Elindul a Budai Palotanegyed rendbetétele.

A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe

- jelentette be szerdán Budapesten a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.

Fodor Gergely hangsúlyozta: az elmúlt több mint hatvan évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program célja, hogy a budai Vár több legyen, mint turisztikai látványosság, ezért

a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét visszaadják a magyar embereknek.

Ennek érdekében először rendbe teszik a várbeli utakat, sétányokat, várfalakat, parkokat és kerteket.

A kormány szerdán közzétett határozata értelmében a következő hároméves fejlesztési ciklusban megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti "átvilágítása".

Ebben a ciklusban befejeződnek a folyamatban lévő beruházások – például a lovarda és a főőrségi épület rekonstrukciója –, újranyílik a palota rekonstruált Szent István-terme.

A Nemzeti Hauszmann Program részeként megvalósul a Palota út és a Csikós-, Hunyadi udvar között terület akadálymentesítése, továbbá északi irányban egy új, több száz férőhelyes mélygarázs is épül – jelentette be Fodor Gergely.

Közölte:

a kormányhatározat 36 milliárd forintot biztosít a következő három év munkálataira.

Fodor Gergely az MTI kérdésére elmondta: a Szent István-terem 2021. augusztus 20-án nyílik meg a közönség előtt, a lovarda és a főőrségi épület pedig már 2019 nyarára elkészül.

A vár látogatói a Hunyadi-udvarról is megközelíthető főőrségi épület szolgáltatásait élvezhetik először, hiszen a lovarda körül egy ideig még zajlanak majd az akadálymentesítési munkák.

5,8 milliárdot kap a miniszterelnök irodáját gondozó Várkapitányság

36 milliárd forintból folytatja a kormány a Budai Várnegyed rendbetételét, milliárdokat kap az Orbán irodáját gondozó Várkapitányság

Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Mike Pompeo amerikai külügyminisztert hivatalában, a Karmelita kolostorban 2019. február 11-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A szerdai Magyar Közlönyből kiderült azt is, hogy

a Miniszterelnökség által tavaly decemberben alapított Várkapitányság Nonprofit Zrt.-nek a kormány a cég közfeladatainak ellátása érdekében 5,8 milliárd forint forrást biztosít.

Varga Mihály pénzügyminiszternek július 1-ig három ütemben kell gondoskodnia a pénz átcsoportosításáról.

A kormányhatározat indoklása szerint az 5,8 milliárd forintra azért van szüksége a Várkapitányságnak, mert a társaság központi szerepet tölt be a Budai várnegyed megújításában

- írja a napi.hu.

Ezen felül pedig még két további – állami, nonprofit – céget is megbízott a kormány, hogy a kulturális és örökségvédelmi feladatoknak eleget tegyenek. A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. 524 millió, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. pedig 676 millió forintot költhet el idén – közölte az Index.

Forrás: MTI, 444.hu, Index, napi.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Miért olyan nagy ügy az, hogy ez a "fura" kormány is hozzáad a Budai Vár rekonstrukciójához, hiszem 1945 óta MINDEN KORMÁNYNAK gondja volt a gazdaság teljesítőképességének megfelelően a Budai Várra is költeni úgy, hogy a budai lakosokat NEM BUZERÁLTÁK mint ez a csimpi csámpi vályogházas csipet team:
.
---- Ilyen volt Budapest a bombázások után, és ilyen most
.
http://www.origo.hu/foto/interaktiv/20140404-...
.
Ezekkel a Buda is elveszti BÉKÉS HANGULATÁT! Feldúlnak mindent amerre tapiznak!
solidedge
Azt hittük 1686-ban sikerült visszafoglalni Budavárat. Most kezdhetjük elölről.
DR Eric CARTMEN
Szokás szerint zsebre dugott kézzel a parasztja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok