkormányzat cégek vagyonának értékesítését, és a város ingatlanvagyonának felélését.

Hegedűs Zoltán közölte, a frakció és a polgármester között konstruktív egyeztetések zajlottak a büdzséről, ezért, bízik benne, hogy a képviselő-testület következő ülésén egyhangúlag fogadja el a költségvetést.

Márki-Zay Péter, azt követően, hogy megállapította a közgyűlés határozatképtelenségét közölte, a Fidesz-KDNP a kiadási oldal csökkentésével, bizonyos fejlesztések elhalasztásával kívánja megteremteni az általuk tervezett kiadások fedezetét.

A költségvetés első változatát a közgyűlés pénteki ülésére terjesztette be a polgármester, de a javaslatot akkor nem vették napirendre.

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Érdekes a fidweSS. Amikor az ellenzék a parlamentben csinálja azt az ellenállást, amit most a csürhe Vásárhelyen, akkor az egész vezetés fel van háborodva. Most szerintük ez helyes. Erre is gyógyulást hozhat a szavazófülke ősszel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Márki-Zay facebook oldaláról:

SZENNYVÍZTELEP MELLETTI ÚT HELYETT MÉG TÖBB PÉNZT A KÓRHÁZNAK

A Fidesz ma 1 órakor közölte velünk költségvetés-módosításait és egyben azt is, hogy a mai közgyűlés helyett újabb rendkívüli közgyűlést akarnak - ennek időpontjaként február 19. 13 órában állapodtunk meg.

A Fidesz konkrét módosítási javaslatai elveszik az idei fejlesztések fedezetét és ezt az összeget teljes egészében a vásárhelyi kórháznak adják át, ahhoz is ragaszkodva, hogy a kórház fejlesztéseinek a pályáztatása is kerüljön át a kórházhoz (a városnak így semmi rálátása nem lesz a pénz elköltésére). A kihúzott fejlesztések többek között:

- szennyvíztelep melletti út a laktanyától az újvárosi malomig
- mártélyi tanösvény felújítása
- városháza informatikai és biztonsági rendszerének fejlesztése (ENNEK HIÁNYA TETTE SZÜKSÉGESSÉ AZ ÜGYFELEK PORTÁN TÖRTÉNŐ AZONOSÍTÁSÁT - ami a Fidesz döntése miatt még egy évig fennmaradhat)
- öreg kishomoki közvilágítás kiegészítése
- hódtói korcsolyapálya és extrem park fejlesztése
- strandfürdő és uszoda fejlesztése (csúszda és további elemek)
- Andrássy utca 28. alatt orvosi rendelők kialakítása
- Kossuth téri korábbi illemhely átalakítása
- temető felújítások, kerítés a vadkárok ellen
- árvízvédelmi támfal felújítása
Ezen túl a városüzemeltetés és a rendezvényeket fedező városmarketing költségek további csökkentését is javasolják, hogy az így felszabaduló összegeket szintén a kórháznak adjuk át elköltésre.

Sajnálattal bizonyosodott be számomra, hogy a választás évében a Fidesz minden a városnak fontos fejlesztést igyekszik megakadályozni - ezzel tovább növelve az októberi választás tétjét.

Ha lopás helyett takarékosságot, pénzszórás helyett fejlesztéseket, adóemelés helyett adócsökkentést akarunk, le kell váltani a Fideszt Vásárhelyen!
justhpeter
Érdekes a fidweSS. Amikor az ellenzék a parlamentben csinálja azt az ellenállást, amit most a csürhe Vásárhelyen, akkor az egész vezetés fel van háborodva. Most szerintük ez helyes. Erre is gyógyulást hozhat a szavazófülke ősszel.
balos
Bezzeg a szoci érában,buzgatták a polgikat az eladósításra,hadd legyen rossz a vezetésnek!
nezelodo
Nagyon tetszett a fijjuknak az esztergomi balhé, ami az asszonyverő polgijuk és a viselt dolgaik után rendeztek, most újra elrendelte a fődakota a megismétlést. Ezeken már az agykurkász sem tud segíteni, a gonoszság nem gyógyítható. Persze mindezt a zemberekért teszik...
human
@Shikari: :) Szépen felmondtad a leckét.
human
Orbán annyira retteg Márki-Zay Pétertől, hogy mindenhol tolják a hazugságaikat. Láttam már a 444 reklám bannerjében is és most itt a Propin is azt a hazugságot, amit Hódmezővásárhelyen óriásplakátokon is kiplakátoltak.
i.ibb.co/bHYxj3z/mzp-plak-t-propi.jpg
human
@Shikari: OK, de egy nulla tartalmú alapszintű propagandát bedobni, hát kevés.
csak úgy....
@Shikari: ismered Márkit? na látod!
honnan szeded,hogy nem ért hozzá?
mert mondták? mitü vagy te ennyire buta,tibim ?
csipetke
@csak úgy...: 12:23 MZP-nek többek közt közgazdasági végzettsége is van,de nyilván ha valaki nagyon akar,az bármiben talál hibát.Nagy fába vágta a fejszéjét,mikor odacsöppent a fidesz-bagázsba.Villamosmérnöki diplomája is van,legalább mint hozzáértő,rendbe tudja hozatni a nemzeti töklámpás vejkó által elcsalt-elsz@rt közvilágítást.A pökhendi kis farok felvette érte a nagy lóvét,a város meg fizetheti újra.Nyilván most hozzáértő,és becsületes szakemberrel fogják csináltatni.
CsipkeRózsa
@Shikari: Azt írod:
@human: Legalább ellentmondok a trendi liberálfasiszta trolloknak!

Így gondolkozik a fidesz is, hogy legalább ellentmond M.Z.P.-nek, amikor nem szavazzák meg a költségvetést. Azzal nem törődik, hogy az egész városnak okoznak károkat ezzel.
csak úgy....
@csipetke: MZP,nek, csak az a büne,hogy nem fideszes...
CsipkeRózsa
@Shikari: Jó, hogy el is hiszed a kifogásokat.
csak úgy....
@Shikari: nem az ECHOn hallottad ? kurázsi tibi...
csak úgy....
@CsipkeRózsa: el hiszi ? még be is magolja a gyogyós...
cikicakk55
Nem értem ezt a mocskos narancsbrigádot! Hódmezővásárhely lakosa vagyok több mint 50 éve. Látom mi megy a városban,azt is mennyire aljas módon hurcolják meg a jelenlegi Polgármestert. Teszik ezt úgy,hogy közben a város lakói egyre jobban gyűlölik érte Lázárt és bandáját.Úgy veszem észre,hogy minél aljasabb indokokkal támadják MZP-t a város lakói annál jobban kedvelik Őt. Saját maguk ellen uszítják a vásárhelyi embereket. MZP már mióta könyörög,hogy legyen egy új Polgármester választás és azzal együtt válasszák újra az egész közgyűlést. Ebbe persze nem mernek belemenni,mert nagyon jól tudják,hogy február óta legalább a felére vissza esett a Fidesz támogatottsága,ami már februárban is kevés volt ahhoz,hogy legyőzzék MZP-t Most sokkal nagyobb előnnyel nyerne mint februárban sikerült neki. Minden vásárhelyi ember drukkol,hogy bírja még idegekkel,mert a város nagyobb része mellette áll. Kár volt és kár a Fidesznek ennyire aljaskodni,mert ezzel maguk alatt vágják a fát,ráadásul 35.000 vásárhelyi ember életét keserítik meg.
csak úgy....
@cikicakk55: Nagyon érdekes dolgokat mondasz ,gondolom tapasztalatból és nem mint a féllnótás @Shikari: ,az ECHO TV böl merített tapasztnyalatot...
csipetke
@csak úgy...: 16:28 Hát persze.A z itt a legnagyobb vétek orbániában...
cikicakk55
@csak úgy... Február 13 17:13
Annyiból tapasztalatból,hogy itt lakom.Igaz én magam piacra nem járok,de a kisbolt egy amolyan kis városi gyűlés része és ott hallom a piaci,orvosi rendelőkben a várótermekben lezajlott beszélgetések fontosabb részeit. Azon kívül az utolsó szimpátia tüntetéseken lívül eddig mindegyiken ott voltam és látom,hogy egyre több az ember,egyre vegyesebb a korosztály,viszont egyre mérgesebb is.Elege van a város lakosainak abból,hogy úgy néz ki a város mint ha bombatalálat érte volna,de a nincsből nem lehet rendet rakni. Tavaly február 25-én MZP bár polgármester lett, de csak egy halom adósságot és üres kasszát vehetett át.Azóta abból gazdálkodik amit sikerül kiderítenie és a ludasokon behajtania,na meg amit a város lakói adóként befizetnek. A jelenlegi közgyűlés 80%-ban még mindig a Fideszhez hű nyaloncokból áll,akik a segítség helyett ott gátolják a jelenlegi Polgármestert ahol tudják. Azt hiszik,hogy a város lakói majd beveszik,hogy MZP miatt nem halad sehova a város.Halad,csak nem annyira látványosan mikor még a Fideszes kormány nyomta a milliárdokat a városnak illetve abból egy része(igen csekély része) tényleg a városra ment el. A többi a dohánymutyis haverok, a jó cimborák akik fene tudja mekkora haszonkulccsal megkaptak egy-egy projektet. Tényleg sokáig hittünk Lázárnak ,de ahogy egyre jobban felszínre bukkantak a disznóságai,úgy ábrándultak ki belőle az itt élő emberek. A város átla életkora igaz,hogy idős,de nem hülye emberekből áll.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.