Vasárnaponként megint vágányzárra kell számítani a fővárosban. 

Elmaradások vannak a munkában, így előfordulhatnak csúszások a céldátumokban

– olvasható a 3-as metró északi szakaszáról a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének (Metró KDSZ) hírlevelében.

Olyan munkák csúsznak, amelyek a színfalak mögött is elvégezhetők, és nem zavarják az utasokat

– mondta a Metró KDSZ elnöke a Világgazdaságnak. Gulyás Attila szerint ez megszokott az ilyen rekonstrukcióknál. 

Nem készül el időre a 3-as metró

A szakasz átadása után a tervek szerint

egy hétig a 3-as metró teljes vonalán közlekednek a szerelvények, majd ezután zárják le a déli részt a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér megálló között.

Az északi szakaszon normál üzemidőben zajlik a közlekedés, de a középsőn vasárnaponként vágányzár lesz a pályafelújítás folyamatossága miatt.

A déli szakasz lezárásakor egy vágányt szabadon kell hagyni, mert azon jutnak el reggel a szerelvények a nyitott Újpest–Nagyvárad tér szakaszra, este pedig a Kőér utcai kocsiszínbe. Az áthaladásokhoz szükséges többletlétszámot túlórákkal oldják meg.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Világgazdaság)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
és mi készült el időre? és a ki írt összegből!!SEMMI!!!
magyarbakancs
Látott már bárki is olyan építkezést kis hazánkban ami nem csúszott?
Vagy ne loptak volna belőle?
Nessy
@magyarbakancs: És akkor még hátra van az "elvégzett munka" minősége. Ha az is olyan lesz, mint a "felújított metrókocsik", élmény lesz minden utazás.
papa.49
Bolondistók na ezzel álljál ki az utazóközönség elé, aztán majd ha kiderül a minősége az elvégzett munkának akkor azzal !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.