A hétvégén bejelentett családvédelmi intézkedések miatt az ÉVOSZ vezetője arra számít, hogy az idei évtől jelentősen megugrik a lakásfelújítások száma.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint: az ágazat nemzetgazdasági súlya nőtt, ahogy a GDP-hez, foglalkoztathatósághoz való hozzájárulása is; így a kormányzat is nagyobb figyelmet szentel a szakmának.

„A kormányzat nemcsak jogalkotó, hanem a legnagyobb megrendelőnk is”

– emelte ki a szakértő.

Több tízezer lakásépítést hozhat az új csok

A tavalyi évben az állami és önkormányzati megbízások az ágazat bevételeinek 60 százalékát jelentették. Koji László arra számít, hogy ez a szám a következő 3-4 évben 50-55 százalék körül lesz.

„2019-2021-ben az építőipar biztos, hogy csúcsra lesz járatva”

– fogalmazott.

A családi otthonteremtési kedvezmény kibővítésétől az ÉVOSZ elnöke azt várja, hogy körülbelül 25-26 ezerrel több új lakás készül majd el 2020-ban, és lényegesen többet tudnak felújítani, mint az elmúlt években.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Infostart)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok