A minisztérium azt ígéri, honlapján nyilvánosságra hozza a független szakvéleményt.

"A betegeket félemlíti meg" az MSZP politikusa, ha Gulyás Gergelyt hazugnak nevezi – jogi lépéseket fontolgat az Emmi

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogi lépéseket fontolgat a szocialista Bangóné Borbély Ildikóval szemben, aki szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta,

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hazudott a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála miatt lefolytatott vizsgálatról.

Az ellenzéki párt újból feljelentést tesz az ügyben.

Az Emmi az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Emmi honlapján nyilvánosságra hozza a független szakvéleményt, amelyet a minisztérium vezetése kért, és egy nappal az említett parlamenti válasz előtt megkapott.

Az Emmi úgy fogalmazott:

"a szívspecialistává előrelépő Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője kezdetektől fogva félrevezető, tudatosan hazug, a közvéleményt befolyásoló sajtónyilatkozatokat tesz a kardiológiai intézettel kapcsolatban".

Ezzel az Emmi szerint Magyarország vezető intézményének hitelét sérti, a betegek bizalmát ássa alá.

Alaptalan vádaskodásával a betegeket félemlíti meg

- tették hozzá.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Kitől független az a vélemény? Tőlem, meg az igazságtól!
DE: Milyen összefüggés van Gulyás Gergely /ide jönnének Deutsch szavai, ha olyan trágár lennék, mint ő!!/ és az én szívműtét előtti félelmeim között???
Aki ismeri a Gottsegen Intézetben történteket, az természetesen fél, de nem azért mert mondta az MSZP-s politikus, hanem azért, amit kásler és mb. igazgatója művelt az egyik legjobb szívsebészével és betegeivel!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Gulyás nem hazudott, csak egy olyan "vizsgálati eredményre" hivatkozott, amely még el se kezdődött. Ez a GG-egy bűzös görény, alávalóbb,mint lázár volt anno. Szintet lépett vele a miniszterelnökség- ennek tényleg a szeme sem rebben, ammikor hazudik, amikor csúsztat-amikor rágalmaz. Egy meztelen csiga is gerincesebb nála!
solidedge
Szerintem meg a betegek ettől az igazságtól gyógyulnak.
advocat
Azért a "független" szakértőkről van egy kialakult vélemény. Hát??? Aki fizet, anak lehet igaza. Nem egy esetben. Esetleg előfordulhatott. De ki tudja?
Csizmás Kond
...a kutyát, a politikust, a papot mindig a szájáért tartják...persze ma vannak akik egyébért is...
Nessy
Alapjában véve, a jelenlegi helyzetben akinek nincs pénze a magán ellátásra, az nem túl boldogságos, ha kórházba kerül.
Ha egy beteg egy orvosban bízik, és azt az orvost egyik percről a másikra egy agyament ötlettel elküldik, akkor a beteg bizalma megrendül minden politikai pozítiv, vagy negatív mese ellenére,
Egyébként a szívműtét, illetve egyéb műtét előtt minden beteg szorong, ez természetes!
Az a baj, hogy ma már egy náthából is képesek vagyunk politikai vihart kavarni az éjjeliben.
RonaGyuri
Igen Gulyás NER-társ te tényleg beteg vagy, nagyon beteg vagy!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.